A kismamák, szülők többségének meg sem fordul a fejében, hogy pereskedjen. Vagy azért, mert mindent rendben levőnek találtak a szülés vagy az egészségügyi ellátás körül, vagy azért, mert bár messze nem gondolják ezt, de a várható költségek, a hosszas pereskedés visszariasztotta őket, vagy azért, mert az őket ért sérelem nem bizonyítható. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a kártérítési perek száma (bár statisztikát senki sem vezet erről) és a megítélt kártérítések összege is nő, ez pedig a szülészeti, egészségügyi ellátás egészére igen jelentős, mindannyiunkat érintő hatást gyakorol.
J. az első babáját várta, faros volt. Az orvosa biztatta, hogy nem lesz semmi gond, széles a csípője, nem nagy a baba, simán meg fog születni. Mégsem így alakult. A kitolási szakban, éppen akkor, amikor a köldökzsinór a medencecsont és a baba utoljára megszülető feje közé szorult, örökkévalóságnak tűnő percekre leálltak a fájások. Hirtelen nagyon sokan lettek a szülőszobában, tapintani lehetett a feszültséget a nyomasztó csöndben. Aztán egyszerre kint volt a baba, aki négy kiló feletti súllyal született, ellentétben az előzetes becslésekkel.
Nem sírt, nem adott semmiféle életjelet. Csak hosszas élesztés után hallatszott egy gyenge, rekedt kis brekegéshez hasonló hang. Akkor már a koraszülöttmentő is ott volt, vitték a kisfiút az intenzívre. Bár sokat javult az állapota, sosem lett belőle egészséges ember. Speciális fejlesztések, speciális óvoda, majd iskola. Állandó felügyelet, kerekes szék, beszélni sosem tanult meg, csak a szemével, de J. szerint a ma már huszonnégy éves fia mindent megért. Apa már réges-rég nincs velük, a házasságuk két év után ment tönkre. J. élete lényegében csak a fiáról szól, gondozóra kivételes esetben futja.
– Nem, sohasem gondoltam műhibaperre – válaszolja. – Tudom, hogy jót akart az orvosom, nem tehet arról, hogy nem működött a testem úgy, ahogy kellett volna… meg aztán akkoriban nem is volt még divat pereskedni.
A most ötéves Z.-nél vajúdás közben hirtelen esett le a szívhang, és a szülész azonnali, altatásban végzett császármetszés mellett döntött, mivel nem látott esélyt arra, hogy a szülést néhány percen belül be lehetne fejezni. A kisfiú első Apgar-értéke 5-ös volt, majd tíz perccel később már 9-es. Akkor úgy tűnt, végül minden jól alakult.
Ám ahogy múltak az évek, egyre több probléma jelentkezett Z. körül. Nehezen tanult meg új dolgokat, komoly nehézséget jelentett az alkalmazkodás, gyakran volt szélsőségesen agresszív az ovistársakkal. Nevelési tanácsadó, pszichológus, fejlesztőpedagógus, neurológus – mindenkit végigjártak a szülők. A konklúzió az volt, hogy Z.-nek a születés körül elszenvedett oxigénhiány miatt alakult ki részképességzavara, emiatt alacsony a tűrésküszöbe. Azóta járnak terápiára, fejlesztésre (többfélére is egyszerre), remélik, hogy mire iskolába kerül a gyerek, javul valamennyit az állapota. A szülők műhibapert indítottak a szülész ellen.
Háttér: mit is akartunk?
Újságírói pályafutásom alatt elég sokszor készítettem interjút a császármetszésekről a legkülönfélébb megközelítésben. Van már tizenöt éve is, hogy dr. Krasznai Péter szülész-nőgyógyásszal, egy új, azóta széles körben elterjedt műtéti technika hazai meghonosítójával beszélgettem a császármetszések arányának lassú, de biztos emelkedéséről. Felsorolt jó néhány okot, de végül hozzátette, egy amerikai szülészt idézve: azért még senkit sem pereltek be, mert császármetszést végzett. Azért meg már nagyon gyakran, mert nem, vagy nem időben tette ezt. Most már itthon is bárki mondhatná ezt.
