A büdös bogarak nyáron a kertben okoznak bosszúságot, hiszen a növények nedveivel táplálkoznak, így a gyümölcsökben, zöldségekben tehetnek kárt. Amint csökkenni kezd a hőmérséklet, a poloskák elindulnak menedéket keresni. A lakások és házak pedig ideális búvóhelyet kínálnak számukra, hiszen melegek, szárazak, és számtalan apró rés, repedés, zug akad bennük, ahol meghúzhatják magukat a hidegebb hónapokra.
Mit tehetünk a poloskák ellen?
A nyár vége és az ősz eleje fontos időszak a poloskák számára. Ahogy hűvösebbé válik az idő, egyre inkább olyan helyeket keresnek, ahol átvészelhetik a telet. Szívesen húzódnak meg például az ablakok, ajtók környékén, redőnytokokban, padlásokon vagy kisebb repedésekben.
Ugyan akad olyan gyerkőc, aki Gerald Durrell szellemében kedveli a poloskákat (is), de lássuk be a legtöbben kicsit összerezzennek, amikor elzúg a fejük fölött egy-egy büdös bogár – kislányok esetében a sikítás sem kizárt.

A poloskák ősszel menedéket keresnek. (Forrás: Getty Images)
Márpedig a kertből, az utcáról igen könnyen bejutnak a poloskák. Leginkább a nyílászárók apró résein keresztül érkeznek, aztán elbújnak olyan helyeken is, ahol hosszú ideig észre sem vesszük őket. Nem ritka, hogy csak tavasszal bukkannak fel újra, amikor egyszer csak előkerülnek a lakás valamelyik eldugottabb zugából.
A poloskák elleni védekezés egyik legegyszerűbb módja, ha eleve megnehezítjük számukra a bejutást. Érdemes átnézni az ablakokat és az ajtókat, különösen akkor, ha régebbi nyílászárókról van szó, és gondoskodni a kisebb rések megfelelő tömítéséről. Az ablakokra felszerelt szúnyogháló is sokat segíthet. Nemcsak a szúnyogokat tartja távol, hanem más, kisebb rovaroknak is komoly akadályt jelent.
Ne feledkezzünk meg a redőnytokokról és az egyéb nehezen hozzáférhető részekről sem. Ezek a védett, sötétebb zugok különösen vonzó búvóhelyek lehetnek a poloskák számára.
Illatos növényekkel is próbálkozhatunk
A különféle aromás növényeket is sokan bevetik a poloskák távol tartására. A menta, a bazsalikom, a fokhagyma, a levendula és a rozmaring erős illata miatt gyakran szerepelnek a természetes rovarriasztó praktikák között, de a citromfűvel is próbálkozhatunk.
Ezekre azonban inkább kiegészítő megoldásként érdemes tekinteni. Egyetlen levendulabokortól vagy cserép mentától aligha lesz poloskamentes az otthonunk, különösen akkor, ha a környéken nagy számban vannak jelen.
Ezeknek a növényeknek az olaja viszont segíthet. Csepegtessünk belőlük (elég egyet kiválasztani) egy keveset egy darab rongyra, és azzal kenjük át a nyílászárók tokjait.
A világításra is figyeljünk
Egyes poloskafajokat különösen vonzza a fény, ezért az esti órákban a kivilágított lakás és a nyitott ablak könnyen becsalogathatja őket.
Ha szellőztetnénk, a szúnyogháló ilyenkor is jó szolgálatot tehet. A kültéri világítás elhelyezése is számíthat: minél kevésbé vonzza közvetlenül a ház falához a rovarokat a fény, annál kisebb az esélye annak, hogy a nyílászárók környékén keresnek majd utat befelé.
Bár sokan nem is gondolnák, de vannak hasznos poloskák is. Hogy melyek ezek azt a Sokszínű vidék cikkében elolvashatod.
Az ágyi poloskák is rengeteg kellemetlenséget tudnak okozni, azokról itt írtunk: