Kisgyerek

Minek kellenek külön fiú- és lányruhák? – Két szülő zseniális megoldása

Tényleg csak kéket érdemelnének a fiúk, a lányok, meg rózsaszínt? Korántsem!
2021. Július 14.
Fotó: Getty

Hamarosan eljuthatunk oda, hogy ha bemegyünk egy ruhaboltba, hogy a gyerekünknek vásároljunk, nem kell egyből azt keresnünk, melyik a fiú- és melyik a lányrészleg. Mert csak közös ruhák lesznek. Persze a szoknya és az egyberuha a lányok specialitása, de ezen túl nem sok minden indokolja, hogy egyiküknél minden kékben vagy barnában, a másikuknál rózsaszínben pompázzon – legalábbis ezt vallják a melbourne-i szülők, Mel és Scott Stuart. Szerintük a gyerekruhák sztereotíp üzeneteket hordoznak és egysíkúak.

Nem értik például, hogy a lányok cuccait miért teszik tele unikornisokkal és hercegnőkkel, a fiúkét meg kicsit erőszakosabb dolgokkal, például cowboyokkal.

Azt sem tartják indokoltnak, hogy a lányok ruháinak méretezése kisebb legyen a fiúkénál, illetve hogy feszesebbre szabják őket. “Hiszen hat-nyolc éves gyerekekről beszélünk!” – hívják fel a figyelmet. Szerintük több uniszex szín és grafika kellene a gyerekruhákra, de azt tapasztalták, hogy azok a gyártók, akik figyelnek erre, megállnak a bézsnél és a sárgánál. Ezért egyszerűen saját ruhamárkát (TrueYouKids) alapítottak, ami minden gyereknek tetszhet – nemtől függetlenül. “Valami színeset álmodtunk, ami ezzel együtt nemi szempontból semleges is” – magyarázzák. Olyan gyártókkal akarunk együttműködni, akik hisznek az üzenetünkben. Nagyon jó lenne, ha hagynánk, hogy a gyerekek olyan ruhákat válasszanak, amelyek boldoggá teszik őket, és nem érzik magukat beskatulyázva” – mondta Mel az au.yahoo.comnak.

Emlékeztek arra az apára, aki fiával együtt Elzának öltözve ment el a Jégvarázs vetítésére? A kommentelők imádták őket, és a házaspár vele is felvette a kapcsolatot. “Az én fiam már hároméves korában nagyon szerette ezt a mesefilmet, ahogyan a benne lévő ruhákat is. Ugyanakkor hord rövidnadrágot és inget is – meséli Scott a Yahoo Lifestyle-nak. “Minden alkalommal, amikor ruhaboltba megyünk, áttér a lányok részlegére, mert azt mondja, ott sokkal színesebb minden.”Miért kell nekem csak kékből meg barnából válogatnom?” – kérdezte. Így kezdődött ez a kaland. Scott fia ma már nyolcéves és egészen színes ruhákat is visel.

Hasonló kérdés volt már téma a Babaszoba.hu-n, akkor egy édesanya azon aggódott, hogy fia kedvenc színe a rózsaszín. “Csak rózsaszín fagyit eszik, rózsaszín ruhában szeretne járni, és most itt a rózsaszínbugyi-őrület… Még pelust hord, de már rózsaszín bugyit kell vennem neki. Van egy nővére, persze utánozná mindenben, meg engem is, mert az apját ritkán látja. De ez már kétségbeejtő!” – írja, ám Sződy Judit pszichológus megnyugtatta őt: két és fél éves korban még nagyon az elején tartanak a gyerekek. Jobb, ha ilyenkor elsősorban gyereknek tekintjük, és nem kislánynak vagy kisfiúnak. És ami a legfontosabb: nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk, ha a szokásostól eltérő a viselkedése ezen a téren.”

Kutatások szerint a családon kívüli modellek erősebben hatnak a gyerek nemi szerepeinek elsajátításakor, mint az, amit otthon lát. Nem adott emberekhez köti a “férfiasság” illetve a “nőiesség” tényezőit, hanem olyan sémákhoz, amelyeket maga körül lát a világban. Így például a férfiasság megtestesítője nem feltétlenül az apa, hanem a katona, a rendőr, az akcióhős. A nőiességé pedig nem feltétlenül az anya, hanem a mesebeli tündérek, a Barbie babák és egy általános anyuka-kép, amivel a médiából és a mesékből ismerkedik meg – és persze a ruhaboltokból!

“A nemi azonosságtudat tehát nagyóvodás korra lesz stabil, ekkortól már biztos, hogy kialakul a “mi, lányok”, “mi, fiúk” érzés, csoporthoz kötődés. Ha egy gyerek ez előtt az életkor előtt bizonytalanságot mutat a nemi szerepek kérdésében, nem kell aggódnunk” – írja szakértőnk. Hozzáteszi: “nagyon fontosnak tartom, hogy ne próbáljunk mindenáron szabadulni azoktól a tulajdonságaitól, amelyek az ellenkező nemre jellemzőek inkább. Ha egy nőből hiányzik minden férfias, ha nincs benne egy szemernyi önérvényesítési késztetés, határozottság, nehezen fogja megállni a helyét a nagybetűs életben vagy a gyereknevelés során. Ha egy férfiból hiányzik az önzetlenség és a gondoskodási vágy, akkor lehet, hogy belevaló pasi lesz rengeteg haverral, de a feleségével és a gyerekeivel már nem lesz könnyű valóban együtt élnie.”