Húsz évvel ezelőtt az országos császárarány nem sokkal haladta meg a tíz százalékot. Csak végszükség esetén folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Faros szülések esetén például csak ritkán, akkor, ha a farfekvésen túl további komplikációkra, nehézségekre is számítani lehetett. Ma már több olyan szülészet is van az országban, ahol minden második nő császárral szül, az országos arány pedig 33 százalék. Ha valaki úgymond „orvosi indikáció nélkül” szeretne császárt, akkor megkapja, ha nem is verik ezt nagydobra.
Ha az orvos szeretne császározni, könnyen találhat rá okot. Faros szülést például, a mai medikusok már csak véletlenül látnak, így gyakorlatot aztán végképp nem tudnak szerezni abból, hogyan lehet hatékonyan segíteni. Manapság először szülőknél rutinszerű a császármetszés ilyenkor, de többedszer szülőknél is jóval nagyobb rá az esély, mint a természetes szülésre. A vizsgálatok ugyanis számszerűen is kimutatták azt, amit eddig is, mindig is tudni lehetett, hogy tudniillik a faros magzat számára kockázatosabb a szülés, mint a fejvégűen elhelyezkedő babáknál, és először szülőknél a legkockázatosabb.
Sok tényezőtől függ, hogy ez a veszély mekkora, de ki az, aki hajlandó vállalni? Sok szülész magára a természetes szülésre is kiterjeszti lassanként ezt a megközelítést: kiszámíthatatlan, hosszadalmas, váratlan komplikációk mindig adódhatnak, és ki szeretné a szakmai pályafutását, hírnevét, egzisztenciáját (vele a családja megélhetését) műhibaperekkel kockára tenni?
Nehéz helyzetben van az orvos
De vajon a császármetszés garanciát jelent arra, hogy a baba egészséges lesz? Egyszerűen annyiról volna szó, hogy elszállt az idő a szülés felett, inkább valami jobban irányítható, kiszámíthatóbb, biztonságosabb módszerre van szükség a gyerekeink világra segítéséhez, ez pedig nem más, mint a császármetszés? –firtathatjuk teljes joggal a szülők oldaláról megközelítve a kérdést.
A kérdést dr. Martini Jenő ügyvédnek, szülész-nőgyógyásznak tettük fel, aki több mint húsz éve foglalkozik műhibaperekben többnyire az alperes, az orvos, illetve a kórház képviseletével, illetve szakorvosi vélemény adásával jogvitás (peres) ügyekben.
– Az 1990-es években gyakori volt, hogy egymástól nem is túl messze eső kórházak közül az egyik ellen sok per volt folyamatban, a másik ellen alig. Ezt elsősorban társadalmi, és nem szakmai okokra vezettem vissza, ez számomra „felhajtók” szerepét engedte feltételezni, akik lényegében rábeszélték a szülőket a per indítására. Ebből lettek aztán a „próba szerencse perek”.
2005-ben összehasonlítottam az amerikai helyzetet a hazaival, és bár különbségek vannak, úgy láttam, hogy itthon is kritikussá vált a helyzet, és napjainkra ez még inkább igaz. Ma az orvos nehezebb helyzetben van, mint régen, mert a szakmai szempontok mellett az orvos eljárásának megítélésében egyre jelentősebbek a jogi szempontok a bírói gyakorlatban. Az orvos ugyanis jogszerűen jár el akkor, ha betartja az egészségügyi törvényt, tevékenysége a szakmai protokoll, az általánosan elfogadott szakirodalom és az érvényes előírások szerint zajlik. Régebben a per kimenetelében ennek vizsgálatának az eredménye volt lényeges.
Manapság sokkal nagyobb szerepe van a bírói szabad mérlegelésnek abban, hogy pontosan mi is az, ami az orvoson számon kérhető, ezek közé tartozik egyebek mellett a károsodás esélyének megítélése is. Az orvostudomány legtöbb szabálya megengedi, sőt el is várja a mérlegelést. Ezért aztán az adott szakmai kérdésről két szakértő egymással homlokegyenest eltérő véleményt alkothat.
A császármetszések arányának ennyire drasztikus növekedésében óriási szerepe van a műhibapereknek. A szakmai alapot ma is az a szemlélet adja meg, mely szerint minden, az adott helyen rendelkezésre álló diagnosztikus módszerek alkalmazása melletti nyugtalanító magzati állapot esetén időben el kell végezni a beavatkozást. Tekintettel kell lenni az anyai és magzati kockázatok arányára is. Szerencsére ma ritkábban alakulnak ki súlyos műtéti szövődmények az anyánál, vagyis csökkent a beavatkozás lehetséges kockázatainak előfordulási aránya.
