Család

Nagy kárt tud okozni az élelmiszermoly – így védekezzünk ellene

Hogyan ismerhetjük fel az aszalványmolyt – más néven élelmiszermolyt –, hogyan szabadulhatunk meg tőle, és mi segíthet megelőzni a felbukkanását?
2024. Május 20.
(Kép forrása: Getty Images)

„Az aszalványmoly egy apró, de annál bosszantóbb repülő rovar, amely elsősorban a száraz élelmiszerek tárolására szolgáló konyhaszekrényben, spájzban jelenik meg. Ezek a kis lények nem jelentenek közvetlen veszélyt az emberi egészségre, ugyanakkor a betárolt élelmiszereink beszennyezésével a háztartásunk élelmiszerpazarlása jelentősen megnőhet”írja cikkében a maradeknelkul.hu oldala, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal programja, amelynek célja az élelmiszerpazarlás csökkentése.

Ahogy írják, a kifejlett élelmiszermoly 8-10 milliméter hosszú, első ránézésre egy vöröses-barnás színű, szárnyán szürke csíkkal tarkított rovar. A nőstény naponta akár több mint száz, szabad szemmel gyakorlatilag láthatatlan petét is képes rakni, melyekből 4-5 nap elteltével nagyjából 2 centiméter nagyságú, sárgás árnyalatú hernyók kelnek ki. Ezek pedig azonnal enni kezdenek a kamra tartalmából.

A bebábozódásuk után pár hét múlva lepke fejlődik belőlük, ami már nem árt az élelmiszereinknek, de amíg ebbe a szakaszba érkeznek, bőven okoznak károkat.

Arról, hogy hogyan jutnak be a konyhába az élelmiszermolyok, a portál azt írja, hogy „könnyedén berepülhetnek a nyitott ablakon, ráadásul sokszor mi magunk visszük haza a – szabad szemmel nem látható – petékkel tele rakott száraz élelmiszert. Elsősorban gabonafélék (rizs, bulgur), hüvelyesek, olajos magvak, száraztészta, növényi őrlemények (lisztek) által” – írják.

Az oldal az élelmiszermolyok kiirtásához is ad tanácsokat. Ehhez először is a kifejlett egyedeket mielőbb kapjuk el porszívóval, és kutassuk fel az összes fertőzött területet. Az összes szárazárut nézzük át alaposan, mert az aszalványmoly gyakorlatilag mindenevő, akár a csokoládéból és az instant kávéból is lakmározhat. Ha egyértelmű jele van a fertőzöttségnek, az élelmiszert jobb azonnal kidobni, akár bontott vagy bontatlan, mert a lárva akár a csomagoláson is át tudja rágni magát Ha nincs rajta semmilyen egyértelmű nyom, akkor is tegyük elkülönítve üvegbe vagy műanyag dobozba, és figyeljük meg egy ideig.

A további javaslataik:

  • a fertőzött területet hígítatlan ecettel kell áttörölni, ami elpusztítja a lárvákat
  • ha kikerültek az élelmiszerek és a felületek tiszták, az egész helyiséget ki kell porszívózni, ügyelve a sarkokra, zugokra
  • a szennyezett élelmiszer azonnal kerüljön ki a lakásból, és a porszívózsákot is cseréljük ki
  • a megelőzéshez takarítsunk rendszeresen és alaposan
  • emellett rendszeresen nézzük át a kamránk tartalmát
  • szellőztessünk gyakran, mert ezek a kártevők szeretik a meleget, és a sötét, nem megbolygatott zugokat
  • az éppen megvásárolt szárazárut érdemes lefagyasztani 7-10 napra, mielőtt a végleges helyére tennénk, mert ezzel elpusztíthatjuk a petéket, de h ez nem megoldható, tegyük jól zárható üvegbe az élelmiszert, amivel a moly bejutása és a fertőzés terjedése is megakadályozható
  • érdemes feromonos csapdákat használni