„Apa?
Felocsúdok. Bence meredten néz. Elfogyott a szendvics, kér még. Olyan maszatos az arca, mint babakorában. Vajjal akartad kirúzsozni magad, te? Nevetve előkapom a telefont, hogy lefotózzam, de a kezem lelassul. Van vagy ezer ilyen képem. Kétezer. Valószínűleg soha nem fogom megnézni mindegyiket. Valószínűleg ő se fogja, még felnőttkorában se.
Elteszem a telefont, és inkább rámosolygok és kenek neki még egy kenyeret.”
Fenti részlet a Gyerekszoba.hu Új világra nevelünk című pályázatának harmadik helyezett művéből származik. Azért kezdtem ezzel a „verseny” összefoglalóját, mert szép rezüméjét adja a teljes pályázati anyagnak – mind a 146 beérkezett írásotoknak.
novellapályázat
Sok osztja két részre az időt közülük: az okostelefonok előtti és utánira. És vele osztódik a világunk is: lassú és gyors, mély és felszínes, kommunikatív és bezárkózó részre.
Sokatok írásából kitűnik, milyen fájdalmasan nehéz igazi beszélgetést folytatni a kamaszaitokkal, és milyen feldolgozni azt, hogy a „kicsiből” nagy, és még nagyobb lesz – ráadásul néha mintha érzéketlenebb is. Persze nem így van ez, csak ő már egy másik, új világra készül, aminek szabályait (vagy épp szabálytalanságát) mi igyekszünk megtanulni tőle, noha eddig fordítva volt; mi oktattuk őt, amíg nem haladta meg jelentősen a tízet. És végképp változik a helyzet, amikor megöregszünk majd – ez a váratlan kép rajzolódik ki a második helyezett munkájában.
Az első díjat pedig annak a szerzőnek adjuk, aki csodálatosan képes megfogalmazni életünk egyik legnehezebb vizsgafeladatát: a szülői elengedést.
Novellapályázat: a változás biztos, az iránya bizonytalan
Az írásaitokból kiolvastuk, hogy a változás mindannyiótokat megvisel valamennyire. Különösen, mivel nem tudjátok még, hogy merre tart, nem tudjátok, pontosan mire készítsétek fel a gyermekeiteket. Ám ha rájuk néztek, láthatjátok, hogy ők nem félnek. Nem félnek az ismeretlentől, de úgy is gondolhatjuk, hogy számukra nem ismeretlen, ami nekünk még az.
De akkor hogyan bánjunk velük, hogyan segítsük őket? Egyáltalán el tudják-e fogadni a segítséget?
Ahány család, annyi értelmezés. Sokan mégis megadjátok a választ, azt, amellyel nem tévedhettek nagyot, bármi jön is: a gyereknek szeretetre, bizalomra, megerősítésre és rugalmasságra van szüksége ahhoz, hogy jól alkalmazkodjon az életben majd nélkülünk is.
„Azt senki sem vitatja, hogy hatalmas változásban élünk, de hogy az új világ, amit a technológia épít nekünk most, milyen lesz, az már más kérdés” – véli Fehér Ági, a Central Médiacsoport digitális női portfóliójának vezetője, a zsűri tagja. „Vannak optimisták és pesszimisták, és a kettő között is széles a skála. Ha az embernek most fejlődő, érő gyereke van, akkor nem csak a saját maga helyén gondolkozik ebben a szép új világban, hanem azon is, hogy a gyereke hogyan fog evickélni benne, milyen élete lesz, miben tér majd el az övétől. És persze: boldog lesz? Elégedett?”
Hogyan lehetne újraírni a gyerekek történetét?
Ági azt meséli, érdekes volt olvasni az írásokat, „melyekben, bevallom őszintén, a szorongás helyett a nosztalgia kapta a legnagyobb szerepet”. Nosztalgia a saját gyerekkorunk iránt, ami a legtöbbünknek analóg volt, és sokkal szabadabb. A gyerekeinknek pedig már nagyon más lesz, amit néha nem is értünk, pedig nagyon szeretnénk. Érezhető volt a novellák nagy részében a szomorúság afelett, hogy az utódaink már nem úgy tapasztalják meg a világot, ahogy mi, nem úgy élik meg a dolgokat, hanem sokszor köztes hordozókon. A kapcsolódás elvesztésétől való félelem is megjelent, hiszen nem ugyanaz egy chatablak, mint a nagymama ölelése. De felbukkant a tudatosság is, hogyan lehetne újraírni a gyerekek történetét, azzal, hogy megmutatjuk, mi volt jó régen, de elfogadjuk az ő új világukat is.”
A szülői lét folyamatos döntéshozatalt és önvizsgálatot kíván. – De mihez képest lehet a döntéseket meghozni, amikor épp minden erkölcsi és egzisztenciális alap visszafordíthatatlanul átalakul?” – teszi fel a kérdést Balázs Eszter Anna, a Lampion könyvek szerkesztője, szintén zsűritag. „A beérkezett szövegek a kiírt tematikához (mit tanítsunk a gyerekeinknek) kapcsolódva ezeket a kérdéseket járják körül. Új anya- és apaszerepek keresik a helyüket, hatalmas generációs szakadékok, egészségtudatos elvárások, digitális függőség (szülőé és gyereké egyaránt!) és a jövőkép teljes bizonytalansága hatja át, a novellákat olykor kétségbeesetten, máskor a biztosabbnak tűnő múltba menekülve. Vajon a praktikus tudás, a kétkezi munka, vagy az informatika ismerete; netán a zene felszabadító öröme vagy a teljes nyitottság és a reziliencia a leghasznosabb tudás, amit át kell adnunk a következő generációnak?
A legpontosabb válasz talán az, ha bevalljuk: mi magunk sem tudjuk még. Ha merünk beszélni erről egymással, a gyerekeinkkel, ha észrevesszük, hogy néha okosabbak nálunk, ha velük együtt gondolkodunk róluk, magunkról, a jövőről. És nagyon jó látni, hogy a Gyerekszoba.hu felhívására ennyi felelős felnőtt teszi pont ezt: önvizsgálatot tart, dönt, és olykor irodalmi szintre emeli a gondolatait.”
No, de akkor lássuk, kik is tették ezt a leghatékonyabban. Tádámm!
A Gyerekszoba.hu novellapályázatának nyertesei 2026-ban:
I. helyezett: Balogh Lilla
II. helyezett: Nágel Zsuzsanna
II. helyezett: Kispál Márton
Gratulálunk a győzteseknek!
Hamarosan megtalálhatjátok weboldalunkon az írásaikat, és szép fokozatosan azokét is, akiket rajtuk kívül kiemelt a zsűri, és megjelentetésre méltónk talált.
Köszönjük mindenki erőfeszítéseit, és gratulálunk minden szerzőnek, aki bátran elgondolkodott, és nekünk is megmutatta, mire jutott.
Neveljetek rugalmas, alkalmazkodó… és főleg nagyon, de nagyon szeretett gyerekeket!
Kapcsolódó cikkek
