Először is azt szögezzük le, hogy a félelem szükséges, fontos és hasznos képessége, tulajdonsága valamennyi fejlett idegrendszerrel rendelkező élőlénynek. Az az állat, amelyik tud félni, sokkal hatékonyabban képes védekezni, amikor ellenség közelít, vagy veszélyes természeti jelenséget tapasztal. A félelem teszi alkalmassá a fejlett idegrendszerű állatokat és természetesen az embert is arra, hogy idejében, az adott helyzetben a legkedvezőbb menekülési, elkerülési taktikát válassza.
Az ember félelme sok mindenben hasonlít a magasabb rendű állatok félelméhez: ha veszélyt érzünk, a farkashoz vagy majomhoz hasonlóan mi is két stratégia közül választunk: vagy elmenekülünk vagy támadunk. Az embernél az agyműködés hihetetlen összetettsége, a képalkotás, az emlékezés és a gondolkodás képessége révén a félelmek is sokrétűbbé válnak.
Nekünk – az állatokkal ellentétben – már egészen fiatal korunktól meg kell birkózni az elmúlás gondolatával, a halálfélelemmel, ami a pszichológusok szerint minden szorongásunk gyökere. A szorongás azonban nem egyenlő a félelemmel. Ha szorongunk, olyasmitől tartunk, ami az adott pillanatban nem fenyeget, vagy ha fenyeget, akkor sem olyan súlyos a helyzet, mint amilyennek érezzük.
A szorongást a félelem érzelmi összetevőjének tartják, vagyis olyan szubjektív élménynek, amely a személy számára kellemetlen, feszültséggel vagy idegességgel jár. Ezt általában testi tünetek is kísérik, heves szívdobogás, izzadás, esetleg remegés vagy szédülés.
Feladata, hogy gátolja a személy aktivitását, és arra késztesse, hogy alaposan mérje fel környezetét és saját erőforrásait, hogy megküzdhessen a szorongást kiváltó jelenséggel. Vagyis a szorongás a környezethez való alkalmazkodást segíti. Jól ismert például, hogy a csecsemők egy nagyobb mélység pereme előtt megállnak vagy, hogy 8 hónapos koruk táján elkezdenek félni az idegenektől. A szorongás ezen formái mind hasznosak, ám a mai komplex társadalomban ennek egyes formái (pl. a mások előtti beszédtől való szorongás) sok problémát okozhatnak az azt átélőnek.
A szorongás kialakulása a pszichológusok szerint általában arra vezethető vissza, hogy túl sok a bennünket érő nem egyértelmű, egymásnak ellentmondó feladat, vagy olyan helyzettel szembesülünk, melyben nem vagyunk kellőképp gyakorlottak. Ilyenkor azt érezzük, hogy képességeink nem elegendőek a megoldásához. A modern ember lelki berendezkedése sok szempontból még mindig kőkorszaki, vagyis alig jutottunk túl a “támadni vagy elfutni” alternatíváján.
Ebből következik, hogy félelmeinket az esetek jelentős részében rosszul értelmezzük és kezeljük. Bagatellizáljuk vagy eltúlozzuk őket, önmagunk lecsendesítéséhez pedig egyáltalán nem rendelkezünk megfelelő eszköztárral. Mindez oda vezet, hogy sokszor, sokféle élethelyzetben alakul ki bennünk erős szorongás, ami gyakran az életminőséget meghatározó pszichés betegséggé súlyosbodik.
Ne csodálkozzunk tehát, hogy gyermekeink félelmeit sem tudjuk mindig megfelelően kezelni. Általános emberi tulajdonság, hogy ítélőképességünk többé-kevésbé csődöt mond, ha mások magatartásában olyasmit tapasztalunk, ami bennünket is érint, számunkra is kényes, tisztázatlan dolog. Ráadásul szülőként az a legfőbb törekvésünk, hogy gyermekünket minden rossztól, fájdalmastól megvédjük. Érthető, ha kevesen tudnak tárgyilagosak, higgadtak maradni, amikor azt látják, hogy a gyermekük komoly félelmet él át.
A modern szülők ilyenkor a szakirodalomhoz fordulnak segítségért abban a reményben, hogy a félelem megszüntetésére egyértelmű és garantáltan hatásos receptet kapnak. Sajnos többnyire csalódniuk kell. A különféle pszichológiai iskolák és nevelési elméletek egymásnak gyakran teljesen ellentmondanak ebben a kérdésben is.
Van olyan megközelítés, amelyik a gyerek önállóságra nevelését tartja a legfontosabbnak, ezért azt tanácsolják, hogy minél kevésbé avatkozzunk bele abba, hogy miként oldja meg a saját problémáit. Ha fél, és ennek nincs reális alapja, ne törődjünk az egésszel túl sokat. Más elméletek szerint a kisgyereknek különösen sokat árthat, ha magára marad a félelmeivel. Ezt olvasva a lelkiismeretes szülő minden ésszerű határon túl megpróbálja elkerülni az elkerülhetetlent.
De még az sem igaz, hogy az arany középút a helyes, vagyis kicsit félni hagyni, aztán megvigasztalni. A következő részben a kisgyermekeket félelemmel eltöltő élethelyzeteket vesszük sorra, abban a reményben, hogy ha nem általánosságban, hanem gyakorlatiasan közelítjük meg a problémát, az nagyobb haszonnal jár mind a szülők, mind a gyerekek számára.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
