Mit jelent a viselkedése? – Így „beszél” hozzád a babád
Az újszülöttek legfontosabb, legkifejezőbb „nyelve” valóban a sírás, de messze nem ez az egyetlen módja annak, ahogyan kapcsolatba tudnak lépni velünk. A tekintetük, a mozdulataik, sőt még a játék iránti lelkesedésük is árulkodó lehet. Ha figyelsz ezekre az apró jelekre, sokkal könnyebb lesz ráhangolódni arra, mit szeretne vagy mire van szüksége a babádnak.

Segítünk megfejteni, mit akar mondani a babád – Fotó: Getty Images
Néz, gügyög, mosolyog – kapcsolatot keres
Ha a babád hosszan a szemedbe néz, és közben lelkesen gőgicsél, hangokat próbálgat, az általában azt jelenti: kapcsolatot szeretne. Ilyenkor élvezi a közös játékot, a figyelmet, és azt, hogy reagálsz rá. Ahogy telnek a hónapok, ez a kezdeményezés egyre aktívabbá válik: nyújtózkodhat feléd, megpróbálhat megérinteni, új hangokkal „beszélgetni”. Az ilyen helyzetekben kapott válaszok hosszú távon is segíthetik a kommunikáció fejlődését.
Elfordítja a fejét – túl sok az inger
Bár úgy tűnhet, a kisbabák folyamatosan a közelségedet akarják, ez valójában nem így van. Simán el tudnak fáradni a sok benyomástól. Ha zajos, erősen megvilágított helyen vagytok, netán túl sok ember veszi körül, a baba elfordulással jelezheti, hogy szünetre van szüksége. Ilyenkor a legjobb megoldás egy nyugodt, csendes zug, ahol kicsit megpihenhet és feldolgozhatja az élményeket.
Ébren van, mégis nyugodt – figyel és tanul
Sok szülő meglepődik, amikor éjszaka arra ébred, hogy a baba csendben fekszik, és csak nézelődik. Ez teljesen természetes: az alvás végén a kicsik gyakran egy úgynevezett nyugodt ébrenléti állapotba kerülnek. Ilyenkor csupán figyelik a környezetüket, a tárgyakat, a fényeket, lassan érnek át az ébrenlétbe. Nem ritka, hogy ez a csendes éberség átalakul aktívabb érdeklődéssé, amikor már hangokkal és mozgással is reagálnak a körülöttük történő dolgokra.
Erősen szorít – fejlődik a mozgása
Amikor a baba a kezedbe kapaszkodik, és meglepően erősen szorítja az ujjaidat, az nemcsak megható, hanem fontos fejlődési jel is. A megragadás körülbelül féléves korban válik igazán tudatossá, és azt mutatja, hogy az izmok erősödnek, az idegrendszer pedig egyre kifinomultabban működik. Ez a mozdulat a koordináció gyakorlásának egyik első lépése.
Kukucs minden mennyiségben – gondolkodni tanul
Ha a babád újra és újra lelkesen nevet a kukucs-játékon, az többről szól, mint egyszerű szórakozásról. Ez annak a jele, hogy kezdi megérteni: a dolgok akkor is léteznek, ha éppen nem látja őket. Ez a tárgyállandóság felismerése, ami kulcsfontosságú lépés a gondolkodás fejlődésében. Először a részben látható dolgokat kezdi keresni, később – nagyjából kilenc hónapos kor után – már az elrejtetteket is.