Az út: a diagnózistól a teherbeesésig
“Amikor néhány éve diagnosztizálták nálam az endometriózist, nem az volt az első kérdésem, hogy lehet-e babám, mert nem voltam akkor párkapcsolatban, hanem, hogy ez egyáltalán mit jelent. Aztán az orvos előállt a lényeggel: a kórkép meddőséget is okozhat… Akkor életmódot váltottam, de egyre jöttek elő azok a gondolatok, amik nem izgattak eddig. Úristen, mi van, ha nem lehet gyermekem, van-e egyáltalán peteérésem – ez utóbbi különösen gyötört, mert sokan riogattak vele. Ahogy aztán javult a dolog, a tüneteim csökkentek, elkezdtem hinni abban, hogy a hormonjaim is helyreállnak” – emlékszik vissza a fiatal nő.
EndometriózisCsillának aztán lett párkapcsolata. Az elejétől nem is védekeztek, egyrészt mert nagyon boldogok voltak együtt, másrészt ő is úgy volt vele, úgysem valószínű, hogy teherbe esne ezzel a betegséggel. Ha mégis, akkor viszont örömmel várták volna a babát. A fordulat a megismerkedésünk után 7 hónappal következett be. “Teherbe estem, de sajnos súlyos genetikai betegségek gyanúja miatt – aminek semmi köze nem volt az endometrizóishoz, az orvos szerint minden negyedik nővel megtörténik – nem tartottuk meg a babát. Nagyon megviselt. Ettől függetlenül már maga a terhesség is csoda volt, hogy műtét és hormonkezelés nélkül sikerült” – mondja.
A fiatal nő csodaként élte meg a történteket, de aztán azt, hogy ezt a csodát három hónap múlva miért vették el tőle, akkor még egyáltalán nem értette.”Csak azt kérdezgettem, hogy mi történik velem? Erre a makrobiotikus tanácsadónőm mondta, hogy most nem látok ki a gödörből, majd ha eltelik az idő, higgyem el, meg fogom érteni, miért történt. Így lett. A következő egy év nagyon nehéz volt mindkettőnk számára, nehezen tudtuk feldolgozni, a kapcsolatunk próbája volt. Megtörtem, hogy nem lehet majd többet gyerekünk. Visszajött minden tünetem, sokkal rosszabb lett az állapotom a terhességmegszakítással, visszajött a bélvérzés, az első menstruációm már borzasztó fájdalmas volt. Ekkor is a makrobiotika, egy tavaszi tisztítókúra húzott ki a bajból. Közben zajlottak a kontrollok, néztem a peteérésemet, és szerencsére tüneteim egyre kevéssé voltak.”
Még februárban lebeszélte orvosával a műtétet – a biztonság kedvéért – , és április 4-re be is ütemezték. Úgy volt vele, hogy ha az a két ciszta nehezíti a teherbeesést, legyen műtét, és utána pedig nem kér se hormonkezelést, se lombikot, szeretne természetes úton megfoganni, hiszen egyszer már sikerült! Mindeközben rengeteget dolgoztak a párjával együtt, még egy gyors esküvőt is beiktattak 2013 elején, nagy boldogságban. “Ezután február 16-án jött meg a következő mensim, utána már nem” – meséli egy huszárvágással Csilla, és összegzi is meglátásait. – “Mintha az a baba megvárta volna, hogy minden rendeződjön, hogy mindketten felkészüljünk és várjuk őt.”
