“A vizsgálatokból kiderült, hogy a gyerekek vakmerő viselkedése sokkal inkább neurológiai és genetikai hajlamra vezethető vissza, mintsem a tanult viselkedésre vagy a szülői mintára” – mondta el Inbal Kivenson-Baron, a tanulmány szerzője. Nyolcvan 3 és 4 év közötti gyereket figyeltek meg szüleikkel és óvónőikkel együtt. A gyerekeket különféle helyzetekben vizsgálták: az óvodában, otthonukban és a laboratóriumban is.
A bátorságnak előnyei és hátrányai is vannak
A félelemérzet hiánya és a társas viselkedések közti összefüggések keresése közben kiderült, hogy minél bátrabb egy gyerek, annál kevésbé együttérző a kortársaival, sőt az is nehézséget jelent számára, hogy társai arcán felismerje a félelem jelét, holott más érzelmeket, például a haragot, meglepődést, boldogságot, szomorúságot, gond nélkül be tud azonosítani.
Ezekre a gyerekekre általában jellemző az antiszociális viselkedés, társaik kihasználása, az érzelmi sekélyesség és a megbánás és bűntudat hiánya, ha valami rosszat tettek. Érdekes eredménye a tanulmánynak, hogy antiszociális hajlamaik ellenére ezek a gyerekek viszonylag barátságosak.
“Keresik a kapcsolatot más gyerekekkel, kedvesek és mosolygósak, de nehezen veszik észre, ha a társuk kétségbeesett, és kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy segítsenek nekik. Úgy tűnik a vakmerő viselkedésnek előnyös és hátrányos oldala is van” – foglalta össze a tanulságokat Kivenson-Baron.
Ezek is érdekelhetnek:
- Szemtelen ovisok
- Agresszió vagy empátia?
- Mi lesz velünk, fiam?
- Játék és lélek: árulkodó, mivel és hogyan játszik a gyerek
Forrás: Medipress
Kapcsolódó cikkek
