Lana a harmincas éveiben jár, magas, szőke nő, határozott hanghordozással. Oroszul beszél, de egyre többet ért magyarul is. A jó reggelt-et, a köszönöm-öt és a köszönöm, nem kérek-et úgy ejti, hogy azt hinné az ember, magyarajkú.
Gyerekkor rakétákkal
Egy kislánya van, a Down-szindrómás és ADHD-s Anasztázia. Szinte elsőként érkeztek a szabadszállási Strázsa Tanyára még márciusban, ahol az SOS Gyermekfalvak támogatásával olyan menekült családokat fogadnak, ahol van fogyatékossággal élő családtag. Férje kamionsofőr, hosszú időre Ukrajnában rekedt, nem engedték át a határon.
A család Harkivban élt, a civil lakónegyedeket folyamatosan lőtték, rengeteg volt a halálos áldozat, legutóbb hatszáz háborús bűncselekményt azonosítottak. „A házunk felett repültek el a rakéták. A kislányunk annyira megijedt a gépek hangjától, hogy minden alkalommal a földre vetette magát” – meséli Lana.
Úgy döntöttek, anya és lánya elhagyják az otthonunkat, és március 1-én elindultak a magyar határ felé.
Új segítők
Lana megosztó személyiség, folyton nyüzsög, intézkedik, hangot ad véleményének, egyértelműen megmondja, mit akar. Van, aki szereti erős temperamentumát, van, aki tart tőle. Néha morcos és rosszkedvű, néha kenyérre lehet kenni, és a kettő nagyon gyorsan tud váltakozni.
Sokszor ingerült és fáradt, kimeríti a hiperaktív kislány, akit egy percre sem lehet magára hagyni. Amíg pislantasz egyet, felmászik a polc tetejére, apró, de gyors lábain elfut olyan messzire, hogy utol sem éred. A tanya dolgozói, szociális munkásai sokat foglalkoznak Anasztáziával, próbálják lekötni az örökmozgót, hogy tehermentesítsék az édesanyát. A legnagyobb barátság Rudi bácsival szövődött, aki a tanya lovasterapeutája, íjásza, mozgásfejlesztője és egyben mókamestere. Órákat focizik a kislánnyal, lovagoltatja. Anasztázia mozgása rengeteget fejlődött, amióta Rudi bácsi foglalkozik vele. A koordinációs problémák megfogyatkoztak, egyre ügyesebben használja mindkét oldalát, egy külön gyógypedagógus, Emese is rendszeresen dolgozik ezen.
Fotó: SOS Gyermekfalvak
Amikor márciusban megérkeztek a tanyára, a kislány még nem beszélt, amióta Emese kezeli, óriási a fejlődés.
„Egyszer csak azt vettem észre, hogy a gyerek elkezdett beszélni, nagyon meglepődtem – meséli Anasztázia anyukája. – Amikor a helybéliek magyarul mondanak neki valamit, ő ismétli utánuk a szavakat. Nekünk ez egy hatalmas előrelépés.”
Az SOS helyi szakembereinek sikerült találniuk egy speciális óvodát is, ami befogadná Anasztáziát. Pár hét és elkezdik a beszoktatását.
Végre apával!
Nemrég Lana férje, Anatolij is megérkezett. Az asszonyt azóta mintha kicserélték volna. Folyamatosan mosolyog, már nincs benne az a feszült nyüzsgés, ami korábban jellemezte, Anasztázia is nyugodtabb lett.
„A kislányunk nagyon apás. Fél éve nem látta az apját, az hosszú idő egy kisgyereknek. Azóta folyton az apján csüng, elválaszthatatlanok” – mondja Lana.
Nem sokon múlt, hogy a családegyesítés nem fog sikerülni, de az apa még épp idejében érkezett.
„Ismerősöktől tudjuk, hogy a mi házunkat azóta kétszer érte rakétatalálat, már nincs hova hazamennünk. Itt szeretnénk új életet kezdeni, Magyarországon” – mondja Anatolij.
Az apa a program segítségével talált magának kamionos állást, de nagyon vacillál. Olyan sokat volt távol a családjától, hogy nem szeretne megint hetekre eltűnni. Próbál kompromisszumot kötni a céggel, hogy egy hétnél többet egyben ne kelljen úton lennie. Már csak egy lépés van hátra, a lakhatás megoldása.
„Lana, tudsz biciklizni?” – kérdezi az asszonyt Bea, a Strázsa Tanya vezetője. Kevert magyar-orosz szavakkal kommunikálnak egymással, mutogatnak, mintha az „Amerikából jöttem” játékot játszanák, néha előkerül a telefon és a Google translate, amikor elakadnak.
Lana bólint, és mutogatja, hogy nagyon is tud.
Bea sóhajt, ez is megoldódott. Épp jött egy telefon, amit már nagyon várt. Találtak a családnak egy megfelelő albérletet, ráadásul kedvezményes áron, anyagi támogatással, alacsony költségekkel, elég közel Anasztázia óvodájához és Anatolij munkahelyéhez is. Csak biciklire kell majd pattanniuk. Nekik talán már van élet a háború után.
Szerző: Varró Gabriella
Kapcsolódó cikkek