Ugyanakkor tény, hogy hiába van ma többször annyi császármetszés, mint húsz éve, az agykárosodott gyerekek számában nem mutat lényeges javulást a statisztika. Az oxigénhiány miatti agykárosodás ugyanis ismereteink szerint már a szülés előtt is bekövetkezhet. Ráadásul nincs olyan vizsgálat, amely száz százalékos megbízhatósággal jelezné a magzat oxigénhiányos állapotát, amelyre jelenleg több különböző módszer eredményéből csak következtethetünk! Ezért tartom helyesnek a megnyugtató vagy nyugtalanító magzati állapot terminológiát.
A szülészeti perek jelentős része mégis császármetszés elmulasztása vagy vizsgálatok el nem végzése, nem megfelelő értékelése, illetve ezek vélt következménye miatt indul, mondván, hogy császármetszéssel vagy korábban elvégzett műtéttel nagyobb esély lehetett volna a károsodás elkerülésére.
A 384-es
Van, aki szerint jó ez így, mások szerint nem jó, de elkerülhetetlen, megint mások szerint felháborító és nőellenes.
– Jó, hogy egyre több a császármetszés! – jelenti ki dr. Simon Tamás ügyvéd, a 384. számú ügyvédi iroda vezetője. – Több száz olyan szülészeti perben működtem közre a felperes ügyvédjeként, amely azért indult, mert nem végeztek császármetszést, de egész eddigi ügyvédi pályafutásom során csak két olyan eset fordult elő, amikor a per a császár, illetve azzal összefüggésben keletkezett egészségkárosodás miatt indult.
– A babák nem tudnak szólni, hogy jól érzik-e magukat, és nem tudják megmondani, mi lenne jó nekik az adott helyzetben. Számukra nem veszélyes a császár. A szövődmények az anyát veszélyeztethetik. De még a fertőzés miatti méheltávolítás sincs arányban azzal, amit egy oxigénhiányos gyerek jelent: nem jár, nem beszél, ha nem vállalkoznak minél előbb újabb gyerekre, tapasztalataim szerint a szülők legkésőbb a harmadik évben válnak, olyan megterhelés ez a kapcsolatnak!
Én sajnos pont a szülészet rossz oldalát látom, a tünetet, amelyet talán el lehetett volna kerülni a megelőző császármetszéssel. Egyébként mindkét gyerekem így született, és ennek nagyon örülök: egészségesek.
Magyarországon a 384-es iroda alapítója, a nemrégiben elhunyt dr. Ádám György kezdett elsőként műhibaperekkel foglalkozni a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás időszakában. Itt gyűlt össze a legtöbb tapasztalat a kártérítési perekkel kapcsolatban, de ma már körülbelül nyolc-tíz iroda specializálódott erre a területre.
– A legtöbb pert szülészeti ügyek miatt indítják, ezekben születik leggyakrabban elmarasztaló ítélet, és ezen a területen a legmagasabbak a kártérítések. A bírói gyakorlatot meghatározó ítéletek is szülészeti ügyekből fakadnak leggyakrabban – összegzi dr. Simon Tamás a tapasztalatokat.
Persze az összes ilyen ügyben az a legfőbb kérdés, mit kellett volna másképp tenni, hogy elkerüljük a tragédiát. Legalábbis az anyák különösen gyakran kíváncsiak erre.
– Fogyasztóként kell viselkedni! – javasolja dr. Simon Tamás. – A terhesség nem betegség, tehát ne is viselkedjék betegként az anya. Elsősorban érdeklődjön, tájékozódjon, nyugodtan kérdezzen rá minden lehetséges esetben a miért-re. Ne viselje el, hogy választott orvosa mindössze húsz percet szán rá egy-egy találkozáskor, hanem várja el, hogy addig foglalkozzon a problémájával, amíg az megnyugtatóan megoldódik.
A választott orvosnak napjainkban csak jogai vannak, és megbízási díjat kap, önálló szakmai felelőssége nincs, tevékenységért az intézmények felelnek. A jövőben, ha a szülészeti szakma továbbra is megtartja az orvosválasztás lehetőségét, megjelenik majd kötelezettségként a választott orvosok önálló, személyes felelőssége is.
