Gyerek

Ha elalvás előtt gyakorolják a gyerekek a szorzótáblát, menni fog

Könnyebb megjegyezni, ha elalvás előtt még egy kis időt szánunk a gyakorlásra.
2023. Október 09.
Matek feladatok előtt áll gyerek
Kép: Getty Images

Az angliai Loughborough-i Egyetem kutatói az alvás és a matematikai memória kapcsolatát vizsgálták. Összesen 77 felnőttet vizsgáltak, akik 18 és 40 év közöttiek. Kétféle tanulási módot próbáltak ki: tanultak este, elalvás előtt és napközben is. Később kikérdezték őket a tananyagból, az eredményeik pedig egyértelműen azt mutatják, hogy azt, amit elalvás előtt gyakoroltak, könnyebben felidézték – írja a Phys.org nyomán a Qubit.

Azt jól tudjuk, hogy a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás segíti a tanulást. A kutatók szerint az elalvás előtti szorzótábla gyakorlás azért hatásos, mert ilyenkor az információ feldolgozása szinte zavartalanul zajlik az agyban, nem kell más ingerekkel megküzdenie.

A kutatók ugyanakkor rámutattak kutatásuk korlátaira is, például arra, hogy nem áll rendelkezésükre más olyan eredmény, amiben a tanuláshoz hasonló komplex feldolgozási folyamatot vizsgáltak alvás közben.

Az eredményektől függetlenül a kutatók nem javasolják, hogy mostantól esti mese helyett a gyerekek a matekozzanak.