A komoly városi legendává terebélyesedő “középsőgyerek-szindróma” tehát nem minden érintettet gyűr maga alá. Élő példa a mellettem ülő kamasz, akiből dől a szó, hogy ez a középsőség miért olyan király. A nagyok remekül megbirkóztak egy csomó dologgal, amivel neki már nem is kell foglalkoznia (például a szülők kikupálásával), előkészítették neki a terepet a suliban, valójában megelőzte a híre, és ez jó. Aztán a húga… Hát, érdekes most látni, milyen lehetett ő tízévesen, meg mennyire másféle is lehet valaki, mint amilyen ő volt akkor régen (hat éve). Meg jó neki magyarázni a matekot. Legnagyobb, na, az sose akar lenni, meg legkisebb sem. “Ez így pont jó!” – fejezi be. Engem főleg abban erősít meg, hogy milyen fontos is az életben az optimizmus. Nyilván nem teljesen így gondolkodott, amikor megszületett a húga, és kitúrta a legkisebb pozíciójából. Pontosan emlékszem az ő nagy-nagy bánatára, és tapasztalom ma is, hogy nyüstöli egymást a két “vetélytárs”. Az persze igaz, hogy a rivalizálásuk sose ment el addig, hogy pszichológusért kiáltottam volna. Számomra bizonyított tény, hogy a középsőség jól elviselhető. Sőt!
Van, amikor nehéz
Az elsőszülött a család szeme fénye, okos, erős, nagy, büszkén követik a fejlődését. A másodszülött egy darabig a kicsi, akinek már nem fertőtlenítik minden héten a játékait, és nem lopakodnak lábujjhegyen az ágya körül, de utolérhetetlenül édes, szeretgetni való babácska. Aztán megérkezik a legkisebb, és a középső ott marad kitüntetés nélkül: sem a család büszkesége, sem aranyos icipici. Olyan semmilyen. Erre egy idő múlva rájön, és szeretne valamilyen lenni. Hol a nagyot bosszantja, hol a picire lép rá “véletlenül”, hogy kiderüljön végre, mi az ő pozíciója. Az már a család tagjainak temperamentumától függ, hogy ebből pokoli zűrzavar lesz-e vagy csak “intenzív élet” egy hosszabb-rövidebb átmeneti időszakra. Ha a neme más, mint a kicsinek meg a nagynak, lehet, hogy ez lesz a legfőbb kapaszkodója, és szuperfiú vagy szuperlány lesz belőle. Más nemi megoszlásnál inkább jellemző, hogy a legkisebb gyerek pozícióját szeretné kitartóan visszaszerezni, újra bepisil, selypít, cumisüveget követel, és sok-sok anyához, apához bújást. Ebben az esetben a szülők türelme segít a legtöbbet, a büntetés, a megszégyenítés soha nem ér célt!
Különleges szerzet
Előfordul, hogy a középső kitűnik valamiben, olyan dolgokat tanul meg, amelyekkel megelőzi, vagy legalábbis utoléri a nagyot. Nem ritka, hogy már iskolába lépés előtt megtanul olvasni, akár fejjel lefelé tartott könyvből is, ha a naggyal szemben ülve vagy hasalva lesi el a betűk titkát. Lehet, hogy ilyen ambiciózus marad, és egész életében komoly teljesítményt produkál. Az is lehet, hogy szinte túlzott gondoskodással fordul a pici felé, hogy segítőkészségével szerezzen elismerést a szüleitől. Ez nagyon kedves dolognak tűnik, de egy határon túl már nem hagy energiát arra, hogy a gyerek gyerek maradjon, kifejezze természetes dühét, csalódottságát, hogy játsszon, rosszalkodjon. Ha egy gyerek szélsőségesen “jó” vagy “rossz”, érdemes átgondolni a helyzetét a családban, azt, hogy elég figyelmet kap-e, jár-e neki személyes szeretgetés, és képesek vagyunk-e őt önmagában is észrevenni, nem csak a többi gyerekhez viszonyítva.
Mire figyelj a középsőnél?
Önmagát teljesítő jóslat
Ha valami hülyeséget csinál, ne sóhajtozz feltűnően, hogy jaj, hát a középső, tudtam, hogy ez lesz! Ezt biztosan meghallja, és ki is használhatja: ő, a szegény középső aztán bármit megtehet.
Szuper vagy!
Hangsúlyozd, hogy milyen remek, hogy ő is ilyen nagy és ügyes ebben és ebben. Erősítsd az “idősebb” pozícióját, de ne számon kérőn (Lehetnél te az okosabb!), hanem a helyzet pozitív oldalát kiemelve (Milyen jó, hogy te már ehetsz mézes kenyeret!).
Bezzeg-gyerek
Ő az, aki legérzékenyebb a hasonlítgatásra. Ne legyen se a kicsi, se a nagy a bezzeg-gyerek. Ezt egy életre megjegyzi, és amint lehet, meg is torolja.
Felnőttek a középsőkről
A falnak megyek a szendvicsgyerek-szindrómától! Bármi bajom volt eddig az érintett lányommal, mindenki azonnal legyintett, és azzal intézte el, hogy hát igen, MINDEN középső gyerek ilyen. Ezt kikérem a gyerek nevében is magunknak. Egyrészt születésekor még nem volt középső. Aztán nem is maradt az sokáig. Szóval a nagymamák, nagynénik, védőnők és általában a játszótéri okos mamák “hozzáértése” az, amitől azonnal előveszem a bozótkésemet.
Én középső vagyok. Igaz, már nem gyerek, de emlékszem, mennyire nyomasztott. Természetesen erre csak tinikoromban jöttem rá. Addig azt hittem, engem nem szeret senki. A nagy családban a bátyám volt a favorit, otthon a húgom.
Nálam annyi eredménye lett a középsőségnek, hogy hármunk közül én voltam/vagyok a legnagyobb hangú, a legakaratosabb. Szegény tesóim, visszagondolva néha sajnálom őket. Sokszor hallottam: “Ne üsd a húgod, mert ő a kisebb, ne üsd a nővéred, mert te vagy az erősebb”.
Hogy ne legyen idő erre a középsőgyerek-szindrómára, gyorsan kell szülni egy negyediket!
Én is középső vagyok, és állítom, van ilyen, hogy “középsőgyerek-szindróma”. Az anyukám is az. Ha valami baj volt körülöttem, mindig felsóhajtott: istenem, a középső!
A körülöttem lévő középső gyerekekkel mindig megtaláltam közös a hangot. Szóval van benne valami.
Rendeld meg most, ha érdekel a testvértéma! Adele Faber, Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül:Gyakorlati tanácsok testvérek neveléséhez
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