Ha úgy érzed, hogy sérelem ért
Dr. Simon Tamás felsorolta a Kismama olvasóinak, milyen eljárásokra van lehetőség jelenleg, és ezek milyen következményekkel járhatnak. Akár valamennyi felsorolt eljárás elindítható egymással párhuzamosan is az orvos, illetve az egészségügyi dolgozó szakmai mulasztása miatt.
1. Etikai eljárás a szakmai kamaránál
Aki indítja, annak nem származik belőle előnye. Nem bonyolult, nem kerül pénzbe: egyszerűen le kell írni a panaszt, majd benyújtani az illetékes kamarához, ahol bizottság vizsgálja ki. Következménye figyelmeztetés, pénzbírság, a kamarai tagság felfüggesztése vagy súlyos esetben kizárás lehet. Ez utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy az illető nem dolgozhat orvosként. Ha haláleset vagy károsodás történt, nem etikai eljárásban érdemes gondolkodni.
2. Ha alkalmazottként hibázott az orvos
A munkahelyén lehet bejelentést tenni. Ha közalkalmazott az orvos, fegyelmi eljárást kezdeményezhetnek ellene, elbocsáthatják, vagy megfoszthatják tisztségétől. Akkor lehet sikeres, ha a panaszos szándéka és a munkahely szándéka megegyezik.
3. Közigazgatási eljárás
Működési engedéllyel rendelkező kórház, bt., kft., ellen indítható a népegészségügyi szakigazgatási szervnél az eset után legfeljebb egy évvel. Ők a szakfelügyelő főorvost bízzák meg azzal, hogy tisztázza, történt-e mulasztás. Ha történt, hatósági eljárást kezdeményeznek, melynek az eredménye lehet figyelmeztetés és harmincezertől ötmillió forintig terjedő bírság. Ez azonban legfeljebb erkölcsi elégtételt jelent a panaszosnak, aki még a szakfelügyelő írásbeli véleményét sem tekintheti meg.
4. Büntetőjogi eljárás
A sértett feljelentést tehet az orvos ellen, amelyet a bűncselekmény hosszú, részletes kivizsgálása követ, az eljárás során a sértett jelen lehet, ám az ügy menetét érdemben nem befolyásolhatja. A szankció pénzbüntetés, felfüggesztett szabadságvesztés, végrehajtandó szabadságvesztés vagy ideiglenes, végleges eltiltás lehet a szakma gyakorlásától. Lényeges elem a KELL és a BIZTOS: mindent megtett-e az orvos, amit meg KELLETT az adott helyzetben, valamint ha megtette volna, BIZTOSAN elkerülhető lett volna-e a baj.
5. Polgári kártérítési per
Ez a leghatékonyabb megoldás: hibáztál, baj történt, fizess – így foglalható össze a lényege. Ennek megfelelően két dologról szól: hibázott-e az orvos, és ha igen, mekkora kárt okozott, mennyi kártérítés jár érte.
A felperes és ügyvédje irányítja az eljárást, amely hat-nyolc évig is eltarthat, és amelynek célpontja nem az orvos, hanem a szolgáltató, azaz a kórház, a beteg ugyanis ez utóbbival áll jogviszonyban. Lényege így foglalható össze: mindent megtett-e az orvos, amit az adott helyzetben LEHETETT, és ha megtette volna, akkor nagyobb lett volna-e az ESÉLYE a baj elkerülésének.
A kártérítést a kórház a öt-tízmilliós összeghatárig a felelősségbiztosításból, afelett pedig végső soron az adófizetők pénzéből fedezi, összege elérheti a százmillió forintot is (eddig csak szülészeti ügyekben volt példa ilyen összegű kártérítésre). A legtöbb ilyen ügy a császármetszés elmulasztásából fakad, vagy a fejlődési rendellenesség fel nem ismeréséből, diagnosztikai tévedésből.
Cseppet sem elhanyagolható kérdés, hogy az ügyvédi költségek, illetve a sikerdíj ebben az esetben a kártérítés 15-30 százalékát is felemészthetik. Ugyanakkor az ügyvédek általában nem kérnek előre munkadíjat, és több, az eljárás során felmerülő költséget is átvállalhatnak.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
