Baba

A császármetszéssel született gyerekek nagyobb eséllyel híznak el

Egy a JAMA Pediatrics című lapban nemrégiben közzétett tanulmány szerint a császármetszéssel született gyerekeknél megnő az esélye az elhízásnak.
2016. Szeptember 15.

A vizsgálatok kimutatták, hogy 15 százalékkal nagyobb arányban híznak el gyerekkorban a császármetszéssel születettek, mint a hüvelyi úton világra jöttek, és a különbség még szembe ötlőbb, ha testvéreket vetnek össze, náluk ugyanis a császárral születettek 64 százalékkal nagyobb arányban lesznek elhízottak a hüvelyi úton születettekhez képest.

A kutatás során még arra is fény derült, hogy azok a hüvelyi úton született gyerekek, ahol az anyának korábban csupán egy császármetszése volt, 31 százalékkal kisebb arányban híztak el, mint azok, akiknél az anya azt megelőzően már több császármetszésen is átesett.

A kutatást vezető dr. Horge Chaviarro, a bostoni Harvard T. H. Chan Közegészségügyi Iskola szakembere munkatársaival több mint 15 000 nő 22 000-nél is több szülését kísérte figyelemmel, melyek közül közel 5000 volt a császármetszések száma. A kutatók megállapították, hogy a császármetszéses anyák általában nagyobb súlyúak voltak a szülés előtt, valamint gyakrabban volt terhességi cukorbetegségük és magas vérnyomásuk.

A gyerekkori elhízás csak egy újabb negatív hatás a császármetszéssel született gyerekekre nézve a már eddig is ismert tényezők mellett, amilyen például az asztma vagy a tüdőbetegség, és minden bizonnyal valamennyi hátterében az a tény áll, hogy az így született gyerekek a világra jövetelük során nem érintkeznek a hüvelyben található hasznos baktériumokkal, így az immunrendszerük sérülékenyebb lesz.

Az Egyesült Államokban a császármetszéses szülések aránya már közel 33 százalék, ami a szakemberek szerint nagyon magas, a helyes arány valahol 15 százalék körül lenne. Éppen ezért fontos, hogy a kismamák figyelmét felhívják arra, a feleslegesen kért császármetszéssel nem csak magukat, de gyermeküket is veszélyeztetik.

Forrás: Medipress