Összesen megtett út autóval: 1600 km
Résztvevők: Papi, Mami, a négyéves Balázs és a hét hónapos András fiunk, valamint barátaink a négyéves kisfiukkal, Bálinttal
Sátoros túra tengerparti végállomással, ráadásul kicsikkel?! Igen! Nagyon sokan azt gondolják, hogy a sátorozás túl nomád, nem elég komfortos, és pláne nem való kicsi gyerekekkel, hát még egy alig hét hónapossal. Bizton állíthatjuk, hogy a szemlélet téves. A körültekintő szervezés persze itt is elengedhetetlen. A magas színvonalú – de megfizethető – kempingek, amelyekben megfordultunk, minden igényt kielégítettek. Többségükben volt külön fürdőrészleg gyerekeknek, sőt, babáknak.
Szlovéniai túráink a Triglav Nemzeti Parkba vezettek. Utunk első állomása Bled volt. Érkezéskor a Bledi-tó kristálytiszta vize fogadott bennünket, a partján szelíd hattyúkkal és kacsákkal. A tó közepén kis sziget állt, rajta templom, ahova átcsónakáztunk a gyerekekkel és a barátainkkal. Másnap a Vintgar-szurdokba látogattunk. Itt a gyerekekkel együtt a turistáknak kiépített pallókon át tettük meg az 1,6 kilométeres szakaszt a Radovna folyó végén található Šum-vízesésig . A kristálytiszta vízben halakat figyelhettünk meg.
Ezt követően a Peričnik-vízeséshez indultunk, ami tulajdonképpen két vízesés, mert egy magasabb és egy kisebb vízesés folyik egymás alatt. További érdekessége a vízesésnek, hogy be lehet mögé sétálni. Az eső egyébként is ömlött, ezért mindenki vízálló ruhát viselt, így a vízesésből aláhulló víz már nem okozott gondot.
Harmadik nap a Bohinji-tóhoz látogattunk. Ez Szlovénia legnagyobb tava, gyönyörű, vad, fjordként nyúlik be a Triglav hegyei közé. A vize tiszta, mély, átlátszó és hideg. Először felmentünk egy modern felvonóval a Vogel-hegyre, ahonnan csodás kilátás nyílt a Bohinji-tóra. Majd spontán akcióban megmásztunk egy elérhető magasságban lévő csúcsot. András itt is hordozóban „túrázott”, a két négyéves fiú pedig hősiesen kaptatott felfelé, néhol némi gyümölccsel, hol ropival ösztönöztük őket a továbbhaladásra. A hegytetőn „igazi alpesi tehén” tejéből készült sajtot ehettünk. Libegővel jöttünk le a hegyről, majd átmentünk a Savica-vízeséshez, amelyhez gyalogosan, 550 lépcsőn keresztül vezetett fel az út.
Negyedik nap sátrat bontottunk, és továbbutaztunk a hegyeken át Kobaridba. Útközben megálltunk a Tolminka patak forrásánál kiépített kirándulóhelyen, ahol a Tolminka és a Zadlaščica patakok folynak össze. Ez a hely utunk egyik legszebb állomásának bizonyult. Gyönyörű természeti jelenségeket láttunk, vad szurdokok, óriási sziklák, közben vékony pallók, függőhidak (melyeken átkelni, vagy éppen a vízben gázolni külön örömet jelentett a gyerekeknek), gomolygó pára (termálvíz fakadt az egyik patak forrásánál). Kobaridban újra sátrat vertünk, majd megnéztük a misztikus Kozjak-vízesést. Itt ismét függőhídon keltünk át a Soča (Isonzó) folyón, majd erdei ösvényen kanyarogva elértünk a Kozjak folyócska medréhez, ahol már a folyómederben a sziklafalakra erősített pallókon lehetett begyalogolni a pazar látványt nyújtó vízeséshez.
A gyerekek nagyon élvezték ezeket az izgalmas helyzeteket, a számukra is kihívást jelentő körülményeket. Közben beszélgettünk velük a történelemről is, hiszen a gyönyörű Soča folyó sok szomorú emléket is őriz. Az első világháborúban erre dúltak a legvéresebb csaták az osztrák–magyar monarchia és az olaszok között (a doberdói ütközet, a caporettói áttörés).
