A test titkai
Az első tabu, amivel a kisgyerek életében találkozik, meglepő módon a saját teste. Az emberi test tapintását, megpillantását, vagy akár csak említését évezredes íratlan szabályok határozzák meg, vagy éppen szorítják vissza világszerte.
A tabu nálunk főleg a nemi szervekre korlátozódik, de míg a fedetlen testek látványa teljesen hétköznapi a televízióban, az óriásplakátokon, a könyvekben és a magazinokban, beszélni nehezen tudunk róla.
Pedig a gyerekek érthető módon szeretnék megismerni saját magukat, testük működését, és ehhez elengedhetetlen, hogy választ kapjanak kérdéseikre.
A csecsemő örömmel fedezi fel testrészeit, később pedig érdeklődve fordul mások felé is. Óvodáskorára már sok tapasztalatot gyűjt saját nemiségéről, a nemek közti különbségekről, kérdései egyre lényegre törőbbek lehetnek.
Harmonikus fejlődéséhez szüksége van arra, hogy “jóban legyen” testével, és tudja, mi mire való. Természetesen nincs szabály arra, hogy melyik életkorban mit is kell mondani a kicsiknek. Az a szülő, aki nagyon nehezen szánja rá magát, hogy a “kényes” témákról beszéljen, segítségül hívhat például idevágó, gyerekeknek szóló képeskönyveket.
Az intimitás határai mindenkinél máshol vannak, így a válaszok is családonként különböznek. Az ellesett pillanatok pedig talán még többet jelentenek a konkrét feleleteknél is. A nemiséget ugyanis a gyerek folyamatosan tanulja: figyeli szüleit, amint egy pillanatra egymáshoz simulnak a konyhában, összehasonlítja a felnőttek testét a sajátjával, megfigyeli kortársait. Ha saját szexualitásunkkal “rendben vagyunk”, a gyerekkel való beszélgetések is könnyebben mennek.
Virágnyelven
Régebbi korokban is gondot okozott az embereknek, hogy nemiségükről beszéljenek, de találtak rá módot, hogy ezt valahogy mégis megtegyék.
Mai füllel már nem halljuk ki a népdalokból azt, amit eleink “beleénekeltek”. Amikor az élet dolgai még természetesebben simultak az emberhez, nem volt szégyen azokról akár dalolni is – igaz, csak amolyan virágnyelven. A nóták jó része kifejezetten szexuális témákkal foglalkozott. Nem kell sokat gondolkoznunk, hogy rájöjjünk, mit jelenthettek az alábbi sorok első előadójuk szájából:”Ha kertedbe mehetnék, piros rózsát szedhetnék, szívem megújulna…”
A felnőttek között mozgó gyerek a hallottakat a maga módján a helyükre tudta tenni, és kérdések nélkül is talált némi választ a sorok között.
Születés…
Hogyan lesz a kisbaba? – a lurkó kérdésére jó előre fölkészülni. Ha a kis kérdező még nagyon aprócska, bonyolult magyarázkodás helyett rövid, egyszerű mondatokkal tudjuk leginkább kielégíteni kíváncsiságát. Mondhatjuk például a következőket: Ha egy férfi és egy nő nagyon szeretik egymást, és azt akarják, hogy kisbabájuk szülessen, először is nagyon szorosan összebújnak, amennyire csak lehet. Aztán a nő hasában addig szunnyadó magocska növekedni kezd, és kifejlődik belőle egy pici gyerek. Kilenc hónapig növekszik az anyukája hasában, végül előbújik.
Lehet, hogy ez a néhány mondat elég is a kicsinek, de lehet, hogy tovább fog kérdezni. Ha mindig csak a kérdésre válaszolunk, nem kell attól tartanunk, hogy olyasmit hall tőlünk, amit nem tud magában feldolgozni.
