
Nem a hűtő a legideálisabb hely az elemek tárolására. (Kép forrása: Getty Images)
Az elemekkel kapcsolatban sokan ismerik azt a régi tanácsot, hogy tároljuk alacsony hőmérsékleten, mert így később merülnek le. A túlzott meleg tényleg nem kedvez nekik, de ettől még nem feltétlenül a hideg a kedvező környezet. Ahogy azt a Popular Science alapján írja a Nosalty, a hűtőszekrény vagy a fagyasztó használata is problémás lehet.
A lecsapódó nedvesség árthat az elemeknek
Ha a hűtőbe tesszük az elemeket, annak az egyik legnagyobb veszélye a páralecsapódás. Hiszen amikor a hideg elemeket kivesszük a hűtőből, a melegebb levegő nedvessége könnyen lecsapódhat a felületükön. Ennek hatására az érintkezők korrodálódhatnak, sérülhet a külső burkolat, de szélsőséges esetben az elem szivárogni is kezdhet.
Vagyis a hűtőben tárolás akár hozzá is járulhat az elemek élettartamának lerövidüléséhez.
Hol tároljuk az elemeket?
Szintén nem tesz jót az elemeknek a túl magas hőmérséklet – például radiátor közelében, autóban vagy napsütötte párkányon hagyva –, és a gyakori hőingadozás sem.
Ahogy azt a Popular Science is írja, a nagyobb márkák azt javasolják, hogy az elemeket az eredeti csomagolásukban, száraz helyen, normál szobahőmérsékleten tároljuk használatig. Arra is figyeljünk, hogy az összes elemet, különösen a kisebb méretűeket, tartsuk biztonságos helyen, a gyerekektől és háziállatoktól elzárva.
Ahogy azt ebben, a baba és a kisgyerek biztonságos környezetéről szóló cikkünkben is írtuk, minden elem veszélyes lehet, de a gombelemek különösen, amelyek nagyon gyorsan korrodálódhatnak. A lenyelt elem jelentős károkat okozhat a gyermek nyelőcsövében, a gyomrában vagy a beleiben, és okozhat fulladást is. Ha gyanú merül fel gombelem lenyelésére, akkor azonnal mentőt kell hívni!