Most csak rá koncentrálok. Akkora baj ez?
Kedves ismerősök, rokonok, ezt a kérdést felejtsétek el! Főleg, ha szegény anya nemrég szült. Hallgattassék meg egy édesanya, aki készségesen elmagyarázza, miért rossz ötlet a jövőben tapogatózni…
Ráfigyelek, neki örülök
– 35 órányi vajúdás – és 3 órányi kitolás – után végre ráhelyezték a fiamat a mellkasomra – meséli a The Bumb portálon egy anya. – Szülés előtt számtalan sztorit hallottam a filmbeillő pillanatról – folytatja -, amikor az ember először pillantja meg a gyermekét. De valahogy ez nálam elmaradt. Kevesebb, mint 24 órával később, mikor épp a szoptatással küzdöttem, az egyik csecsemős így szólt hozzám “A másodikkal már minden simán fog menni.Másodikkal? Mármint a második mellemmel? Ja, úgy érti, hogy második gyerek. Esetleg megtanulhatom először az elsőt szoptatni?Aztán aznap, amikor elhagytuk a kórházat, egy másik nővér kiabálta utánam a nem várt mondatot: “Találkozunk a következő szülésnél!” Persze, lehet ezt afféle kórházi tréfának venni, de a helyzet az, hogy a dolog itt közel sem ért véget. A kérdés nem egyszer szembejött velem a későbbiekben is. És most nem a családról és a barátokról beszélek, hanem a vadidegen anyukákról a ringatón, a szülinapi zsúron vagy éppen a játszótéren. Az egészben az a legviccesebb, hogy általában a semmiből jön elő. Beszélgetünk a gyerekekről, aztán bumm – felteszik a kérdést. “És tervezitek már a másodikat?” Röviden? Nem.Bővebben? A terhességem a súlyos asztmámnak köszönhetően maga volt a rémálom. Háromszor volt hörghurutom a 9 hónap alatt, ami a 3. alkalommal komoly asztmás rohamba torkollott. Hetente jártam ultrahangra, hogy meggyőződhessenek róla, a babával minden rendben van. Mivel nem kaptam levegőt, a szülés is borzasztó nagy megpróbáltatás volt. Gyakorlatilag nem voltam képes elég mély levegőt venni a hatékony kitoláshoz. Aztán ott van az az aprócska részlet is, hogy 40 évesen szülni sem éppen leányálom.Persze, rengeteg anya van, aki tökéletes terhesség után tökéletesen egészséges babát hoz világra játszi könnyedséggel ennyi idősen. De az igazság az: én nem szeretném vállalni egy esetleges komplikáció kockázatát. A másik ok: szeretnék minél tovább részt venni a gyermekem életében. Hisz azt a gyereket fel is kell ám nevelni. Lehet, hogy mások sokkal nagyobb megpróbáltatásokat éltek át anyaként, de én nem vagyok az a bevállalós, laza típus. Már annak is örülök, hogy sikerült egy gyermeket épségben, egészségben világra hoznom.De mondd, kedves idegen anyuka a játszótérről, ezt tényleg mind tudni akarod rólam? És mi van, ha az “ártatlan” kérdéseddel mély sebeket tépsz fel? Mi van, ha például elvetéltem? Mi van, ha annyi komplikáción mentem keresztül, hogy többé nem eshetek teherbe? Mi van, ha ez az egy gyermek is hónapokon át tartó lombikprogram, rengeteg pénz és könny árán jött össze? Nem beszélve arról, hogy mi van, ha egyszerűen nem szeretnénk több gyereket? Mindenkinek szíve joga egy gyermeket szülni anélkül, hogy magyarázatot kellene adnia a döntésére.Ha nem fáradozom kifejteni a válaszomat, akkor természetesen ott a vád a fiammal és velem szemben, hogy biztos nem szeretem őt eléggé, hiszen nem ajándékozom meg egy testvérrel, vagy hogy az anyaság nem nekem való, ha nincs legalább két gyerekem.Pedig az igazság az, hogy szeretek anya lenni. Szeretem érezni a parányi ujjacskáit az arcomon. Szeretem a kacagását, a gügyögését, és ahogy végigtotyog a szobán a kis hurka lábain. Szeretem látni a boldog mosolyt az arcán. Szóval kedves játszótéri idegen anyuka, a kérdést, ami teljesen ártatlannak tűnik, tulajdonképpen fel sem kellett volna tenni. Ahelyett, hogy erről faggatnál, majd megjegyeznéd, hogy meg fogom bánni, ha nem szülök még egyet, mi lenne, ha inkább az előttünk vidáman játszó gyerekeinkre koncentrálnánk, és élveznénk azt a megismételhetetlen pillanatot, aminek éppen most részesei vagyunk.Kapcsolódó cikkek:
- Családtervezés, testvértervezés
- Jöhet a következő gyerek?
- Mikor érdemes belevágni a következő babaprojektbe?
Kapcsolódó cikkek