… és halál
Az élet véges. Ez a felnőtteket is félelemmel, sokszor kimondhatatlan érzésekkel tölti el. Amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, a gyerekeket ösztönösen megpróbáljuk távol tartani a gyász fájdalmas élményétől.
Pedig a kicsi gyereknek is szüksége van arra, hogy elbúcsúzhasson a számára kedves személytől. Különösen fontos ez, ha nagyon közeli hozzátartozójáról van szó, akinek hiánya nap mint nap újraéled benne. A felnőttek sokszor elfojtják heves érzelmeiket, de ez nem jelenti azt, hogy a kicsi ne tudná, ne érezné pontosan ugyanazt, amit a szülei, rokonai magukban átélnek.
A halál, bármennyire is tiltakozunk ellene, az élet természetes része. Ha e tényt sikerül magunkban elfogadnunk, meg tudjuk osztani gondolatainkat gyerekeinkkel is. Az elmúlás ijesztő bizonyosságát minden család másként tudja enyhíteni, mindenki másban lel vigaszt. A régi fényképek közös nézegetése a kicsivel, az együtt töltött idő felidézése vagy egy szál virág a sírra – mind segítség a gyereknek a bajban.
Az is megtörténhet, hogy a kisgyerek kérdései nyomán indul el egy beszélgetés, amiben felbukkanhatnak félelmei is, saját halálával, vagy szülei elmúlásával kapcsolatban. Az érzelmek őszinte kifejezése támogatja igazán a gyászoló gyereket. Fontos, hogy a szülő a saját meggyőződése szerint válaszoljon: ha a vallásból merít erőt, akkor úgy, ha a természettudományok magyarázatait tartja elfogadhatónak, akkor ez alapján.
Mindenki másként más
Miért nem ülünk a fekete bőrű kisfiú mellé? Honnan tudod, hogy a papa biciklijét biztosan a cigányok lopták el? Miért nem beszélgethettem a fehér botos bácsival? Ezek is “szülőt próbáló” kérdések, melyekkel kapcsolatban először magunkban kell dűlőre jutnunk, hogy aztán hiteles választ adhassunk.
A kicsi gyerek az emberek természetes sokféleségét még a világ adottságának tekinti, és legfeljebb őszinte meglepetésében kiált fel, amikor tőle eltérő bőrszínű ember száll fel a villamosra, vagy a film végén a mellette ülő kislány a székével együtt gurul ki moziból, mivel mozgássérült.
A gyerekek alapvetően nagyon elfogadóak – és ezt a tulajdonságukat jó lenne támogatni bennük már a kezdetektől. Az előítéleteket, félelmeket mi ültetjük el bennük megnyilvánulásainkkal vagy éppen elhallgatásainkkal. A felnőttek már csak nehezen tudnak, és sajnos nem is biztos, hogy akarnak változtatni életszemléletükön, ezért kicsi korban kellene megalapozni a toleránsabb viselkedésmódot.
Ma már gyakran találkozunk más kultúrájú, vallású emberekkel itthoni hétköznapjainkban is, munkahelyen, óvodában, iskolában. Ha nyíltan beszélünk arról, hogy miért más valaki, megértik és elfogadják, és nem állnak be a csúfolódók közé, akik nagyon megkeseríthetik az amúgy is nehéz helyzetben lévő, sok esetben magányos társaik életét.
Ha egy csecsemő fogyatékkal vagy betegen jön a világra, ez mindenképpen nehéz helyzet elé állítja a családot. A fájdalmas tény elfogadása, a mindennapokba való visszatalálás után a szülő egyik újra meg újra felmerülő problémája az, hogy miként segítse gyerekét a világba való beilleszkedésben. A környezet hozzáállása meghatározó ezekben az esetekben.
A kisgyerekek, ha lehetőséget kapnak erre, szívesen játszanak mozgássérült, vak vagy akár értelmi fogyatékos társaikkal, és elfogadják őket olyannak, amilyenek. Felfedezik bennük értékeiket, és gyakran sok humorral segítik egymást a nehéz pillanatokban. A kölcsönös egymásra figyelés sérült és ép gyereknek egyaránt csak a javára válik.
