
A lelkünk állapota mindig megmutatkozik a hajunkon is
A lélek és a haj összefüggései
Ha valaki hirtelen nagyon más frizurával jelenik meg, azonnal azt kérdezzük: valami baj van? És általában van. Persze, ha jó fodrászt találtunk elmarad piros és/vagy tüsire vágott frizura. Móni sosem vállal olyan változtatást, amiről tudja, hogy az illető meg fogja bánni. Inkább igyekszik másfelé terelni őket, beszélteti a vendégeit, de van, amikor a szó már kevés…
Volt olyan, aki kemoterápiás kezelést kellett kapjon. Sírva ugyan, de végigcsináltuk, hogy elővettem a nullás gépet és… Azóta ez a kapcsolat mély barátsággá változott.
Móni maga is átment egy ilyen betegségen, és akkor visszakapta azt az odaadást, amit ő nyújtott másoknak. Sokan pedig épp miatta mentek orvoshoz. Nevetve azt mondja: „Szerintem most az összes vendégem szűrt és kivizsgált”.
Megmentett egy házasságot is
Szerencsére a haj a boldogságról épp úgy beszél, mint a bánatról. Máshogy fénylik, másképpen viselkedik, ha bennünk rend van. Ráadásul ez egy oda-vissza ható energia. Ha szép a hajunk, örömmel nézünk a tükörbe, ami önbizalmat ad, és ettől még jobban leszünk. Már ezért sem mindegy, milyen frizurával lépünk ki az utcára.
Móni szerint az sem baj, ha póthajhoz, parókához nyúlunk, ha kihullott, megritkult a hajunk. Ha ettől szebbnek, teljesebbnek látjuk magunkat, csináljuk!
„Ha én jól vagyok a bőrömben, akkor mindegy, mi történik körülöttem, mindenki más is jól van” – vallja.
Ha az is érdekel, Móni hogyan mentett meg egy házasságot, és mitől hullott ki, majd nőtt vissza egy férfi vendége haja, akkor nézd meg az alábbi videót.
A hajról szóló sorozatunk első részét az alábbi linken láthatod.