Nincs olyan, hogy jó és rossz gyerek
“Van-e olyan, akitől sosem kérdezték meg már babájuk párnapos korában, hogy “Na, és jó baba?”. Úgy tűnik, a világ két részből áll: az egyik, aki ezt kérdezi, és bizonyára tudja, mit ért alatta, a másik, aki értetlenkedik, vajon hogyan tud egy újszülött baba jó vagy rossz lenni” – írja Cziglán Karolina pszichológus a divany.hu-n megjelent cikkében.
Később egyre jobban körvonalazódik a kép, hogy a környezet vagy a társadalom mit is tart jó vagy rossz gyereknek, leegyszerűsítve jó az, akivel könnyű együtt élni, alkalmazkodó, nem okoz sok fejtörést a szüleinek, nem túl vad.
Mindezek a kategóriák azt feltételezik, hogy a gyerek szabad döntésén múlik, mennyire akar vagy tud jó vagy rossz lenni. Mintha erkölcsi döntést hozna arról, hogy mennyire nehezíti meg a szülei életét. Ehhez arra lenne szükség, hogy kialakult lelkiismerete legyen, hogy fel tudja mérni a tettei milyen hatást gyakorolnak másokra. Hogyan gátolja meg indulatait, kitöréseit. Ez egy bizonyos életkor alatt nem működik, így teljesen értelmetlen jó vagy rossz babáról beszélni.
Nincs egy jól meghatározható időpontja annak, hogy mely életkorban kell mindennek bekövetkeznie: ez egy folyamatosan fejlődő, kialakuló képesség. Egy óvodás korú gyerek még biztosan nem képes teljesen sem kontrollálni magát, sem az empatikus képessége nem annyira fejlett, mint egy felnőttnek.
A jó és a rossz kategóriák helyett sokkal inkább az igaz, hogy vannak könnyebb és nehezebb gyerekek és ami talán még jobban árnyalja a képet, hogy hogyan illeszkedik mindez a szülő személyiségével.
“Egy halk szavú, passzív, csendes gyerek az egyik anya vagy apa számára áldás, a másikat idegesítheti a lassúsága. Ő azzal az élénk, huncut csemetével jön ki jól, aki őt szórakoztatja, mert vannak egyéni ötletei, kezdeményezései, van humora, míg egy másik szülő úgy érezné vele, nem bírja energiával” – olvashatjuk a pszichológustól.
Ha sémák alapján élünk együtt a gyerekünkkel és nem vesszük figyelembe az egyéniségét, akkor kizárólag a szülő szemüvegén át határozódik meg, hogy milyen a gyerek. Ugyanahhoz a tetthez másképp állunk hozzá és másképp reagálunk rá.
“Ha a gyerek kezdeményezését, például azt, hogy elkezdett a kiskanállal zenélni a poháron, úgy címkézzük, hogy idegesíteni akar, akkor legközelebb is, ha unatkozik, tenni fog valamit, amivel egyszerűen hatást vált ki: ha az az élménye, hogy mást nem lehet, hát bosszant minket. Nem azért, mert rossz, hanem mert megtapasztalta, hozzánk így lehet kapcsolódni, így tud reakciót kiváltani.
Ha viszont az a válasz, hogy mi is megcsilingeltetjük a mi poharunkat, vagy egyszerűen azt mondjuk: “szép hangja van”, akkor az lesz az élménye, tud jót tenni, illetve, képesek vagyunk felvenni a szálat, és bekapcsolódni a kezdeményezésébe. Legközelebb már aszerint fogja keresni, mit csináljon, ami közös mulatság lehet. Valójában a “legközelebb” nem szó szerint értendő, sok-sok kis élményről van szó, és egy irányról, ami apró lépésekben formálódik” – olvashatjuk a divany.hu cikkében a pszichológus példáját.
De mi van akkor, amikor a gyerek valami olyasmit tesz, ami káros, zavaró? Mindenképpen a korának megfelelően fel kell hívni a figyelmét a tettének hatására, de érdemes mögé is nézni: vajon milyen szándék, vágy fogalmazódik meg a helytelen cselekedet mögött. Fontos a környezet (szülők, pedagógusok) ennek megfelelően reagáljanak.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: divany.hu/babaszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
