Mindy Dykes és Laura Sobiech fiai gyermekkori rákbetegségben szenvedtek. A mother.ly-n közölt alábbi mondatok az ismerősöktől sokat segítettek nekik:
“Nagyon sajnálom a küzdelmet, amellyel szembesülsz, gyakran gondolok rád, és minden jót kívánok neked és családodnak.”
Ezek egyszerűek, és elismerik a nehézségeket. Azt üzenték, hogy fontosak vagyunk nekik.
“Minden reggel imádkozom érted”, vagy “Imádkozom érted, amikor a templomban vagyok”.
Jó tudni konkrétumokat. Nekem jól esett, hogy az emberek imádkoznak értünk, mert őszintén szólva voltak napok, amikor én magam nem tudtam megtenni.
“Hallottam, hogy a fiad rákos. Nem lehet könnyű!”
Egyszerű mondatok. Egyszerűek és pontosak.
“Nem tudom, mit mondjak. Olyan jó lenne, ha tudnék segíteni valahogyan! Hozhatok neked egy vacsorát valamikor a héten?”
Hiteles, és nagyon konkrét vállalást tesz, ez jó!
“A fiad ereje (vagy a te erőd) példamutató.”
Találó, mert én is büszke voltam a gyerekemre. Az ő ereje engem is inspirált.
Örülök, hogy észrevetted, mert tényleg félek, és ez önbizalmat ad a folytatáshoz.
És van néhány mondat, amit jobb kerülni:
“Mennyi a gyógyulás esélye?”
Nem akarok a gyermekem halálára gondolni. Arra szeretnék koncentrálni, hogy élni fog. Ha nincs közvetlen családi kapcsolatunk vagy rendkívül szoros kapcsolatunk az érintettel, jobb, ha csak a neten nézzük meg a betegséget és a prognózist.
“Mennyire ritka ez a betegség?”
A fiam betegsége nagyon ritka, rettegünk, és csak arra szeretnénk koncentrálni, hogyan mentsük meg a gyermekünket. Nem számít általánosnak, szokatlannak, jónak vagy rossznak a rák…
“A hetven (vagy bármely más) százalékos túlélési esély elég jó.”
Valaki ezt mondta nekem. Kedvem lett volna megkérdezni tőle, mit érezne, ha valaki kopogtatna az ajtaján, és azt mondaná neki, hogy a fia harminc százalékos eséllyel meghal öt év múlva. A száz százalékon kívül semmi nem “nagyon jó”
- Kapcsolódó: Későn diagnosztizálták a betegségét
“Harcolj!”
Utáltam, amikor az emberek ezt mondták. Ez azt jelenti, mintha a feladáson gondolkodtunk volna, márpedig senki sem adja fel.
“Pontosan tudom, min mész keresztül, mert az én távoli rokonom is rákos volt.”
Nem, nem. Fogalma sincs, milyen ez, hacsak nem látta, ahogy a fia meghalt egy rettenetes betegségben. Személyes tapasztalatból merítve próbál empátiát mutatni, de inkább ne tegye, ha az élménye nem ugyanaz.
“Nem tudom, hogyan bírod ezt, olyan erős vagy!”
Amire gondolok, amikor ezt mondod: Nem, valójában egyáltalán nem bírom. Zsibbadt vagyok, próbálok napról napra élni.
Nem vagyok hős a gyermekemről való gondoskodásban. Te is megtennéd. Ettől csak kínosan éreztem magam, és soha nem tudtam, hogyan válaszoljak. Esetleg mondj valami olyasmit, hogy “Csodálom az erődet”. Arra csak annyit kell mondanom: “Köszönöm.”
“Mit gondolsz, mi okozta?”
Ezt felejtsük el. Nyitva hagyja a gondolatot, hogy talán tehettem volna valamit, hogy megakadályozzam. Nálunk a rák akkor kezdett növekedni, amikor a fiam még a hasamban volt, ahol állítólag biztonságban kellett volna lennie – szóval ez ijesztő gondolat.
“Próbáltad már a… kannabiszolajat/szódabikarbónát/elvinni csontkovácshoz…?”
Valószínűleg nem próbáltam ki ezeket a dolgokat, mert számtalan órányi kutatásom során kiderült: semmi sem támasztotta alá a hatékonyságukat.
Lehet, hogy te már mondtad valakinek a nem ajánlott mondatok egyikét. Semmi baj. Biztos, hogy a jó szándék vezetett, és az is lehet, hogy akinek mondtad, értékelte is. Ezek csak ajánlások, amiket érdemes meggondolni, de a lényeg úgysem az, hogy mit mondasz, hanem hogy milyen szívvel mondod.
Kapcsolódó cikkek