Ötödik nap – a Boka-vízesés, Szlovénia legmagasabb vízesése és a Soča forrása volt a cél. Először a vízeséshez utaztunk, ami 106 méter magasról (ez nagyjából egy harmincemeletes ház magassága) zúdul a mélybe. Jó két órán keresztül kaptattunk felfelé szűk kis erdei ösvényen. A pici többnyire aludt a hordozóban, apukájára kötve, míg a nagyobbacskák lelkesen gyalogoltak felfelé. Kitartásukat fokozta, hogy az út több pontjáról nagyszerű kilátás nyílt a vízesésre, illetve a túra során rengeteg kisebb-nagyobb állatkát is megfigyelhettünk (gyíkokat, bogarakat, lepkéket, szöcskéket).
Érdekességképpen még vitorlázó repülők is sűrűn szálltak el a fejünk felett. A vízesésre néző legmagasabb csúcsról még szivárványt is láttunk a vízködben. Innen újabb izgalmas helyre vitt az utunk, a Soča folyó forrását néztük meg. Itt kérdéses volt, vállalható-e az út gyerekekkel, mert az útleírások meglehetősen széles spektrumon értékelték a hely nehézségét. Odaérve nyilvánvalóvá vált, hogy a túra lépcsőkön túl lévő része a kicsikkel nem járható, ugyanis sziklaperemen, a falba belőtt drótkötelek segítségével kapaszkodva lehetett csak lejutni a Soča forrásáig. Így a gyerekekre felváltva vigyázva, csak mi, felnőttek tekintettük meg a forrást.
Hazafelé autózva még egy rövid kitérőt tettünk a Mlinarica-szurdokba, ahol a mélykék vizű patak partján egy nagyon szép vízeséshez vitt az ösvény, útközben pedig ihattunk frissen fakadt forrásvizet, amelynek semmihez sem hasonlítható az íze. Balázs szinte lefetyelte a kicsorgó vizet, nagyon vicces volt a boldog kis pofija. A hatodik napon indultunk Horvátországba, útba ejtve a postojnai cseppkőbarlangot. Ezt senki ne hagyja ki, ha erre jár!
A barlang olyan hatalmas, hogy egy elektromos kisvasút visz be a mélyére. Útközben azt gondolhatja az ember, hogy mesevilágba csöppent. Hatalmas cseppkövek milliónyi formáját lehet megcsodálni. Felejthetetlen élmény (főleg a gyerekeknek a kisvasúttal együtt). Este értünk Horvátországba, itt töltöttük a következő három napot, amolyan levezetésként. Napközben strandolás, fürdés, kavicsozás, a legmelegebb órákban napernyő alatti játék, este éttermi vacsora, fagyizás, sétálgatás töltötte ki az időnket. A gyerekek kedvéért mindennap elmentünk az olyan éttermekhez, ahol átlátszó hűtőpultba tették ki a tenger gyümölcseit. Szerették mindig kielemezni őket; volt ott lepényhal, vörös homár, ollós rák, megannyi tengeri hal.
Hát igen, el kell döntenünk magunkban, mit is akarunk a gyerekeinkkel, milyen jövőt szánunk nekik. Olyanok, mint szivacsok. Mindenre nyitottak, bármit képesek magukba szívni. Csak az a kérdés, mit adunk hozzá. Élményeket, látnivalót, kalandot? Valóban nem egyszerű, nem kis fáradság egy ilyen túrázós kirándulás megszervezése, lebonyolítása, de itthon sem kis feladat, hogy értelmes időtöltéssel kössük le gyerekeink szabad vegyértékeit. Akkor pedig miért ne vágnánk neki és éreznénk magunkat mindannyian jól? Mert megéri! A boldog pofik, a csillogó szemek látványa, ahogy a gyerekek büszkék magukra, ha önnön erejükből elértek valami szemet gyönyörködtető célponthoz, ha megfigyelhettek mindenféle élőlényeket, új tájakat, gázolhattak patakban, mind-mind boldogsággal töltötte el őket is, minket is.
Esténként sem volt gond az álomba ringatással! A legtöbb este meseolvasással ért véget, de bizony előfordult, hogy még erre sem volt szükség, mire kettőt pislogtunk, nagyobbik fiunk már az igazak álmát aludta a sátorban, bevackolva a kis hálózsákjába, telve az aznapi élményekkel. Olyan jó érzés ilyenkor megsimogatni a boldog kis pofiját! És egy kisbabával sem vállalhatatlan ez az egész! A hordozással megkapja a biztonságérzetét, szopni bárhol, bármikor tudott, igyekeztünk neki a legtöbbször lehetőséget biztosítani egy kis kúszásra-mászásra, de ha nem, úgy kézről kézre járt. Még mindig nem késő belevágni!
Gera AttilaKapcsolódó cikkeink:
– Ne indulj el utasbiztosítás nélkül gyerekkel nyaralni!
Kapcsolódó cikkek
