„Nimród a tejecske mellé már kapja a püréket is. Arany szívem mindig fintorog egyet, de aztán már nyúl is Rita kezéért, hogy kéri a következőt.” „Nimród játszik: beszél saját nyelvén a játékaihoz, szépen elfoglalja magát. És amikor már minden kötél szakad, csak akkor kezd el sírni, jelezve, hogy már éhes” – számol be a színész fia kalandjairól a blogjában.
– Sokára jött a gyerek…
– Nagyon egyszerű az oka: élni akartunk. Szórakozni, utazni a Tihanyi Vándorszínpaddal – amelynek feleségem is oszlopos tagja –, zökkenőmentesen vállalni az operett-előadásokat. Kilenc év együttlét után döntöttünk úgy, elérkezett a pillanat, hogy kisbabánk legyen. A sors is így akarta, mert már az első hónapban meg is fogant. Nimród tegnap volt kilenc hónapos, pont egy nappal töltött több időt a földi életben, mint előtte a mama hasában.
– A környezet részéről nagy volt a nyomás?
– A barátok, ismerősök, újságírók naponta bombáztak ezzel a témával. A szüleink egymás között megbeszélték, hogy milyen jó volna már, ha nagyszülők lennének, de szerencsére nem zaklattak minket vele. Mindenkinek elmondtuk őszintén, miért vártunk kilenc évig.
– Most, hogy már tudod, milyen apának lenni, jónak tartod az ütemezést?
– Ez így volt jó, nem bántam meg egy percig sem. Sok korombeli kollégám, barátom most éli a fiatalságát, mert a gyerekeik már nagyok, tíz-húsz évesek, mi meg most vonultunk vissza az éjszakai életből, a szórakozásokból, a nagy utazásokból. Igaz, előtte minden egyes percet kihasználtunk.
– Emlékszel, mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy apa leszel?
– Az öröm mellett rám nehezedett a felelősség hatalmas súlya, hogy innentől megváltozik minden.
– Bújtál szakkönyveket, felkészültél a nevelésből?
– A feleségemmel ösztönösen neveljük a gyerekünket, természetesen minden tanácsot meghallgatunk, de akkor is mi tudjuk, hogy mi a legjobb a kisfiunknak.
– A szülésnél bent voltál?
– Nem, Rita császárral szült, mert a kisbaba nem fordult meg. Kilenckor betolták a feleségemet, huszonöt perc múlva a kezemben fogtam Nimródot.
– Hogyan tudod a munkát összeegyeztetni az apasággal?
– Könnyen. Az embernek huszonnégy órája van, azt be kell osztania. Ha forgatni kell, forgatok, ha fellépni kell, fellépek, aztán hazamegyek, és akkor apa vagyok. Ilyen egyszerű. A nyarat a Balatonon töltjük, olyankor a környékre Nimród és Rita is elkísér, télen a Budapesthez közeli helyekre jönnek velem, persze hosszú utat nem vállalunk a kicsivel. A szülés óta kímélem Ritát, de néhányszor felléptünk együtt, olyankor édesanyámék vigyáztak Nimródra az öltözőben. Jártunk már úgy, hogy a baba sírása behallatszott a színpadra, de mivel szórakoztató revüműsort adunk elő – operett és magyar nóta –, nem valami vérdrámát, simán belefért. A legmegdöbbentőbb, hogy a közönség mindig tudja a kisfiam nevét, amire azért vagyok büszke, mert engem a legtöbben még ma is Novák Laciként ismernek.
– Az írtad a blogban, hogy mióta Nimród megszületett, a színpadon is hitelesebben alakítod az apaszerepet.
– Van egy mondás, miszerint Júliát nem lehet szűzen játszani (noha Júlia szűz volt), a legzseniálisabban a harminc feletti színésznők alakítják. Ruttkai Éva negyvenéves múlt, amikor Júlia szerepében remekelt. Apa lettem, ezt érzem a zsigereimben, a véremben, a szellememben, a verejtékemben. Ez olyan tapasztalat, amit korábban csak elképzelni tudtam. Nemrég a sugallatomra hónapokig volt egy unokám a sorozatban. Friss apaként rutinosan fogtam a gyereket.
– A régi életedből hiányzik valami?
– Az égadta világon semmi, mindent megkaptam. Annak van hiányérzete, aki korábban kihagyott valamit. Ráadásul egy dzsókerrel bővült az életem, a kisfiunkkal, most ő a legfontosabb. Nimródka az életünk koronája.
– A játszótéren megszoktak már?
– Még nem tartunk a játszótérnél. Nimród már két hónapja mászkál két lábon, de még kapaszkodnia kell, úgy rohangál egész nap ki-be a járókából. Stabilan ül, hintázhatna már, de azzal megvárjuk a jó időt. Sétálni szoktunk. Szeretjük a Városligetet, a Margit-szigetet, a Normafát.
– Altatni szoktál?
– A feleségem, Rita szokta altatni Nimródot. A baba kilenckor bedobja a szunyát, reggel nyolcig alszik. Néha felébred hat körül, akkor felveszem, és mondom, hogy Nimródka, még egy órát húzzál rá, Mama is alszik még. Nincs éjjeli-hajnali ébresztés, reklamáció, az első pillanattól átalussza az éjszakát.
– Telhetetlenek vagyunk, végre megvan az első, de már azt kérdezzük: kistestvér?
– Nem tudjuk még, egyelőre élvezzük Nimródkát.
– Feltűnt az a türelem és gyöngédség, ahogyan a babáról beszélsz. Az ember általában fáradt és ingerült szülőket lát.
– Édesapám soha nem szólt bele a dolgainkba, de egyszer figyelmeztetett: arra vigyázzak, hogy minél később jön a gyerek, annál türelmetlenebb apuka leszek. Észben tartom a szavait, és próbálok türelmes maradni. Ez a dolgom. A kisbaba nem tehet róla, hogy már elmúltam negyven, amikor érkezett.
Kapcsolódó cikkek
