A korábban kizárt 21 egyetem már rendelkezik érvényes mobilitási pályázattal, így a magyar hallgatók ismét külföldön tanulhatnak és szerezhetnek tapasztalatot.

Lannert Judit 0-100 éves korig felelősnek érzi magát az emberekért
Újra mehetnek Erasmusra a magyar egyetemisták
„Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre!” – jelentette be Lannert Judit.
A miniszter közlése szerint a kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett ahhoz, hogy az Erasmus program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára.
A korlátozás által érintett 21 egyetem már rendelkezik érvényes Erasmus mobilitási pályázattal a 2026/2027-es tanévre, vagyis a hallgatók előtt ismét megnyílik a lehetőség, hogy külföldi egyetemeken tanuljanak, szakmai tapasztalatot szerezzenek és nemzetközi kapcsolatokat építsenek.
Lannert Judit szerint a magyar fiatalok és kutatók helye az európai felsőoktatásban és tudományos életben van.
Miért nem mehettek eddig Erasmusra?
Az Erasmus+ programból nem minden magyar egyetem hallgatóit zárták ki. A probléma elsősorban azokat az intézményeket érintette, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis modellváltó egyetemek fenntartásába kerültek.
Az Európai Unió Tanácsa 2022 végén döntött arról, hogy ezek az intézmények nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket. Az uniós döntés hátterében összeférhetetlenségi és átláthatósági aggályok álltak.
A korlátozás miatt a modellváltó egyetemek hallgatói a 2024/2025-ös tanévtől már nem vehettek részt az Erasmus+ programban az uniós finanszírozás keretében.
A kieső lehetőség pótlására a magyar kormány 2024-ben létrehozta a Pannónia Ösztöndíjprogramot, amely a modellváltó egyetemek hallgatóinak külföldi részképzését és szakmai mobilitását támogatta.
Májusban már bejelentették, hogy visszatérhet az Erasmus
Az áttörés május végén következett be. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke május 29-én, a Magyar Péter miniszterelnökkel közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő tanévtől a magyar diákok ismét részt vehetnek az Erasmus programban.
A megállapodás része volt, hogy Magyarország átalakítja a közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerét, és olyan intézkedéseket vezet be, amelyek az uniós elvárások szerint biztosítják az összeférhetetlenségi és integritási szabályok betartását.
A májusi bejelentés után még hátravoltak a gyakorlati lépések, ezeknek kellett augusztus végéig teljesülniük. A mostani kormányzati tájékoztatás szerint ez megtörtént, és mind a 21 érintett egyetem rendelkezik a szükséges Erasmus mobilitási pályázattal.
Több ezer magyar hallgató előtt nyílhat meg újra a világ
Az Erasmus Magyarországon már évtizedek óta része a felsőoktatásnak: az első magyar hallgatók 1998-ban utaztak külföldre a program segítségével, azóta pedig mintegy 300 ezren kapcsolódtak be magyarországi résztvevőként.
A program nem csupán külföldi tanulmányokat jelent. A hallgatók más országok oktatási rendszerét is megismerhetik, nyelvet gyakorolhatnak, nemzetközi kapcsolatokat építhetnek, és olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek később a munkájukban is hasznosak lehetnek.
Most pedig azok a magyar egyetemisták is újra élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek az egyeteme korábban a korlátozás miatt kimaradt az Erasmus programból.