Baba

10 rendkívül ritka lánynév – ezeket a szülők szinte sosem választják

Ezekkel a ritka lánynevekkel biztosan nem fogtok találkozni sem a bölcsiben, sem az oviban, sem a suliban, de garantálható, hogy felnőttként sem fog szembejönni lányoddal egy másik Folásádé.
2026. Február 28.
rendkívül ritka lánynevek, különleges nevek

Óriási teher is lehet gyermekünknek az a név, amit mi jónak gondoltunk – Fotó: Getty Images

Ritka lánynevek – amelyek nem szerepelnek a népszerűségi listán 

A névadás az egyik legnehezebb dolog a gyermekvállalásban. Nem csak azért, mert komoly csatározás lehet a szülők között, mire megegyeznek a mindkettejüknek tetszőben, de azért is, mert a normálisnál nagyobb, illetve kisebb figyelmet is kaphat csemeténk, ha valamely ritka változat mellett döntünk. 

Atalanta – Ne lepődj meg, ha a párod kedvenc csapatáról, az olasz Atalanta BC-ről akarja elnevezni a kislányotokat. Vigasztaljon, hogy a görög mitológiában két királylány is viselte ezt a nevet, az egyik híres vadász volt, a másik remek futó. Jelentésként az előbbit szokták megadni. Névnapját vagy az Ildikókkal vagy a Csabákkal ünnepelhetitek.

Brunhilda – Az északi mitológiában rendkívüli erővel bíró nőként írják le. Jelentése is erre rímel: páncélos harcosnő. Névnapja: november 17.

Citta – Eredete bizonytalan. Jöhet az olasz felicita szóból, ami boldogságot vagy a szanszkrit cit szóból, ami tudatot, észlelést jelent. A név viselői az ajánlott kategóriából választhatnak. Ezek: január 15., április 15., július 15., október 15.

Dezdemóna – Hogy ez a név nem szerepel a népszerűségi listán, annak oka szinte biztosan az, hogy jelentése: boldogtalan. Akiket mégis így hívnak, évente kétszer is megülhetik névnapjukat: június 18-án és november 28-án.

Folásádé – Ha biztosra akarsz menni, hogy kislányod olyan nevet viseljen, amit senki más, akkor ez az egyik legjobb lehetőség. Jelentése egyébként: uralkodó, vezér. Talán nem meglepő, hogy őt is csak az ajánlott névnapok egyikén lehet köszönteni.

Küllikki – A finn eredetű, vidám hangzású névnek a jelentése is pozitív: bőség. December 8-án lehet ünnepelni őt.

Lenor – Noha szép csengésű név, aligha akad valaki, akinek nem egy öblítő ugrik be róla. Valójában az arabból eredeztethető Eleonóra egy változata, így jelentése: Isten az én világosságom. Névnapot választhatunk az ajánlottakból, vagy az Eleonórák lehetőségeiből.

Oana – A Johanna egyszerűsödött fomája, ami azt jelenti, Isten kegyelmében. Névnap: ajánlott, mint a Cittáknál.

Skolasztika – Ha imádtad a sulit, netán tanító vagy, és azt gondolod, gyereked majd követ ebben, akkor indokolt lehet a név. Névnap: február 10.

Vienna – Bármily furcsa is, semmi köze a szomszédos Bécshez és a jégkrémhez se. Jelentése: erdei patak. Ünneplése viszont nem egyértelmű, mert ők is az ajánlott névnaposok táborába tartoznak.