Baba

Egyre több gyereket neveznek el városról! Ezek a legfelkapottabbak

A névadási trendek időről-időre változnak, most épp a világ legszebb városai törnek az élvonalba. A ti vezetéknevetekkel hogy festene a legnagyobb kedvenc?
2022. Szeptember 14.
Egyre több szülő választ városnevet a gyerekének

A babát váró pároktól a kicsi nemére, majd a választott névre kérdeznek rá leggyakrabban a kíváncsiskodók, vannak azonban olyan válaszok ez utóbbira, amire nehezen lehet felkészülni. Bár itthon is szerepel az anyakönyvezhető babanevek között jó pár olyan, ami földrajzi névhez kapcsolódik, a tengerentúlon egyre erősödő trend jelentősen túlszárnyal bennünket.

Különleges nevekből persze Magyarországon sincs hiány, azt azonban nem mondhatnánk, hogy a városnevek a legfelkapottabbak. Más a helyzet az Egyesült Államokban, ahol az utóbbi időszakban egyre többen állítanak emléket a gyereknek választott névvel egy csodás utazásnak vagy egy olyan helynek, amit lenyűgözőnek tartanak.

A Forbes Advisor közelmúltban végzett felmérése szerint a korábbihoz képest:

40 százalékkal emelkedett a földrajzi nevek előfordulása,

vagyis ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, akik amerikai államok, országok, városok, tájak, tavak, hegyek nevét adják a gyermekeiknek. 

A meseszép olasz város, Firenze viszi a pálmát, az elmúlt időszakban egész pontosan 164.461 újszülött kislánynak adták ezt a nevet Florence vagy Firenze változatban. A második helyen a Guadalupe áll, a bronzérmet pedig a Carolina érdemelte ki. A fiúnevek közül az Orlando bizonyul a legdivatosabbnak, de hirtelen megugrott a Dallas, a Preston és az Israel nevek népszerűsége is. Az olasz városok közül nem Firenze az egyetlen, ami megihlette az amerikai szülőket: a fiúnevek toplistáján az előkelő 5. helyet foglalja el Milano, mint férfi név.

S hogy mit szólnak mindehhez Firenze lakói? Kiderül a La Repubblica nevű napilap augusztus 2-án megjelent helyi kiadásából: „Olaszországban egyáltalán nem lettek népszerűbbek a városnevek a gyerekek körében, sőt mi több, inkább eltűnőben vannak. Régebben még itt is találkozhattunk Firenze nevű fiúkkal és Firenza-nak keresztelt lányokkal, ma azonban igazi ritkaságnak számít, ha valakinek ezeket a neveket adják. Toszkánában sokkal gyakoribbá vált, hogy a szülők azt fejezzék ki a gyermeküknek választott névvel, hogy melyik focicsapatnak drukkolnak. Firenze csapata, a Fiorentina lila mezben lép pályára, ezért a szurkolók előszeretettel nevezik a lányukat Violának (ami olaszul lilát jelent – a szerk.)”

(Fotó: Getty Images)