Baba

9 fontos mérföldkő a baba életében

Minden egyes pillanat - attól kezdve, amikor először emeli fel a fejét gyermekünk, az első szóig amit kimond - varázslatos. Ezek a mozzanatok azonban nem csupán azért maradandóak mert nagyszerűek, jól jelzik a pici fejlődését is.
2016. December 02.

Mérföldkövek a baba életében

A legtöbb szülő pontosan tudja mikor, mire kell figyelni gyermeke fejlődése közben és mik a fontosabb állomások, legyen szó akár a forgásról, vagy a járás megkezdéséről. Mi most kilenc olyan mérföldkövet mutatunk, amik egy picit más szemszögből, de legalább annyira fontosak.

Szemkontaktus – 6 és 8 hetes kor között

Ez az első nagy pillanat, amit észre fogsz venni, az egyik legnagyobb és legfelemelőbb mérföldkő. A szemkontaktus azonban nem csupán azt jelzi, hogy a pici figyel rád, annak a jele is, hogy neurológiailag is fejlődik és hamarosan képes lesz kommunikálni is.

Mosolygás – 6 és 8 hetes kor között

A gyermeked első, tudatos mosolya azonban nem csupán a jókedv jele, rengeteget elárul szociális és emocionális fejlődéséről. Ezen túlmenően azt is mutatja, hogy a látása feljavult, már képes az arcokat felismerni. Az agya és az idegrendszere már kifejlődött annyira, hogy elkülönítse a reflexmosolyokat.

Gőgicsélés – 8 hetes kor környékén

Kisbabád eleinte csak sírással jelez, de nagyjából nyolchetes kora körül nagy változások mennek végbe az agyának elülső temporális lebenyében (a beszédért felelős részben). Ilyenkor még ne számítsunk arra, hogy végszóra, vagy összefüggően gügyög, még tökéletesítenie kell ezt a fajta kommunikációt, de ha három hónapos koráig nem kezdi el, vigyük el orvoshoz, aki minden bizonnyal hallásvizsgálatokkal fogja kezdeni a probléma okának feltárását.

Gagyogás – 4 hónapos korban

A 3-4 hónapos babák már számtalan dallamot és hanglejtést kipróbálnak. Előbb ismerkednek a magánhangzókkal, aztán a kezdeti hű, hő, vagy heő után megtalálják az ajkaikat is, és hosszú, torokhang-szerű hangokkal morognak. Vannak babák, akik mintha dúdolnának is. Körülbelül 4 hónapos kortól a gyerekek 15-20 hanggal dallamosan gőgicsélnek, és fokozatosan elkezdenek strukturált, jól elkülöníthető, 2-3 különböző hangból álló szótagokat mondani (baba, mba, nenene, adu). Elkezdik szándékosan ismételni önmagukat, illetve a mondott szótagokat. És kommunikációs szándék nélkül is örömmel “beszélgetnek”, vagyis órákon át játszanak a hangokkal.

Megragadás – 5-7 hónapos kor körül

Amikor a pici elkezdi elérni és megragadni a dolgokat maga körül, tudod hogy a babád fejlődése jó úton halad. Ez ugyanis a vágy, érdeklődés és kíváncsiság jele, ami mind fontos a tanuláshoz. Mindezen mozdulatokra ösztönözhetjük is kicsinket, sőt minél több olyan helyzetet teremtünk, amiben érzékeiket kell használniuk, annál jobban és könnyebben tapasztalhatnak meg dolgokat.

Felállás – 9-10 hónapos korban

A járás kialakulásának egyik legelső állomása, hogy a babád megpróbálja magát álló helyzetbe tornázni. Ez a manőver azt is jól mutatja, hogy a lábak és a törzs is megfelelően fejlődik és erősödik, ráadásul a gyermek motiváltságát is jól példázza.

Finommotorika – 9-11 hónapos korban

A 7-8 hónapos babáknál jellemző a nyers, harapófogó-szerű markolás amivel ráfognak kedvenc játékukra, vagy a kanálra. Aztán egy pár hónappal később tökéletesítik és finomhangolják ezt a mozdulatot és mindkét kezükön elkezdik a hüvelyk- és mutatóujjuk közé fogni a dolgokat. Ne essünk persze pánikba, ha nem alakul ki rögtön a finomfogás, adjunk időt a motorikus képességek kifejlődésének.

Mutogatás – 1 éves kor körül

Amikor a gyermeked megette az összes borsót, majd széttárja karjait, jelezvén, hogy minden egyes apró zöld bogyó eltűnt a tányérjáról, vagy kedvenc könyvére mutat a polcon, tudod, hogy nemsokára beszélni fog. Ez ugyanis a nyelv preverbális formája. Fejlődési szakértők szerint a mutatás egyértelmű jele annak, hogy a gyermek tudja mit gondol, és azzal is tisztában van, hogy képes veled kommunikálni.

Első szó – 12 hónapos kor környékén

Az elmúlt hónapok gőgicsélése, gagyogása, mutogatása, integetése mind-mind a beszéd kialakulásának ugródeszkái voltak. Általánosságba kijelenthető, hogy a gyerekek tizenkét hónapos koruk környékén kezdenek el beszélni. Mire másfél évesek lesznek, egyes gyermekek akár már 20-50 szót is használnak, de persze akad, aki csak 5-10 szót használ. Ha tizennyolc hónapos korára viszont a gyermek egyetlen szót sem mond ki, érdemes lehet szakemberhez fordulni.

Ez is érdekelhet: