Életük első órái során meghallják a beszédet a háttérből, és egy idő után finoman ringatózni kezdenek a ritmusára.
Amikor már nagyobb mozdulatokat tesznek, a rugdalózás és a karlendítések is összhangban állnak a beszéddel. Már néhány órás újszülöttek is a hang irányába fordulnak (bár nem mindig tudják megállapítani, pontosan merről jön). Különösen szeretik idősebb testvéreik magas hangját.
Elmondhatjuk, hogy mindezt már korábban is hallották. Az anyaméh se nem sötét, se nem csendes. A hasfalon át beszűrődik némi fény, különösen amikor süt a nap, és az anya teste számos hangot produkál.
A fül már hónapokkal a szülés előtt működni kezd (és a szem is), a magzat hallja az anyja szívverését, a keringő vér zúgását, a légzést, a gyomor zajait, a beszélgetést, a szirénázó autókat és a köhögést. Ezeket a zajokat tompítja az őt körülvevő magzatvíz. A levegőn keresztül az anya hangja nem ugyanolyannak hallatszik, mint amikor a test körül visszhangozva érte a magzatvízzel teli fülecskéket, de eléggé hasonlít ahhoz, hogy ismerős legyen a babának. Azt is tudjuk, hogyha az apuka az édesanya hasához hajolva beszél a magzathoz, a kisbaba hamarabb fel fogja ismerni a hangját, mint egyébként.
Megnyugtató hangok
A boltokban kaphatók olyan macik, amelyek megnyugtató “szívhangot” adnak ki magukból, ez állítólag a méhen belüli életre emlékezteti a picit. A légzés, a vérkeringés és a gyomor hangja nélkül a szívverés valószínűleg nem nagyon hasonlít a méhben hallottakhoz, ez lehet az oka, hogy a porszívó, a mosógép és az autómotor zúgása ugyanúgy megvigasztalja a nyűgös babákat, és elaltatja az ébereket.
A magas hangok
A gyerekek jobban szeretik a magas hangokat, mint a mélyeket, a legtöbb felnőtt – sőt még a kisgyerekek is – ösztönösen magasabb hangon szólnak a babákhoz. A válaszul mosolygó és kacagó picik szinte rászoktatják erre a felnőtteket. Ez a reakció azonban nem magyarázza meg, hogy miért beszélnek az emberek ilyen módon a kutyájukhoz is. Lehetséges, hogy velük született hajlamuk van arra, hogy így beszéljünk azokhoz a szeretett lényekhez, akik nem értenek minket.
Már az újszülöttek is meg tudják állapítani, honnan jönnek az előttük kiadott hangok. Azt is tudják, hogy jobbról vagy balról hallják-e a zajt, de a pontos helyét nem. A hátuk mögül érkező hangok kiindulási helyét tanulják meg legkésőbb felismerni.
Honnan jön a hang?
A hanghullámok viszonylag lassan terjednek, sokkal lassabban, mint a fény, ezért látjuk meg a villámlást, még mielőtt meghallanánk a mennydörgést. A jobbról érkező hangok egy picivel hamarabb érik el a jobb fület, mint a balt, és fordítva. Ezek az apró időbeli eltérések segítenek pontosan megállapítani, hogy honnan jön a hang. Az elölről érkező hang kiindulási helyét a legkönnyebb megállapítani, mivel nemcsak hogy egyszerre éri el mindkét fület, hanem általában látjuk is, honnan ered.
Ha a hang folyamatos vagy ismétlődik, a kisbaba apró fejmozdulatokkal igyekszik pontosabban megállapítani, merről jön. Nagyon jó gyakorlás, ha a szülő a szoba másik végéből hívja a gyereket, megvárja, míg a pici nagyjából abba az irányba fordul, és újra hívja.
Zene a jobb oldalon
A legtöbb embernél a beszédet az agy bal féltekéje ellenőrzi (a balkezesek egy részénél és elenyésző számú jobbkezesnél a jobb félteke). A zenét általában a másik oldalon, azaz a legtöbb jobbkezes embernél a jobb félteke irányítja. A babák valamivel jobban szeretik, ha a bal fülük felől beszélnek hozzájuk, zenét viszont sokan jobbról szeretnek inkább hallgatni.
Lehetséges, hogy ezért veszik a felnőttek ösztönösen a bal karjukra a csecsemőket (a balkezes felnőttek is), és ezért támasztják őket a bal vállukhoz, amikor énekelnek nekik. Amikor az ember a karjára fekteti a babát, a bal fülét érik először a hangok, a bal vállhoz támasztva viszont a jobb fülét.
Kapcsolódó cikkeink:
V.évf./9.sz.
Forrás: Baba Magazin
Kapcsolódó cikkek
