Háromféle gyerek él a Földön. Az egyik, aki alig várja a gyereknapot, mert minden évben kivisznek a helyi vurstliba, kap vattacukrot, valamit a bazárból, és felülhet a körhintára. A másik az, akinek azt mondják a szülei, hogy neki úgyis minden nap gyereknap, és egyébként is ezt az ünnepet, mint sok hasonlót – például a nőnapot – a kommunizmus idején találták ki, és teljesen értelmetlen. A harmadik nem is tudja, hogy létezik ilyen nap. Ezért elvárásai sincsenek.
Márpedig gyereknap igenis létezik. Méghozzá nem véletlenül.
A gyermek fogantatása pillanatától egészen hosszú ideig, de legalább tizennyolc éves koráig kiszolgáltatott a szüleinek. Első öt évében a világ egyik legelesetteb élőlénye. Gondoljunk csak bele; az állatvilágban szinte az összes állatfaj kicsinye a születése után rögtön lábra áll, és pár hét alatt teljesen önállóvá válik. Az ember utódjának pusztán a felállás minimum egy év kemény munkájába kerül.
Maradjunk még egy kicsit az ember-állat párhuzamnál, mert van egy nagyon kézzel fogható hasonlóság abban, amit a két teljesen különböző kapcsolat dinamikája magában hordoz.
Mind a háziállat, mind pedig a gondjankra bízott kisgyermek jóléte és jólléte kizárólag rajtunk múlik, és remélhetően nem élünk vissza ezzel a hatalommal.
A gyermek számára a világ az, amit mi teremtünk köré. A gyermek számára a valóság az, amit mi valóságként tálalunk. Természetesen – ellentétben az állatokkal, akik örök életükre „kisgyerekek“ maradnak – a gyermek felnő, és önálló entitásként kezd el létezni. Ugyanakkor az élete első néhány éve az egész hátralévő életét meghatározza majd; sok-sok helyzetre a gyermekkori élményeiből fogja keresni a megoldást. Azokból a mintákból fog kiindulni, következtetéseket levonni, és megoldásokat keresni, amelyeket kisgyerekként maga körül észlelt. És ezeket a mintákat fogja aztán továbbadni a saját gyerekeinek, akik ugyanezt megteszik majd, és ez így megy tovább száz meg száz generáción keresztül.
Ezért úgy tűnik, hogy az a hatalom, ami a kezükben van, szinte korlátlan. De legalábbis a gyermekeink szemében élet és halál urai vagyunk.
Egyik kedvenc filmem, „Az élet szép“ jut erről az eszembe. A második világháború idején játszódik. Apa és kisfia zsidó származása miatt koncentrációs táborba kerül. A kisfiú nagyon fél, így édesapja elhatározza, hogy azt mondja neki: ez az egész csak kitaláció. Minden, amit maga körül lát, egy jól megszervezett játék része. És a kisfiú hisz neki. Többé már nem fél, mert tudja, hogy ami körülötte zajlik, az nem a valóság, csupán a játék része.
A gyereknap célja nem az, hogy a nehezen megkeresett pénzünket vattacukorra, körhintára, és néhány műanyag vacakra költsük. A gyereknap célja az, hogy emlékezzünk: egyszer mi is sérülékeny, kiszolgáltatott kigyerekek voltunk, és nagy utat tettünk meg addig, hogy azzá váljunk, akik ma vagyunk. Ha megkérdeznéd, hogy mit kaptam mondjuk hat- vagy nyolcéves koromban gyereknapra, hiába kotorásznék az emlékeim között, soha nem tudnám felidézni. Ha viszont azt kérdeznéd, hogy mit jelent számomra ez az alkalom, rengeteg minden jutna róla eszembe. A Liget, az ócska, recsegő hangszórókból dübörgő Pa-dö-dö vagy Halász Jutka. A körhinta. A vattacukor, amit soha nem kaptam meg, mert az anyukám szerint egészségtelen műanyag vacak. A meleg és a tömeg, de leginkább az, hogy aznap reggel azzal a gondolattal keltettek: ez a nap rólunk, gyerekekről szól, értünk gyerekekért van. Büszkeséggel töltött el, hogy aznap én vagyok a főszereplő. Én, mint gyerek a többiekkel együtt. És nem pedig én, mint Eszterke. Egy közösség tagja.
Most, hogy négy gyermek édesanyja vagyok értettem csak meg ennek a napnak az igazi létjogosultságát. Arra szolgál, hogy egy pillanatra megálljunk, és megpróbáljuk elvenni az élét annak a bizonyos kiszolgáltatottságnak. Legyen a gyereké a főszerep! Hallassa a hangját! Figyeljünk oda rá egy pillanatra úgy, mintha egyenrangú partner lenne, nem pedig a ránk bízott „életfeladat“! Gyűjtsünk közös élményeket, mert a megvásárolt árucikkre nem, de az ölelésünk illatára mindig emlékezni fognak.És még valami… keresd meg a benned élő gyereket, kutasd fel a legszebb gyermekkori emléked, és addig addig dédelgesd, amíg egy pillanatra vissza tudsz utazni az időben, hogy ezt a kisgyereket alaposan megölelgesd.
Boldog gyereknapot kívánok minden gyereknek és felnőttnek!
A címlapkép az ukrajnai háború miatt nálunk élő kisgyerek, Roberto alkotása (Terre des hommes).
Kapcsolódó cikkek
