
Gyerekszoba.hu
Időhúzó apróságok
A kicsik számára minden végtelen: az Óperenciás tenger éppúgy, mint anyu türelme. Mintha más időszámításuk lenne. Ez amennyire titokzatos, annyira tud bosszantó lenni a hétköznapokban. Persze csak akkor, ha nem tudjuk megfelelően kezelni.
Búcsú a cumisüvegtől?
A folyamatos cumizás (akár napi nyolc órán keresztül is) nem ritkán már hároméves korra fogszuvasodást okoz. Ezt nekünk, szülőknek köszönheti a gyerek, hiszen mi adtuk a szájába a cumisüveget.
Gyakoroljuk az elválást!
Az első elválás a születés - az újszülöttek ezért a viszontlátás örömét élik át, valahányszor testközelbe kerülnek anyjukkal: hallják szívdobogását, érzik illatát.
Micsoda kényeztetés!
Ha rokonaink gyakran látják a kisbabát karunkban, hamar kialakítják lesújtó véleményüket. Hol a határ, mi számít egyáltalán elkényeztetésnek, és baj-e ez egyáltalán?
Féltékeny fiókák
Van, aki előre tart a testvérféltékenységtől, mások nem is foglalkoznak vele, legföljebb besorolják a többgyerekesek - amúgy is kalandos - életének természetes velejárói közé.
Pótmamánál
A bölcsőde - számos előnye mellett - fokozott fertőzésveszélyt jelent a gyerekre. Betegség idején ismét gond, ki vigyáz rá, ha az édesanya dolgozik. Legjobban akkor jársz, ha a pótmama hasonló korú, hasonló körülmények között élő, közelben lakó kismama.
Kérdések kereszttüzében
A gyermkek kíváncsisága kielégíthetetlen: egyik kérdés követi a másikat. Miért kérdeznek annyit, hogyan válaszoljunk okosan?
Késsel-villával vagy kézzel-lábbal
Könnyen megtanul kisgyerekünk szépen enni, ha megfelelő segítséget kap hozzá.
Hogyan fektessük le napközben?
Egy-másfél éves kortól kezdve általában hosszabb déli alvásra térnek át a babák. Lássuk, hogyan is zajlik le ez az átmenet!
Hogyan béküljünk ki?
A felnőttek rendszerint kerülik a gyerek előtti veszekedést, ám a vérfagyasztó csönd is aláássa a családi békét. Már a csecsemő is megérzi az odabent forrongó indulatokat! Néha a kisgyerekre is a kelleténél indulatosabban szólunk rá.
Babakocsival vagy anélkül?!
A már járni tudó gyerek egész nap talpon van, és szakadatlanul gyalogol. Kitartásában azonban még nem bízhatunk, ezért hosszabb sétára nem ajánlatos babakocsi nélkül elindulni.
A nap utolsó játéka
Az estére csatatérré vált lakást a kicsi segítségével rakjuk rendbe.
Mitől fél?
Ha hirtelen zaj-, fényinger éri a kicsit, kizökken a nyugodt szemlélődésből vagy játékból, és sírni kezd. Hasonlóan elveszíti biztonságérzetét, ha váratlan mozdulat éri, anyja megcsúszik vele, vagy testvére az ágyába dob egy játékot.
A cukor elveszi a gyerekek eszét – Szó szerint!
Elgondolkodtató két amerikai vizsgálat eredménye. Tanulási nehézségek, illetve magatartászavarok miatt kisegítő iskolába járó gyerekek egyik csoportjánál reformtáplálkozást vezettek be, míg a másik csoport a szokásos ételeket fogyasztotta.
Mit tegyünk, ha fél a sötétben?
Különösen három-négyéves korban gyakori, hogy a kisgyerek fél a sötétben. Néha egy-egy ijesztő filmrészlet hatására kezdődnek az éjszakai sírások, máskor egyáltalán nem lehet kitalálni az okát. Tippek a sötéttől való félelem elűzéséhez.