Lányos zavarában fordítva pisilte le a tesztet
A 27. napon csinált először tesztet, de még a 26. napon is elgondolkodott, ám lebeszélte magát, mert előtte minden hónapban csalódás volt. “Megvetem a tesztet, hazavittem, és ahogy az elsőnél, természetesen rossz oldalát pisiltem le. Akkor vártam, ittam kicsit, majd a másik oldalát is megcéloztam, de sokáig nem történt semmi. Beraktam a zacskóba, kidobtam. Aztán addig-addig járt rajta az agyam, hogy kivettem a kukából. Kihúztam, és megvan még a fénykép – nagyon halványan ott volt egy második csík. Felhívtam a férjem, átküldtem neki, és ő is megerősített, hogy az bizony két csík! Felhívtam a nőgyógyászt, mondta, másnap is teszteljek, és majd beszélünk. Megtörtént, rettenetesen boldogok voltunk” – idézi fel azokat a pillanatokat.
Azt mondja, visszagondolva a 21. napon sem lett neki gyanús a pici, rózsaszínes vérzés, ami a beágyazódást jelezte, mert akkor arra gondolt, hogy megint pecsételő vérzéssel kezdődik a következő ciklus, majd egy hét múlva megjön. Ám ez másnapra elmúlt, nem is lett barnás…
5 hetes terhesen elmentek a nőgyógyászához, aki megerősítette a hírt, és megfogadták, hogy senkinek nem mondják el. Mivel akkor pecsételő vérzést tapasztalt, orvosa javaslatára egy hetet feküdt, jött a progeszteronkúp, elég nagy adagban, a 12. hétig, de tudott mellette dolgozni.
A terhességi tünetek nem kímélték
“Hányás nem volt, hányingerem végig. Délig tudtam enni, onnantól a gyomrom a torkomban volt. Semmit nem kívántam, főzni nem tudtam. Olyanokat kívántam, amiket korábban – a makrobiotika előtt – kedveltem, és néha elcsábultam. Miután elmondhattam, hogy babát várok, akkor végre megbeszélhettem a barátokkal, ismerősökkel, hogy főzzenek helyettem, mert hánynom kell mindentől.”
A 24. hét után aztán elment a havi kontrollra, és kiderült, hogy a méhszája elkezdett rövidülni: nem 3 centis, hanem alig 2. Rögtön fekvésre ítélték, hiszen, ha kinyílik a méhszáj, bekerül valamilyen baktérium, megszülethet a baba, de ahhoz még pici. “Akkor levert a víz, elfehéredtem. Arra gondoltunk, hogy túlhajtottam magam, túl sokat dolgoztam, én is éreztem, hogy rettentő fáradt vagyok, de ki csinálta volna meg helyettem? Aztán a kenetvétel, az ultrahang és minden rendben volt, majd két nap múlva a vizeletemből kiderült, hogy bakteriális oka lehet ennek a méhnyakrövidülésnek. Antibiotikum, keringésjavító jött és egy-egy tüdőérlelő injekciót is kaptam, hogy a baba tüdeje fejlődjön ki, hogy ha neadjisten’ megszületik. Sokkot kaptam, de úgy voltam vele, mindent megcsinálok, amit mondanak, csak egészséges legyen a baba. Akkor éreztem, hogy én már második vagyok magamnak. Ez egy figyelmeztetés volt, foglalkozzak azzal, ami bennem történik, azzal a csodálatos változással, amin a testem keresztül megy. Másfél hét kórház volt, próbáltam a babával is beszélgetni, hogy maradjon bent, jó helyen van. Visszament 2 centire a méhnyak, és azt mondta az orvos, hogy ezzel simán ki lehet húzni a végéig. Hazajöttem és azóta fekszem…”
A család és a barátnők rendszeresen látogatják, ellátják. A hasa egyre nagyobb, ereje alig, hiszen fekszik hetek óta, így bármilyen mozgás megerőltető neki. Az endometriózis “csendben van”, de nem tűnt el ez idő alatt sem: bár a bal petefészkéből teljesen felszívódott, érzésre a belekből is, de jobb oldalt ott van még – talán emlékeztetőül. Csilla mindenesetre türelmes, várja a 37. hetet, amit orvosával kitűztek. Reméljük, a baba is türelmes lesz.
A cikk első részét itt olvashatod.
Kapcsolódó cikkek
