barokeszter

barokeszter

Kisvakond – régi kedvenc mesénk igazi tabutémákat is feszeget

Miközben központilag épp a Harry Potter lett felforgató elem LMBTQ-tartalmával, mindig van pár előre várható kiakadás a közösségi csoportokban is. Nyár végén többnyire Varró Dani "Hat jó játék kisbabáknak" című szatirikus alkotása kerül célkeresztbe, időről időre pedig egy-egy Kisvakondos könyv, kifestő vagy kirakó veri ki a biztosítékot. Mert hát a Kisvakond még a tabumentes, cancel culture előtti világból származik, épp ezért szeretjük nagyon.
kamaszlány

Tamponból volt a torta – menzeszbulin jártam

“Vigyázz, innentől el ne kurvulj” – csattant egy hatalmas pofon Kata arcán, amikor tizenhárom évesen megjött az első vérzése. Anyja ezután inkább sajnálta, mint biztatta volna, hogy tudjon meg minél többet a benne rejlő női energiákról, erőkről. Kata szégyenkezett hát, és nem is mert semmit sem kérdezni a menstruációról. Mikor aztán lánya született, elhatározta: mindent megtesz azért, hogy Lillának már ne legyen gondja a nőiességgel… így jutottunk el 2023 tavaszáig, amikor is a tizenhárom éves kislány “piros ruhás buliján” én magam is részt vehettem.
nő filmet néz

“Mindenki a gyereket ünnepli, de az anyja nélkül a többségük sehol sem lenne” – 7 film- és sorozatbeli anya, akik előtt leborulunk

Van, akit azért imádunk, mert olyan anya, amilyet mindig is elképzeltünk magunknak, mást meg pont azért, mert szembemegy az elvárásokkal… de a legjobban azokat szeretjük, akikkel magunk is tudunk azonosulni, mert épp olyan esendőek és sebezhetőek, mint mi, amikor küzdünk, mint malac a jégen, mégis felsejlik bennünk az erő. Hét képernyős produkció és hét anya, akiktől van mit tanulni.
bölcsőde

Óvodához még kicsi, bölcsődéhez már nagy – dolgozó anyák patthelyzetben

Minden tavasszal és nyár elején elözönlik az „anyás csoportokat” a szülői panaszok: nem vették fel a gyereket óvodába, mert nincs még hároméves (netán már elmúlt, de még nem szobatiszta), a munkát viszont szeptembertől muszáj elkezdeni. Amikor a bölcsőde, mint lehetőség felmerül, többnyire nagy az ellenállás: sok szülő hiszi, hogy egy majdnem hároméves gyerek ott nem fejlődhet megfelelően, netán nem lesz elég ideje felkészülni az iskolára, holott számos esetben ennek pont az ellenkezője igaz.
nevelőszülő

”Minden gyereknek jár, hogy valakinek ő legyen a legfontosabb” – Munkájáról beszélt a tapasztalt nevelőszülő

Jakabné Bódi Ágnes nyolcgyerekes családban nőtt fel. Mindig nagy családra vágyott maga is, de végül egyetlen gyermeke született. A kerekegyházi családsegítő szolgálatnál dolgozott, amikor tizenhárom évvel ezelőtt azt érezte: nevelőszülő szeretne lenni.  A kislánya nyolcéves volt ekkor, ő gyakorlatilag ebben nőtt fel, a férje pedig kezdetben idegenkedett a dologtól, úgy érzete, más gyerekét nem tudná megszeretni, de ma már el sem tudná képzelni az életét a gyerekek nélkül. 
alfa generáció

„Régen minden jobb volt” – Az alfa-generáció sem rosszabb, csak más

Bezzeg a mi időnkben! Öten táncoltunk egy ócska Trabant hátsó ülésén menet közben, és két pofára ettük a mosatlan szamócát a szomszéd kertjéből, mocskos kézzel… nem is volt soha semmi bajunk! Nem jártunk méregdrága nyári táborokba, hanem a parkban fociztunk naphosszat, kulccsal a nyakunkban... – évről-évre napvilágot látnak hasonló nosztalgikus megemlékezések, nem ritkán futótűzként terjedő mémek formájában. De vajon valóban jobb volt a 70-es, 80-as években gyereknek lenni, mint manapság?
anya gyerekek

Minek szül az olyan, aki nyári ügyeletbe adja a nagyot, amikor otthon van a kis tesóval?

Nemrég az egyik több tízezres követőtáború ovis csoportban – ahol óvodapedagógusok, tanítók és ovis gyerekek szülei sorakoznak – felmerült a májusi időszak egyik legégetőbb kérdése: adhatja-e nyári ügyeletbe a kicsinyét az az anya, aki egyébként kis testvérrel van épp otthon? Brutális kommentcunami indult meg a téma kapcsán, egészen elképesztő ítélkezéssel.
család rajz

Az óvodában ne az örökbefogadott gyerek mondja a “pocakos” verset! – Nem mindenkinek könnyű az anyák napja

Már az ókori Görögországban is megünnepelték az anyákat. Nálunk május első vasárnapja az anyák napja, amikor az óvodák, iskolák kis ünnepséggel köszöntik a szülőket, a gyerekek pedig otthon adják át apró ajándékaikat. De vajon mi a helyzet akkor, ha a kis jövevény kerülő úton, nem anya pocakjából került a családba? Örökbefogadott gyerekek és az anyák napja.