Nem régiben jelent meg egy bejegyzés a reditten, “Életbevágó felfedezés a 2 éves gyermekemről” címmel. A blogbejegyzés szerzője arról ír, hogy van egy fia, aki néhány héten belül lesz 2 éves. “Nagyon aktív, mióta 11 hónaposan járni kezdett. Mászik, fut, ugrál, felhúzza magát mindenre, amit csak talál. Körülbelül ugyanekkor kezdődtek a hisztijei is. Nem is érettem, miért nekem van ilyen nehéz gyerekem, az összes barátomnak olyan kezelhető gyerekei vannak.”
A blog azzal folytatódik, hogy az anya arra jött rá, hogy ha bevonja a gyereket néhány apró teendőbe, akkor minden sokkal könnyebb. “Régebben nagyon nagy küzdelem volt rávenni, hogy bármit is megcsináljon (mondjuk ne menjen be a fürdőszobába vagy ne kapcsoljon be valamit), de az elmúlt hetekben már hagyom, hogy segítsen néhány dologban: “Oké, te csukod be a hűtőt”, “Oké, te kapcsolod ki a mosogatót”, ahelyett, hogy egyszerűen nemet mondanék neki és fizikailag eltávolítanám.” Amióta az anya bevonja a gyerekét, sokkal kevesebb a dühkitörés.
“Mindketten sokkal boldogabbak vagyunk! El sem hiszem, hogy ilyen sokáig tartott, mire rájöttem, hogy nem csak dacoskodik. Csak azt akarta, hogy bevonják a dolgokba, ahelyett, hogy megmondják neki, mit csináljon. Rossz anyának érzem magam emiatt, de legalább végre rájöttem. Remélhetőleg ez segíthet néhány szülőnek, akik “rémes kétévesekkel küzdenek”.
Egy hozzászóló így reagált: “Van egy egyszerű tény: ami számunkra értelmes, az nem ugyanaz, mint ami a gyerekeknek értelmes. Engem nem érdekel, hogy én viszem-e a bevásárlás egy részét, vagy a feleségem viszi az egészet. De a lányunknak, aki 15 hónapos, neki igenis nagy dolog, hogy ő is besegíthet a vásárlásban. Nem számít, hogy TÉNYLEG segített-e vagy sem, őt is bevonták. Ha csak hagyom, hogy csináljon valamit, bármit, akár tényleg segített, akár nem, az nagyon boldoggá tudja tenni! Tehát, hagyom, hogy bevásároljon, mosson, mosogasson, becsukja vagy kinyissa az ajtókat. Mindezt hatalmas mosollyal nyugtázza.”
Másnak is hasonló tapasztalata van: “Az én óvodásom is szeret segíteni. Csak olyan dolgokat kell kitalálnunk, amiket valóban meg tud csinálni. Nem ő takarítja a vécét, de fújhat a tükörre párat a tisztítóból.”
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a dühkitöréseket az váltja ki, hogy a gyermek frusztrált, mert önállóan próbál megbirkózni egy feladattal, vagy azért, mert még mindig fejlődnek a nyelvi készségei, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfelelően kifejezze az érzéseit. De az az igazság, hogy sok más oka is lehet annak, ha egy kétéves “szörnyen” viselkedik. Mindenkinek csak jót teszünk azzal, ha megpróbáljuk felismerni, hogy mi a kiváltó ok.
(Cikk forrása: parents.com)
Kapcsolódó cikkek
