
Bagaméri Viki
Ennek a három csillagjegynek fantasztikus napja lesz
Kíváncsi vagy, mit tartogatnak mára a csillagok? Három jegynek igazán szerencsés napot ígér a horoszkóp, mutatjuk, melyiknek!
Megszólalt a 13 év után megtalált gyerek édesapja: „A kislányom tudta, hogy keresem, de azt hitte azért, hogy bántsam”
Az édesapa, aki 13 éven át reménykedett abban, hogy újra láthatja elrabolt lányát, az olasz híradóban mondta el, milyen állapotban találták meg a gyermekét.
Csillagjegyek, akik szerencsés hétnek néznek elébe
Te is kíváncsi vagy, mely csillagjegyeknek lesz igazán szerencsés a június 16. és 22. közötti hét? Máris megtudhatod, hogy köztük vagy-e!
9 csodaszép keresztnév, aminek erre a hétre esik a névnapja
Egyre több családban „kikopik” az ünnepek közül a névnap, pedig nagyszerű alkalom ez arra, hogy boldoggá tegyünk másokat.
Csáky László: „Az apaszerepet nem betölteni kell, hanem megélni”
A Csáky-család élete egyik napról a másikra, derült égből villámcsapásként, vagyis inkább nagyfeszültségű áramütésként változott meg véglegesen.
Három kisfiút és két kislányt tettek a babamentő inkubátorba
A babamentő inkubátorba tett kisbabáknak csodaszép neveket választottak a kórházi dolgozók, és most már mindannyian biztonságban vannak.
Eszméletlen, vérző tini életét mentették meg a rendőrök
„Ekkora vérveszteséggel még csak oktatáson találkoztam” – mondta a XVI. kerületben szolgálatot teljesítő, életmentő rendőr.
13 éve vitte magával az anya, Mezőtúron találták meg az olasz kislányt
A magyar édesanya 13 évvel ezelőtt vált köddé a kislánnyal, akit Mezőtúron találtak meg a rendőrök. Végre újra találkozhat az édesapjával!
Pótvizsga, évismétlés és önkéntes munka vár a magatartásból megbuktatott tanulókra
Eddig sokan csak legyintettek a magatartás és szorgalom jegy láttán a bizonyítványban, mostantól azonban nagyon is mérvadó lesz az előbbi.
Ez aztán az időutazás: Így nyaraltak a családok a 80-as években
Abban az időben, amikor mi voltunk gyerekek, még nem lehetett olyan játszi könnyedséggel átruccani Horvátországba, mint most. Az Adria helyett a magyar tengerhez jártak a családok, ahol szerencsére már a '80-as években is sok-sok fotó készült.
Ezeknek a csillagjegyeknek szerencsét hoz péntek 13.
Péntek 13-át sokan balszerencsés napnak tartják, pedig jó páran elégedetten tekinthetnek majd vissza erre a napra, amikor véget ér! Vajon te is?
Ilyen volt gyereknek lenni 50 évvel ezelőtt – Szívmelengető retró fotók
Azok, akik ezeken a retrónak számító képeken voltak kicsik, egészen más élményeket gyűjtöttek, mint a mostani gyerekek. Öveket becsatolni, indul az időutazás!
Megalázó beírást kapott egy ötödikes, feljelentették a tanárt a szülők
Érthető, ha az év végi hajrában mindenki fáradt és könnyebben elveszíti a türelmét, ilyen tanári beírás azonban még így sem kerülhetne egyetlen füzetbe sem...
Csillagjegyek, akiknek ma csodás napja lesz
Vajon mit ígérnek mára a csillagok a horoszkóp szerint? Nézzük, milyen napnak nézünk elébe, és kik azok, akik igazán nyeregben érezhetik magukat!
Ez a legszebb V-betűs fiúnév a szülők szerint
Ahogy az általában lenni szokott, a V-betűvel kezdődő nevekről is elmondható, hogy színesebb a lányneveket felmutató paletta. A szülők azért így is megtalálták a kedvenceiket!