Anyakönyvezés nélkül élő csecsemő, titkolt terhesség, vér szerinti szülőnek hálás családok. Az SOS Gyermekfalvak Az első anyák napja című kampányában utánajárt, hova kerültek azok az újszülöttek, akiket a szülést követően kórházban hagytak a szülők. A megszólaló anyák mind az örökbeadási folyamat felgyorsítása után kaptak rövid időn belül kisbabát.
Több száz kisbaba él jelenleg is kórházban, mert szüleik nem tudják, vagy nem akarják hazavinni őket. A jogszabályi módosítások nyomán 2024. júliusa óta felgyorsult azoknak a babáknak az örökbeadása, akiket 6 hete nem látogat a családjuk. A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a nyilvántartott örökbeadható gyerekek száma 2095 fő volt, közülük 1291 gyermeket adtak örökbe. Minden negyedik egy éves kor alatti.
Drámai történetekkel indul az SOS Gyermekfalvak anyák napi kampánysorozata. Az alapítvány örökbefogadó anyák történetén keresztül mutatja be, mit tapasztaltak a hónapokra kórházban hagyott gyerekekkel és ellátásukkal kapcsolatosan a jogszabályi változások után. Közülük most Éva szavait idézzük. „2024 nyarán lett meg a végleges a határozatunk, hogy alkalmasak vagyunk az örökbefogadásra, és három hónap múlva már telefonáltak is, hogy van egy négy hónapos gyermek, aki szülőkre vár. Titkos örökbefogadás volt, ezért nem sok mindent tudunk róla. Felhívtak a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól, kérdezték, hogy fogadókészek vagyunk-e, van-e minden. A férjem éppen az egyetemen volt vidéken, én meg betegen feküdtem. Mondtam, hogy persze, nekünk első a gyerek, mindent megoldunk.
Illusztráció: Getty
Ahogy jobban lettem, mentünk megnézni a kórházba. Szerelem volt első látásra. Ő a szívünkben született meg, ennek így kellett lennie… De nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan fog történni. Amikor bementünk hozzá a kórházba, fel kellett venni egy védőruhát, maszkot a fertőzésveszély miatt. Egyből megfogta az ujjamat és nem engedte el. Nagyon pici volt, és nem volt jó állapotban. Iszonyú karikásak voltak a szemei, láttam rajta, hogy beteg. Visszamaradt egy súlyosabb felső légúti megbetegedése is, ami ráment a fülére. Hónapokig tartott, mire kikezeltük belőle.
Sok potenciális örökbefogadó vár babára
A kórházban többször voltam szemtanúja annak, hogy durván etették a babákat. Amikor meg akartuk simogatni a négy hónapos gyermekünket, megijedt, elhúzta a fejét… valószínűleg elég erőteljesen bántak vele. Mostanra már nem ijedezik, és behozta a korának megfelelő fejlődési szintet, de nagyon el volt csúszva. Nem fordult át sokáig, el is vittem fejlesztőhöz. Rendszeresen csináljuk otthon a gyakorlatokat, és visszük babaúszásra. Nyugodt baba, de látom, hogy maradt benne nagyon sok feszkó, muszáj ezekkel már most foglalkozni.
A kórházba hat új baba érkezett azon a héten, amikor én ott voltam. Olyanok, akiket örökbe akartak adni. Előtte már elvittek onnan hármat, egyik öt hónapos volt, a másik kettő kevesebb. Pedig nagyon sok örökbefogadó van, akik sorban állnak, persze nem mindegy, hogy milyen feltételeket szabnak. A mi kikötésünk az volt, hogy olyan egészségügyi problémával fogadunk csak gyereket, ami gyógyítható. Származási kikötést nem tettünk, nem érdekelt, hogy roma, vagy más nemzetiségű a szülő, nem számított az sem, hogy fiú vagy lány. Igennel válaszoltunk arra, hogy ismeretlen szülőtől származó gyereket is elfogadunk. Annyi volt a feltételünk, hogy 0-6 hónapos legyen, mert már ez a négy hónap is érezhető.
Többet érez, mint egy felnőtt
Érzékeny volt, a kórházban töltött négy hónap megviselte. Sokkal többet éreznek ezek a pindurkák, mint egy felnőtt. Amennyi ideig távolt volt, annyi idő kellett neki a regenerálódáshoz. Munkás időszak volt ez a négy hónap. Nagyon sokat beszélgetek vele, elmondom neki, mi történt aznap, mit adok neki enni, sokat sétálunk, énekelünk, mesét olvasunk, játszunk, ölelgetjük, puszilgatjuk. Már nem húzódik el, engedi.
Nekünk a szívünkbe született, de nem felejthetem el, hogy volt egy életet adó, hisz neki is köszönhetjük a gyermekünket. Az első pillanattól kezdve készítek neki egy kis könyvet az élettörténetéről, és majd odaadom neki, amikor annyi idős lesz, hogy érett rá, és ő tudja majd folytatni. Azt gondolom, így lesz teljes az élete. Biztosan rossz lesz neki, amikor tudatosul benne, hogy egyszer lemondtak róla, de úgy akarjuk nevelni, hogy ne érezze ezt tragédiának. El kell fogadni, hogy így alakult, és hogy végül milyen jó élete lett. Nehéz mindkét oldalnak, nekem sem könnyű feldolgozni, hogy nem én hordtam ki. Szerintem ezzel is kellene foglalkozni, hogy senki se sérüljön. Ez egy szimbiózis, a gyerek mindent érzékel. Ha valaki nem foglalkozik ezzel a hiánnyal, lehetnek problémák az anyánál és a gyereknél is, hiszen hatnak egymásra.”
Kapcsolódó cikkek
