
Gyerekszoba.hu
Magával vitte a babáját az állásinterjúra – cuki videó
Ha nincs kire bízni a kicsit, nem tudunk mást tenni, magunkkal kell vinni. Még egy állásmegbeszélésre is.
Minek kellenek külön fiú- és lányruhák? – Két szülő zseniális megoldása
Tényleg csak kéket érdemelnének a fiúk, a lányok, meg rózsaszínt? Korántsem!
Jégrémet hívott vissza az egyik multi
Menta ízű jégkrémet hívtak vissza, feltételezett etilén-oxid szennyezettség miatt. A Nébih kéri a vásárlókat, ne fogyasszák el a terméket.
A gyerekek rendszerint alábecsülik, mennyire kedvelik őket a társaik
Egy 2018-as kutatás talált bizonyítékot az úgynevezett "kedvelési szakadékra" - arra, hogy a többi ember jobban kedvel minket, mint azt gondolnánk. A kutatók most először vizsgálták azt, hogyan alakul ez a jelenség gyermekkorban.
Szemölcs a gyereken: mi a teendő?
Hányféle szemölcs fordulhat elő gyerekkorban? Elmúlhat-e magától? Megelőzhető-e a szemölcsök kialakulása? A legfontosabb tudnivalókat ismertetjük.
Segélyhívón kért segítséget az öt és fél éves Noel
Anya lent fekszik a földön - mondta a 112 diszpécserének az 5 és fél éves Noel. A kisfiú édesanyja rosszul lett, Noel pedig hívta a segélyhívót.
Három fiút fogadott örökbe egy egyedülálló férfi
Barry Farmer maga is nevelőszülőkkel nőtt fel, természetes volt számára, hogy segít másokon.
Mi számít szülészeti erőszaknak?
Még mindig sokan vannak, akik túlzónak tartják a szülészeti erőszak kifejezést, sőt talán nem is tekintik a nők elleni erőszak egyik formájának.
Ötven év után találkozott az anyjával – hálás érte, hogy örökbe adta
Lisa ötven év után találkozott biológiai anyjával - hálás neki, hogy tinédzserként örökbe adta, mert nem tudta felnevelni.
Vigyázat, a kánikulában a csecsemők akár 3 perc alatt leéghetnek!
A nyári időszak sok szabadban töltött időre ad lehetőséget, amit nagyon szeretnek a gyermekek, azonban ez az időszak veszélyeket is hordoz magában.
Ezért vigyázz a fluoriddal a gyereknél
A fluorid a természetben előforduló ásványi anyag. Sok fogkrém tartalmaz fluoridot, mivel jótékony hatással van a fogak egészségének védelmére. A túl sok fluorid azonban kockázatot jelenthet az egészségre.
Az újszülötteket ösztönözni kell arra, hogy elérjék és megfogják a tárgyakat
Az újszülötteket arra kell ösztönözni, hogy tárgyakat manipuláljanak, és megfigyeljék a felnőtteket a mindennapi tevékenységek elvégzésében. Ez az ösztönzés segíti szociális, motoros és kognitív fejlődésüket - derül ki egy új tanulmányból.
Terminustúllépés: mennyire gyakori?
Mikor beszélünk terminustúllépésről? Mennyire gyakori és mi a szakmai protokoll ebben az esetben?
Összefügghet a gyerekek temperamentuma az étkezési szokásaikkal
Az impulzívabb és extrovertált gyerekek gyorsabban esznek és ez elhízáshoz vezethet - derült ki egy kutatásból.
Nem törvényszerű, hogy a higiénia káros a gyerek immunrendszerére
Megdőlni látszik az az elmélet, ami szerint a tisztaságra és a higiéniára való törekvés károsítja a gyerekek immunrendszerét. Egy új kutatás szerint el kellene vetni azt a narratívát, hogy a 21. századi nyugati társadalmak túlságosan higiénikus.