Kisgyerek

„Anya, te tudtad, hogy Izraelben háború van?”

Ezt a kérdést szegezte nekem a kisfiam némi morfondírozást követően ebéd közben, suli után. Ami azt illeti, szerettem volna elkerülni ezt a témát, főleg az étkezőasztalnál, de a tanítónéni elindította a vezérhangyát a fejében...
2023. Október 19.
Tévé háborús képekkel

Így pedig nem hagyhattam megválaszolatlanul a kérdését, meg persze azokat sem, amik ezután kezdtek záporozni. Nem kergetek illúziókat, tudom, hogy a mostani gyerekekre „csőstül zúdulnak” a rémisztőbbnél rémisztőbb képek és információk, vagyis elkerülhetetlen, hogy képbe kerüljenek a világban zajló félelmet keltő eseményekről, a rossz hírek „koncentrációjára” azonban talán lehet némi ráhatásunk.

Amennyire tudjuk, próbáljuk kint tartani ezeket a negatív híreket, a suliban azonban ezúttal máshogy gondolták: a tanítónéni elég nagynak érezte a harmadik ásokat ahhoz, hogy beavassa őket abba, ami Izraelben történik, az ennek hatására ébredt gyerekgondolatokkal pedig kivételesen nekünk, szülőknek adta fel a leckét.

Győri Ildikó pszichológus

Győri Ildikó pszichológus

Mégis mikor és hogyan beszéljünk a gyerekekkel a háborúról?

„Nem biztos, hogy népszerű lesz, amit mondok, én azonban azt javaslom, hogy még a 10 éves gyerekek se nézzenek híradót, mert ezekben a műsorokban olyan mélységekben és annyira felkavaróan tárják elénk, és ezzel egy időben a gyerekek elé a valóságot, hogy azzal ők sok esetben egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, például azért, mert fogalmuk sincs arról, mennyire vagyunk messze az adott helyszíntől” – válaszolta a kérdésemre Győri Ildikó pszichológus, a játékos eszközökből álló Kreatív Gyereknevelési Rendszer kidolgozója.

Az mindenképpen fontos, hogy beszéljünk a témáról, főleg akkor, ha a gyerek hozza fel, vagy látjuk rajta, hogy félelmei vannak, de ne a tévében vagy az újságokban látható megrázó képekkel illusztráljuk a világban zajló szomorú eseményeket, hiszen azok sokszor még bennünket, felnőtteket is felkavarnak, megviselnek.

Háborúról szóló híradó

Évek múlva is feltörhetnek az emlékek

Mint Ildikó hozzátette, az ő ma már javában kamaszodó fia 10-11 éves volt, amikor először látta a tévében a nagyszülőknél a híres barcelónai sugárúton történt merényletről szóló képkockákat, 2016-ban. Ezek annyira mély nyomot hagytak benne, hogy amikor évekkel később elutaztak ebbe a meseszép spanyol városba, Olivér megkérdezte az anyukáját, hogy kell-e félniük városnézés közben.

Akkor, amikor azt a bizonyos híradót látta, nem is hozta szóba a szüleinek, hogy mennyire ijesztő élményben volt része, ettől függetlenül azonban komolyan a hatása alá került. „Szomorú, de igaz, hogy minél többször látnak ilyen bejátszásokat a kisebbek, annál erősebbé válik bennük a félelem energiája” – tette hozzá a pszichológus anyuka, aki szerint ezek nélkül is rengeteg stressz zúdul a mai gyerekekre.

„Amennyiben a gyerekek kérdéseket tesznek fel nekünk a háborúkkal vagy például a terrortámadásokkal kapcsolatban, próbáljuk meg az életkoruknak megfelelően elmagyarázni, hogy sajnos történnek ilyen szomorú események a világban, de hála az égnek nálunk nem fordulnak elő ilyen szörnyűségek, és biztonságban érezhetik magukat” – folytatta Győri Ildikó.

tévé a romok között

A kamaszok nem félnek kérdezni

Zsoltnak két gyereke van, akik viszonylag nagy korkülönséggel követték egymást: Dorka még óvodás, így ő egyelőre nem nagyon vesz tudást a félelmetes hírekről, Áron viszont másodikos gimis. Ő nemcsak meghallja, hanem érteni is szeretné a világban zajló eseményeket, ezért bátran kérdez a szüleitől.

Az apuka azt mondja, külön nem ültette le a fiát azért, hogy a terrorizmusról és a világban dúló harcokról beszéljenek, de amikor Áron érdeklődött, szánt időt a válaszadásra, sőt olyan is sokszor volt, hogy együtt néztek híradót. „Áron abban a korban van, amikor mindenről van véleménye, és ez alól a jelenkor eseményei sem kivételek. Többször megkérdezi tőlem vagy az anyukájától, hogy miről mit gondolunk, amiből aztán kialakítja a saját nézőpontját” – osztotta meg tapasztalatait Zsolt.

Az apuka azt is hozzátette, hogy neki nagyon jó érzés, hogy a fia hozzájuk fordul a kérdéseivel, és örömmel nézi azt is, ahogy napról-napra kiforr az egyénisége. „Sokat meséltem neki arról, hogy éltük meg mi az EU-csatlakozást, hogy mit jelent a schengeni egyezmény, de az ukrán háborúról is eszmét cseréltünk.” 

Tudom, hogy a fiam nem fogja örökké inni a mi szavainkat, sőt eljön az az idő is, amikor majd megkérdőjelezi. Ebben azonban nem látok semmi rosszat, főleg akkor, ha addigra megtanulnak intelligensen érvelni és tiszteletben tartani azt is, hogy vannak, akik másként gondolkodnak.

Nyitókép: Getty Images