„Egy kedves sebész a szemünkbe nézett, és azt mondta: Lehet, hogy a gyerekük 10 százaléknyit lát, de sokkal valószínűbb, hogy semmit. Kemény volt ezt hallani” – írja cikkében Valery Brown a todaysparent.com-on. A cikk szerkesztett változatát közöljük.
„Zionnak, a mi kopasz, pufók, bújós, reményekkel és álmokkal teli csomagunknak nem volt pupillája, nem volt lencséje, mindkét szemében glaukóma volt. 9 hetes korában levált az egyik retinája.
Minden egyes látogatás után, amikor az újszülött intenzív osztályon voltunk, azt mondtam a férjemnek: Ő tökéletes. Mégis, éjszakáról éjszakára sírtam. Hálás voltam, hogy szerethetem őt, de gyászoltam, hogy nem lát.
Amikor a nagyobb gyermekeimnek olvastam, elsírtam magam, hogy Zion talán soha nem nézhet velem együtt egy könyvet. Vajon látja-e valaha is az arcom? A szeretetet a szememben? A mosolyomat? Tényleg soha nem fog tágra nyílt szemmel csodálkozva nézni egy kukacra vagy egy pillangóra, mint a testvérei?
Zion életének első éve kihívásokkal teli volt. Rengeteg konzultáció, orvos és kérdés volt és sok-sok veszteség. De a történetnek itt még nincs vége.
Majdnem tíz műtét után, mielőtt nyolc hónapos lett volna, végre úgy tűnt, talán van remény.
A fejlődése és a mérföldkövek elérése lassú volt. Nehéz megmondani, hogy mennyit lát most, de megtanultam, hogy bizonyos szempontból nem is számít annyira, hogy mit lát. Legalábbis nem annyira, mint ahogy én azt korábban gondoltam.
Az első napokban azon tűnődtem, hogyan lehet a legjobb gyermekkort kialakítani a gyermeked számára, amikor nem látja sem a körülötte lévő világot, sem téged. Ahogy maga mögött hagyta a csecsemőkort, a válasz egyszerűvé vált: játékkal.
Miért olyan fontos a játék?
Nagyon fontos, hogy játsszunk a gyerekekkel. A játéknak megvan az az egyedülálló ereje, hogy áthidalja a kultúra, az életkor, a nyelv, a képességek, a megértés és még sok más korlátját. A játék érzelmileg összeköt bennünket, erősíti az egymáshoz való kötődésünket, kedves emlékeket és élményeket ad.
A játékon keresztül tanulunk egymásról. Megismerjük egymás szenvedélyeit, örömeit, korlátait, erősségeit, reményeit, álmait és félelmeit. Amikor játszunk, kipróbálhatjuk az ötleteket, feldolgozhatjuk a traumát és tanulhatunk.
De ami a legfontosabb, a játék lehetővé teszi gyermekeink számára, hogy a saját ütemükben fejlődjenek. A játék nemcsak szórakoztató, hanem elengedhetetlen a rugalmasság kialakításához.
A Zionnal való játék kihívást jelentett számomra, szembe kellett nézzek a fiam veszteségeivel. Mivel a gyermekkori látáskárosodás késleltetheti a fizikai és kognitív fejlődést, kihívást jelentett kitalálni, hogyan játsszunk Zionnal, de kitartottunk és együtt tanultunk. És, hogy mit tanultam meg?
A gyerekek semmi mást nem akarnak tőlünk, mint biztonságot. Azt az érzést, hogy ismerjük őket és ott vagyunk nekik. Ez összeköt minket a gyermekeinkkel, és megadja nekik a függetlenség elnyeréséhez szükséges önbizalmat.
Különösen fontos a gyengén látó gyermekek számára, hogy a bizonytalan világban a biztonságérzet a tanulásuk alapja. A kisgyermekeknél a kapcsolatteremtés legyen prioritás, sok testi szeretetet adva nekik, és nevettessük meg őket, ahányszor csak tudjuk.
Hasznos, ha minél többet mesélsz arról, amit csinálsz. Ez segít gazdagítani a gyermek szókincsét.
Amikor Zion megszületett, emlékszem, olyan óvatos voltam vele, mintha összetörhetném. A látássérült kisgyermekek imádnak durvulni. És szükségük is van rá. Szükségük van arra, hogy repkedjenek, mint a repülőgépek, és szeretik üldözni a testvéreket. A durvulás segít a gyerekeknek levezetni az energiát és az érzelmeket, és megtanítja őket a határokról és a beleegyezésről.
Ha az egyik érzékszerved károsodik, az felerősíti a többit. Mi a legjobban a hangokkal való játékkal szórakozunk. Lehet, hogy gyermeked szívesen dobál dolgokat, hogy hallja, ahogy a földre ütődnek és a térmélységet is mérje. Dobálj edényfedeleket, dobolj fán, és kopogtass evőeszközökkel. Énekel, amennyit csak tudsz, és olvass fel neki sok gyermekverset.
A világot látás nélkül is megismerheti: mindenhol új illatok, textúrák vannak, bármerre is jártok.
Megtanultam, hogy hinni kell a fiamban, hogy képes legyőzni sok olyan dolgot, amit mi a fejlődés és a boldogság akadályának tekintünk.
És még valamit. Ahogy Theodore Roosevelt mondta: “Az összehasonlítás az öröm tolvaja”. Ne hasonlítsd össze a gyerekeidet egymással. Minden gyerek más. Vedd ölbe a gyermeked, és értékeld mindazt, ami ebben a pillanatban van.”
Kapcsolódó cikkek
