
B.G.
Berobban a tavasz
Itt a március és vele a tavasz, a héten akár 17 fok is lehet.
8 dolog, amire figyelj oda, ha támogató szülő akarsz lenni
Minden szülő őszinte és szeretetteljes kapcsolatra vágyik a gyerekével. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy támogató szülő légy, olyasvalaki, olyannak fogadja el a gyerekét, amilyen.
Óvodákat zárnak be, csoportlétszámot emelnek: több város is érintett
Van ahol felújítanak, máshol nincs elég gyerek: tucatnyi óvodát zárnak be.
Egy indiai fiú testéből 15 kilós parazita testvérét műtötték ki
Ilyen állapot akkor fordulhat elő, amikor a sziámi ikrek egyik tagja megáll a fejlődésben, de a túlélő testvéréhez tapadva egyes részei megmaradnak.
Ötezer forintot szedhettek a tanulóktól egy iskolában a telefonjaik elzárásáért
Egy nyíregyházi iskola diákja azt állítja, 5000 forintot szedtek be tőlük a mobiltelefonok tárolására vett szekrényekért. A diák nyílt levélben tiltakozott, állítása szerint osztálytársai nem mernek szólni, mert félnek a retorziótól.
Ez lesz az utolsó óraátállítás Magyarországon? Ez az időszámítás maradna
Március végén ismét át kell állítani az órákat a nyári időszámításra, noha az Európai Unió évekkel ezelőtt már döntött az óraátállítás eltörléséről. Most kiderült, mi a magyar álláspont, melyik időszámítás maradna.
Nehezen megy a tanulás a kamaszodnak? Akkor ezeket az élelmiszereket kerüld
A táplálkozási egyensúlyhiány a tanulást is befolyásolhatja.
Van egy kis baj a népszerű croissant-nal – ne edd meg, ha vettél belőle
Egy önellenőrzés során vette észre a gyártó a súlyos hiányosságot.
Fiatalon akarod tartani az agyad? Csak szülőnek kell lenni hozzá
Egy kutatás azt állítja, hogy a szülőség valóban megváltoztatja az agyat: védelmet nyújt az öregedés ellen.
Olyan gyorsan érkezett, hogy a mentőben született meg a baba
Gyönyörű nevet kapott a villámgyorsan érkező kislány.
Az erőszak és a trauma generációkon át megváltoztatja a géneket
Az erőszak okozta stressz generációkon át öröklődhet, állítják amerikai kutatók.
Spirulina alga: adható gyerekeknek?
A spirulina egy tápanyagokban gazdag algafajta, fogyasztása számos jótékony hatással bír, hiszen fehérjéket, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Gyakran felmerül a kérdés: egészséges és biztonságos-e a gyerekeknek is?
10 mód, ahogyan felhasználhatod a citromot, az egész ház kitakarítására
Természetes savas tulajdonságainak köszönhetően a citromnak számos előnyös tulajdonsága van az otthoni takarításban. Íme, így használd a citromot, ha hatékony és gyors akarsz lenni.
Három egészségügyi ellátás állt le az országban
Csak egy átmeneti leállás, a másik két esetben orvoshiány áll a háttérben.
Ma mindenhol esni fog, a frontérzékenyek szenvedhetnek
Nem elég, hogy esik, még a fejünk is fájhat. Mutatjuk, meddig marad ilyen az időjárás.