A tapintás csodája
A tapintás képessége az első, ami az anyaméhen belül kialakul. Az érintés iránti érzékenység nyolchetes korban jelenik meg az arcon, és szép lassan kiterjed az egész testre, a nemi szervek környékére, a tenyérre és a talpakra. 17 hetes korára a magzat már érzi, ha a hasához vagy a fenekéhez érnek, és 32 hetesen már teste minden felületén reagál a tapintásra.
Ráadásul nemcsak azt érzik, ha valami hozzájuk ér – de meg is tudják különböztetni ezeket egymástól. Előnyben részesítik a puha, selymes anyagokat, de ódzkodnak a durva, érdes felületektől.
Nem meglepő: a bébik arra vannak kitalálva, hogy élvezzék, ha valami hozzájuk ér, hiszen fejlődésük során kulcsfontosságú, hogy minél több dolgot érinthessenek meg. Kutatások támasztják alá, hogy azok a babák, akiket gyakran ölelnek, simogatnak, gyorsabban nőnek, jobban alszanak, korábban kezdenek járni, erősebb az immunrendszerük, és magasabb az IQ-juk.
Minden egyes alkalommal, amikor egy bébi megérint valamit, másodpercenként félmillió agyi összeköttetés jön létre a koponyájában. Meglepő tény, de igaz: az első évben a gyerekek agyának súlya megháromszorozódik, pont ezeknek az új kapcsolatoknak köszönhetően. A mennyiségnek itt nagyon fontos szerepe van, mert az agysejtek közötti hálózat fejlettsége fontos szerepet játszik később a memória, a tanulás során.
A babák azonban nem csak a kezükkel tapintanak. Amikor megszületnek, a szájuk a legérzékenyebb testrészük. Ezért szeretnek cumizni, ezért nyalnak meg mindent, amit csak meg tudnak markolni, és persze a kezüket is ezért nyomják a szájukba. A szájközpontúság meghatározó az első hónapok során, és ez csak öt hónapos kor körül kezd megváltozni, amikor rádöbbennek arra, hogy azok a furcsa, szemük előtt lifegő dolgok a saját kezeik, amelyeket irányítani is tudnak, és képesek velük magához húzni a kiszemelt tárgyakat.
Érdemes tehát tapintás szempontjából minél sokszínűbben berendezni a gyerekszobát, legyen benne bőven felfedeznivaló – ám ez önmagában még kevés ahhoz, hogy a pelenkásból Einstein váljon. A szülői támogatás alapvető fontosságú. A baba érzi, hogy a padló hideg, a mackó puha, és apa arca szúrós – de azok a fogalmak, mint a hideg, puha és a szúrós, semmit sem jelentenek neki. Nekünk kell megtanítanunk arra, mi ezeknek az érzéseknek a nevük, és mikor használjuk őket. A baba agyában ugyanis a tapintás útján alakulnak ki az agysejtek közötti kapcsolatok, de a szülői beavatkozás segít megtartani.
Sajnos modern korunk életritmusa nem kedvez ennek a fajta tanulásnak. Egy átlagos kisbaba mindennap hosszú órákat tölt járókában, babakocsiban, autósülésben, etetőszékben, hogy aztán ezután visszategyék az ágyába, hogy békésen alhasson. Pedig fontos lenne, hogy a természetben is rendszeresen megtapasztalhassa a környezet sokféleségét. Már a kicsi baba is érzi a hűvös szellőt az arcán, szívesen fog egy falevelet a kezébe, markolja meg a kavicsokat. Nem véletlen, hogy a gyerekek ösztönösen vonzódnak a vízhez, sárhoz, homokhoz, a frissen vágott fűhöz, és szívük szerint egész testtel belemerülnének.
Bátorítsuk őket ebben! Engedjük, hogy mezítláb szaladgáljanak, ahol csak lehet! Ha pedig nem olyan az idő, teremtsük meg a lakáson belül a sokféleséget, használjuk bátran a festékeket, a gyurmát, a különféle textileket, zseléket és olajokat minél kreatívabb módon!
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
