
B.G.
Több mint 70 ezer forint is lehet az érettségi vizsgák díja 2025-ben
A minimálbér emelkedésével a vizsgadíjak összege is magasabb lehet 2025-ben közép- és emelt szinten egyaránt.
Nem kapta meg a fejlesztéseket és szekálták az osztálytársai, ezért támadhatott társaira az autista Bence
Egy ombudsmani határozat szerint az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor egy autista tanulójuknak nem biztosította a szakértői véleményben előírt fejlesztéseket – írja a Telex.
Itt a válás napja: miért január első hétfőjén történik a legtöbb szakítás?
Januárban és azon belül is, az első hétfői munkanapon történik a legtöbb szakítás, ekkor adják be a legtöbben a válást. Sokan a januárt, csak úgy emlegetik: a válások hónapja.
Régi szép nevünk, mégis kiszorult a Top100-ból
Egykor nagyon kedvelt női név volt, csodás jelentéssel és szép hangzással, de ma már alig választják a szülők.
Orvosmeteorológia: melegfront terheli meg kicsik és nagyok szervezetét
A következő napokban gyors melegedés várható, szinte tavasz lesz. Ez pedig megterheli a szervezetét gyereknek, felnőttnek egyaránt.
Figyelmeztetést adtak ki: jön az ónos eső
Négy vármegyére adtak ki figyelmeztetést ónos eső miatt.
Több négynapos hosszú hétvége is lesz idén
Sőt lesz egy ötnapos hétvége is, ám lesz olyan ünnepnap, ami hétvégére esik. Mutatjuk.
Ők az első ikerbabák 2025-ben
Veszprémben születtek meg 2025 első ikerbabái, január másodikán. Ők az első babák, akik Veszprémben születtek és az első ikrek országosan.
Eltűnt egy 13 éves fiú, a rendőrség a lakosság segítségét kéri
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 13 éves, kiscsécsi fiú eltűnése ügyében.
Látogatási tilalmat vezettek be újabb két kórházban
Az érintett kórházakban kötelező a maszkhasználat is a járványhelyzet miatt.
Már nem az alfák a legfiatalabb generáció, megérkeztek a béták
2025 január elsején és azt követően született babák már a legújabb, Béta generáció tagjai. A mesterséges intelligencia valószínűleg nagy hatással lesz az életükre.
A tökéletes tésztafőzés trükkje: így készítik az olaszok
Nagy hiba összetörni a spagettit és az olajat is felejtsd el. Íme az olasz séf tanácsa a tökéletes tésztakészítéshez.
Így nézett ki Katalin hercegné a királyi karácsonyi sétán
Katalin is részt vett a királyi család szokásos karácsonyi sétáján.
Szivárványbabák: ők jelentik a reményt, hogy igenis létezik boldogság
Keveset beszélünk a szivárványbabákról, mert a veszteség még mindig tabu. Pedig ők jelentik a reményt, a napsütést az eső után.
Ezek voltak a kedvenc, új neveink idén
Ezekkel az idén elfogadott nevekkel már több ezer anyakönyvezhető lány- és fiúnévből válogathatnak a szülők.