Csontváz a szekrényben
“Minden családnak van egy csontváz a szekrényében.” Az angolok ezzel a roppant találó kifejezéssel illetik a családi titkokat.
A kisgyerek, amikor egy számára ijesztő, vagy a jövőjét fenyegető titokra bukkan, valóban olyasmit érezhet, mintha ráborulna valami rettenetes dolog az amúgy biztonságos holmik mögül.
A szülők leggyakrabban a házasság megromlását próbálják leplezni gyerekeik előtt, általában sikertelenül. A gyerekek ugyanis nem a kimondott szó alapján döntik el elsősorban, hogy mi a helyzet, hanem azt figyelik minden létező érzékszervükkel, hogy mi van a szavak mögött. A gesztusok, a félmondatok, a levegőben érezhető feszültség mindennél beszédesebb. A kisebb összezördülések fölött még napirendre tud térni a gyerek, a hosszú ideig tartó “haragszomrád” azonban súlyos problémát jelent számára. Még nehezebben éli meg, amikor valamelyik szülőnek titokban tartott, házasságon kívüli kapcsolata van. Ha a felnőttek őszintén beszélnek vele arról, amit már magától is sejt (nagyon kicsi korban csak annyit érez, hogy valami nagyon rossz), könnyebben vészeli át a nehéz időszakot.
Mint mindent, ezt is meg lehet beszélni a gyerekkel, természetesen életkorának megfelelő módon, de mindenképpen úgy, hogy érezhesse: komolyan veszik őt és az érzéseit.
Nem is vagy az anyukám!
Örökbe fogadó családoknál előfordul, hogy a szülők attól való félelmükben, hogy az igazság túlságosan fájdalmas lenne a kicsinek, inkább eltitkolják a tényeket. Eleinte talán még tervezgetik, hogy majd beavatják szeretett gyereküket a “titokba”, ha eljön az ideje, ám ez végül mégsem jön el. Mert minél nagyobb a gyerek, annál nehezebb elé állni, és tisztázni vele a fontos kérdéseket – és annál nagyobb az esélye annak is, hogy elutasítóan és sértetten reagál majd szülei közlésére.
Szexuális felvilágosítás – mikor kezdjük?
Az évekig elhallgatott múltat ráadásul sokszor nem is a szüleitől tudja meg a gyerek. És itt nem feltétlenül kell rosszakaratú szomszédokra gondolni – a család ismerősei közül nem tudhatja mindenki, hogy miről “nem szabad” beszélni a gyerek előtt. Azt is szem előtt kell tartani, hogy kamaszkorban – a nagy önismeret időszakban – még néha azok a gyerekek is kételkedni kezdenek abban, amit a származásukról tudnak, akiknek valójában semmi okuk rá.
Nagyon nehéz egy ilyen váratlanul rosszra fordult helyzetet jóvátenni, hiszen a gyerek úgy érzi, becsapták.
Az egész család számára sokkal jobb, ha a felnőttek már az örökbefogadás pillanatától nyíltan beszélnek a gyerekkel minden őt illető kérdésben.
Felvilágosító, gondolatébresztő könyvek:
Grethe Fagerström – Gunilla Hansson: Peti, Ida és Picuri (Móra Könyvkiadó)
Sol Gordon – Judith Gordon: Amit a gyermeknek tudnia kell – gyakorlati útmutató szülők számára (Alexandra Kiadó)
W. Ungváry Renáta: Kistestvérem születik (A Szoptatásért Magyar Egyesület)
Polcz Alaine: Élet és halál titkai (Pont Kiadó)
Bánki László – Csató Gyula – Varga Lívia Éva: Ne parázz!
Kapcsolódó anyagok:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
