Gyerek

Testvérek rivalizálása: a szülők az idősebb gyereküket és a lányokat részesítik előnyben

A szülők különbséget tesznek a gyerekeik között, állítja egy nemzetközi kutatás.
2025. Január 19.
Három lánytestvér a nagyok súgnak valamit a kicsi fülébe

Kép: Getty Images

Nem igaz, hogy a szülők ugyanúgy állnak hozzá a gyerekeikhez, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyiket jobban szeretik a másiknál, állítja egy friss kutatás. Annak azonban jelentős következményei lehetnek, ha a testvérek között különbséget tesznek a szülők, és egyiket vagy másikat előnyben részesítik vagy az egyik gyereküknek kedveznek. Márpedig a kutatás szerint így van: eltérő bánásmód jellemzi a legtöbb szülőt. A szakértők szerint ez alacsonyabb önértékeléssel és több problémás viselkedéssel hozható összefüggésbe gyermek- és serdülőkorban azoknál a gyerekeknél, akik nem sorolhatók az előnyben részesített gyerekek közé.

A Brigham Young Egyetem munkatársa Alexander Jensen és McKell Jorgensen-Wells, a Western University kutatói számos forrás, köztük 30 lektorált folyóiratcikk adatait elemezték, így több mint 20 ezer amerikai, kanadai és nyugat-európai alany információit elemezték. Az alábbi megállapításokra jutottak:

Előnyben részesítik a szülők:

  • a lányokat
  • az idősebb /nagyobb testvért
  • a lelkiismeretes, megbízható gyereküket

Az eredmények azt is mutatták, hogy az idősebb testvérek jellemzően nagyobb önállóságot és ezzel együtt kisebb kontrollt kapnak, mint fiatalabb testvéreik.

A kutatók szerint ugyanakkor a nevelés összetettebb. „A szülők különbséget tesznek a gyermekeik között, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyiket jobban szeretik a másiknál” – mondta Karl Pillemer, a Cornell Egyetem munkatársa. Hozzátette, hogy arról ugyan egyik szülő sem tehet, hogy mit érez, de azért igen, hogy hogyan viselkedik.

(The Guardian)