A kutatók úgy találták, hogy amíg a felnőttek integrált emlékeket építenek be a már meglévő következtetéseikkel, addig a gyerekek és a serdülők külön emlékeket hoznak létre, amelyeket később összehasonlítanak, hogy menet közben vonjanak le következtetéseket – írja a sciencedaily.com.
“Az, ahogyan a felnőttek strukturálják a tudást, nem feltétlenül optimális a gyerekek számára, mert a felnőttkori stratégiák olyan ‘agyi gépezetet’ igényelhetnek, amely a gyerekeknél még nem teljesen kiforrott” – idézi a portál Alison Prestont, idegtudományi és pszichológia professzort, a Nature Human Behaviour folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét. A tanulmány elkészültét annak első szerzőjével, Margaret Schlichtinggel közösen vezette, aki korábban doktorandusz volt Preston laboratóriumában, jelenleg pedig a Torontói Egyetem pszichológia adjunktusa.
Ahhoz, hogy megértsük, hogy a felnőttek és a gyerekek hogyan vonnak le következtetéseket, képzeljünk el egy óvodát. Reggel látjuk, hogy az egyik gyermek egy felnőttel érkezik, de délután egy másik felnőtt el távozik. Arra következtethetünk, hogy a két felnőtt a gyermek szülei, és egy házaspárt alkotnak – a második emlékünk magában foglalja mind a második felnőttet, akit láttunk, és a korábbi tapasztalatainkból származó információt is, hogy következtetéseket vonjunk le arról, hogy a két felnőtt, akiket valójában nem láttunk együtt, lehet, hogy kapcsolatban állnak egymással.
Az új tanulmány szerint egy gyermek, akiknek ugyanezek a tapasztalatai, valószínűleg nem von le ugyanolyan következtetéseket, mint egy felnőtt a második tapasztalat során. A két emléke kevésbé függ össze. Ha arra kérjük a gyermeket, hogy következtessen arra, hogy kik a látott gyermek szülei, ezt meg tudja tenni, csak elő kell hívnia a két különálló emléket, majd megindokolnia, hogy az egyes felnőttek milyen kapcsolatban állnak egymással.
A gyerekek és a felnőttek idegrendszere eltérő, és a kutatók úgy vélik, hogy a gyerekek által alkalmazott stratégia optimális lehet ahhoz a módhoz, ahogyan az agyuk jelenleg be van kötve, mielőtt a kulcsfontosságú memóriarendszerek teljesen kifejlődnének a hippokampuszban és a prefrontális agykéregben. Ez a különbség akadályozhatja a gyerekeket abban, hogy felidézzék a múltbeli emlékeket valamilyen új dolog tanulása során, és korlátozhatja az események összekapcsolásának képességét.
“Érett memóriarendszer hiányában a legjobb, amit a gyermek tehet, hogy ha pontos, egymást nem átfedő memórianyomokat tesz le. Ezek a pontos emléknyomok később eszébe juthatnak a gyerekeknek, hogy az összefüggéseikre vonatkozó következtetéseket vonjanak le” – mondta el Preston.
A kutatók 87, 7-30 közötti résztvevőt kértek arra, hogy nézzenek meg néhány képet, miközben egy fMRI (funkcionális mágneses rezonancia képalkotó) szkennerben feküdtek. Ez az agyi aktivitást a véráramlás kisebb változásainak kimutatásával mérte, olyan képekkel, amelyek a korábbi, óvodás példához hasonlóan lehetőséget adtak arra, hogy összefüggésekre következtessenek olyan tárgyak között, amelyek nem jelentek meg együtt.
A kutatók úgy találták, hogy a kamaszok által a következtetések levonására alkalmazott stratégia eltér a kisgyerekek és a felnőttek stratégiájától. Az óvodás példa alapján amikor egy serdülőkorú tárolja a második emléket (a gyermekről és az érte érkező felnőttről), a kamasz gyermek elnyomja a korábbi emléket az első bevonásával. Mindegyik emléke még inkább megkülönböztethetővé válik, mint a fiatalabb gyerekeknél, és még kevesebb automatikus következtetés vonható így le a két felnőtt viszonyáról.
Preston szerint lehetséges, hogy a tinédzserek olyan tanulási stratégiákkal rendelkeznek, amelyek inkább a világ felfedezésére lettek hangolva, mint a már ismert tudás kihasználására.
Ez, és a tanulmány egyéb tanulságai a tanítás és a tanulás jobb stratégiáihoz vezethetnek a különböző életkorokban – olyan stratégiákhoz, amelyek kihasználhatják az egyén rendelkezésére álló “agyi gépezet” előnyeit.
Kapcsolódó cikkek
