
Nemcsak az élvonalban járó, hanem a sereghajtó neveket is izgalmas áttanulmányozni! (Fotó: Fortepan / Szilágyi Lajosné)
Minden kornak megvannak a slágernevei, nagy örömünkre pedig nyoma is van annak, hogy mikor mely lánynevekért és fiúnevekért rajongtak az újdonsült szülők.
Most annak néztünk utána a névstatisztikákban, hogy a ’60-as években világra jött gyerekek körében melyek voltak a Top100 legkevésbé felkapott utónevei.
Hatalmasat fordult a világ névadás terén
Van köztük olyan, ami nem sokkal később el is tűnt a listából és azóta sem sikerült visszatérnie, akadnak viszont olyanok is, amik a mai napig helyet követelnek maguknak a rangsorban, ráadásul nem is akármilyen helyezéssel!
Sereghajtó lánynevek
Az élvonalban – talán nem nehéz kitalálni – az Andrea, az Éva, a Katalin, az Ildikó, a Mária és az Erika állt, de a Zsuzsanna, az Erzsébet, a Judit és a Krisztina is jól szerepelt.
Nézzük először, melyek azok a lánynevek, amik viszont sokkal ritkábban jutottak a leendő szülők eszébe, ezért amolyan névritkaságnak számítottak a ’60-as években. A lányos galéria alatt pedig megtalálod a fiúneveket is!




Sereghajtó fiúnevek
Az első helyen a László állt, őt követte az István, majd a József és a János következett. Őket követte a Sándor, a Ferenc, a Zoltán és a Tibor, a kilencedik és tizedik helyen pedig a az Imre és a Lajos szerepelt.
Most pedig jönnek azok, akik csak a népszerűségi lista végén kaptak helyet!



