
B.G.
Ötös ikreik után még egy gyerekük született: így lett teljes a család
Valamivel több mint egy évvel azután, hogy az amerikai házaspárnak ötös ikrei születtek, bővült a család egy kislánnyal.
Családi programajánló hétvégére – július 27-28.
Július utolsó hétvégéjén is számos remek program várja kicsiket és nagyokat.
Ezek a leghidratálóbb gyümölcsök és zöldségek
Nyáron különösen fontos, hogy a nagy melegben megfelelően hidratáljunk. A lédús gyümölcsök és zöldségek nemcsak egészségesek, de finomak is.
Ezek a játék szakaszai kétéves kor felett
A játékon keresztül rengeteg mindent tanulnak a gyerekek a világról, a társaikról, magukról, ezért sokkal fontosabb az életükben, mint ahogy elsőre gondolnánk. De máshogy játszik egy totyogó, egy kisgyerek és egy nagy óvodás. Lássuk, melyek a játszás szakaszai kétéves kor felett.
Macerás, de ezért kell lecserélni a vizes fürdőruhát
Nagy melegben hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem kell lecserélni a fürdőruhát strandolás után, hiszen gyorsan megszárad. Nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Járvány nincs, de védőoltást javasolnak a felnőtteknek szamárköhögés ellen
A cseppfertőződéssel terjedő, először enyhe megfázással, majd súlyos köhögési rohamokkal járó szamárköhögés a csecsemőkre a legveszélyesebb. A betegség elleni védőoltás hazánkban kötelező, az utóbbi időben mégis úgy tűnik, ismét terjed a szamárköhögés.
A 16-19 évesek közel fele magányos, mert nincsenek barátaik
Többek között ez derült ki az Opinio Institute barátság-kutatásából.
Újra lehet fürödni a dunakeszi szabadstrandon
A kontrollmérés szerint már megfelelő a vízminőség a szabadstrandon.
Itt az új KRESZ-módosítás javaslat: családtagok is oktathatnák a vezetést
Egyelőre ez még csak javaslat.
Idén megváltozott a pontszámítás, ma derülnek ki a felvételi ponthatárok
Megbonyolították az egyetemi felvételik pontszámítását, szerda este hirdetik ki a ponthatárokat.
Gyermekmentők járják a Balaton déli partját, ezt kérik a szülőktől
A gyermekmentők Balatonlelle hatvan kilométeres körzetében augusztus 25-éig segítik a mentők munkáját, tizenkét gyermekorvossal járják a déli partot.
Ezek a játék szakaszai kétéves korig
Annak, hogyan játszik egy csecsemő és hogyan egy kisgyerek, nem sok köze van egymáshoz. A játszásnak is vannak szakaszai, amelyet Mildred Parten szociológus az 1930-as években megjelent tanulmányában foglalt össze.
Kiderült, hogy hívják Blake Lively és Ryan Reynolds negyedik gyerekét
A sztárpár negyedik gyereke 16 hónapos, de eddig sem a nevét, sem a nemét nem árulták el.
Növeli a petefészekrák kockázatát az endometriózis
Egy új tanulmány szerint a petefészekrák kialakulásának kockázata négyszeresére nő az endometriózisban szenvedő nők körében.
A növényi étrend csökkentheti a terhességi cukorbetegség kockázatát
Úgy tűnik a kismamák étrendje ebben is fontos szerepet játszhat.