
(Kép forrása: Getty Images)
Otthonfelújítási támogatás 2026: a legfontosabb szabályok
2026-ban két nagy otthonfelújítási támogatási lehetőség is elérhető Magyarországon, azonban a feltételek és a támogatás módja jelentősen eltér egymástól – és van bennük néhány olyan részlet is, ami sokakat meglephet.
Az Otthonfelújítási Program elsősorban a 2007. január 1. előtt épült, életvitelszerűen lakott egy- és többlakásos családi házak energetikai korszerűsítését célozza. A támogatás egyik kulcsfeltétele, hogy a felújítás után legalább 30 százalékkal csökkenjen az ingatlan primer energiafogyasztása. Ez azt jelenti, hogy nem elegendő kisebb korszerűsítéseket végezni: komplexebb beruházásra van szükség, például szigetelésre, nyílászárócserére vagy a fűtési rendszer modernizálására.
A konstrukció keretében ingatlanonként legfeljebb 10 millió forint kamatmentes hitel igényelhető, amelyhez valamivel több mint 500 ezer forintos önerő szükséges. A támogatás vissza nem térítendő része ennek legfeljebb fele lehet, azaz maximum 5 millió forint, amely közvetlenül a hitel tőketartozását csökkenti.
A pályázatot 2025. január 20-tól lehet benyújtani az MFB Pont Plusz hálózatában, például az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank kijelölt pontjain, egészen 2027. március 30-ig, illetve a keret kimerüléséig. A források jelentős része – mintegy 65 százaléka – a kevésbé fejlett régiókban kerül felhasználásra.
Ezzel párhuzamosan fut a Vidéki Otthonfelújítási Program, amely 2025. január 1-től érhető el az 5000 fő alatti településeken élők számára. Itt a támogatás a felújítási költségek 50 százaléka lehet, legfeljebb 3 millió forintig. Fontos azonban, hogy ez a konstrukció utófinanszírozású, vagyis a munkálatok költségeit előre meg kell fizetni. Ennek áthidalására egy legfeljebb 6 millió forintos, kedvezményes kamatozású jelzáloghitel is igényelhető, akár 10 éves futamidővel.
A vidéki program egyik legfontosabb – és sokak számára meglepő – szabálya, hogy a támogatás összegén belül az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50 százaléknak kell lennie. Ez nem a teljes számlára, hanem kizárólag a támogatás összegére vonatkozik. Vagyis hiába költ valaki többet anyagra vagy munkára, ha az arány nem megfelelő, nem tudja teljes mértékben kihasználni a támogatást.
További feltétel, hogy a támogatást csak gyermeket nevelő vagy váró szülők igényelhetik (legalább a 12. hetet betöltött várandósság esetén), és legalább egyéves folyamatos TB-jogviszonnyal kell rendelkezniük.