Család

Ezzel a pofonegyszerű módszerrel spórol havi 100 ezer forintot az anyuka

Az úgynevezett három napos szabályt alkalmazza, amit mi is könnyen elleshetünk tőle.
2023. Január 30.
Anyuka malacperselyt fog

Annie Lev a saját zsebén érzi hónapról-hónapra, hogy sok kicsi tényleg sokra megy, így akár 300 dollárt (körülbelül 100 ezer forintot) takarít meg, amit máskülönben észrevétlenül szórna el erre-arra.

Hogy megálljt parancsoljon a sokszor észrevétlen és felesleges költekezésnek, bevezette az úgynevezett három napos szabályt és még néhány egyszerű változtatást, amivel jóval több pénz maradt a számláján a hónap végén, mint ahogy azt megszokhatta. Kitartása és következetessége lehetővé tette, hogy saját lakást vegyen, amiről csak álmodozhatott volna, ha nem változtatott volna pénzköltési szokásain.

Annie, látva, hogy a módszere működik, másokkal is szívesen megosztotta a praktikáit. Az általa alkalmazott három napos szabály lényege például az, hogy ha meglát valamit, ami tetszik neki, de valójában nincs rá égető szükségük, akkor három napot vár: ha közben is többször eszébe jut az adott termék, akkor megveszi, de ha időközben rájön, hogy csak pillanatnyi fellángolásból vette volna meg, akkor elengedi a dolgot. „Ezzel elejét vehetem az impulzív vásárlásnak, amivel korábban nagyon sok pénzt pazaroltam el. Amíg kivárom a három napot, átgondolom, hogy az adott termék valóban megéri-e az árát és nem lenne-e túlzás annyit költeni rá, amennyit kérnek. Mérlegelem azt is, hogy tényleg hasznát venném-e, vagy csak valamelyik fiók mélyén végezné sok más, korábban beszerzett tárggyal együtt” – részletezte Annie.

félretett pénz

Sokat segít neki a takarékosságban az is, hogy mielőtt vásárolni megy, listát készít, és nem tesz a kosarába felesleges dolgokat. Meghatároz egy összeget, amit nem szeretne túllépni a vásárlás során, és ezt szigorúan szem előtt is tartja. Nem hagyja, hogy a hangzatos akciók csőbe húzzák. „Hiába tűnik úgy a boltokban, hogy életed egyik legjobb ajánlatába futottál bele, a látszat az esetek többségében csal. Fontos, hogy a bevásárlás során tényleg csak azt vedd meg, ami hiányzik otthonról, és ne hagyd magad rábeszélni olyan termékekre, amikre nincs szükséged” – folytatta a takarékos anyuka.

Annie úgy véli, sok pénzt lehet spórolni a törzsvásárlói kártyákkal, hűségprogramokkal és kuponfüzetekkel. Fontosnak tartja, hogy otthonról vigyen szatyrot a bevásárláshoz és ne költsön erre is pluszban, mert havi szinte erre is sok pénz mehet el észrevétlenül. A hírlevelekről is leiratkozott, mert szerinte azok is csak felesleges vásárlásra ösztönözték.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images