A szemgolyó
Maga a szemgolyó egy kb. 2,4 cm átmérőjű, 7,5 g súlyú, szinte tökéletes gömb. Fala három rétegből áll: külső, rostos réteg, amelynek két része a szem fehérjét adó ínhártya és az abba elöl óraüvegszerűen illeszkedő, tökéletesen átlátszó szaruhártya. A középső réteg, sorban a szem színét adó szivárványhártya, hátrafelé a szemlencse mozgatásáért felelős sugártest, és a szervezet legdúsabban erezett szövete, a szem táplálék ellátását végző érhártya. A belső burok pedig az idegréteg, amelynek legfontosabb része az ideghártya, avagy régies nevén recehártya, amely a fény érzékeléséhez szükséges sejteket tartalmazza. A szaruhártya és a szem színét adó szivárványhártya között található a tiszta folyadékkal kitöltött elülső szemcsarnok, az iris mögött pedig ott függ a sugártest finom, körkörös rostjai által rögzítve a szemlencse. A szemgolyó szemlencse mögötti terét a kocsonyás állagú üvegtest tölti ki. Az üvegtest feladata, hogy fenntartsa a szemgolyó formájának állandóságát, támasztékot adva a szemgolyó burkainak.
A szemgolyó védelme
A szemgolyót elölről a szemhéjak vékony bőrredői védik. A szemhéjak villámgyors “szempillantásai” nem csak attól óvják meg a szemet, hogy idegen tárgyak kerüljenek bele, de a pislogással nedvesen is tartják. Mozgásuk gyorsaságára jellemző, hogy általában hamarabb hunyorítunk, mintsem tudatunkkal is felfognánk, mondjuk egy szemmagasságban felénk repülő muslicát. A szem védelmét biztosítják a szempillák is, amelyek rostélyként csukódva akadályozzák meg, hogy apró szennyeződések jussanak a szem felszínére. A szemhéjat belülről laza hártya borítja, amely felül és alul a szemhéj áthajlásain keresztül a szemgolyó felszínére is tovább halad, és beburkolja azt egészen a szaruhártya széléig. Ennek a gazdagon erezett hártyának a neve kötőhártya. Idegekkel sűrűn átszőtt, finom szövet, amely részben a könnytermelésért is felelős.
Könnyel könnyebb
A könny legnagyobb része a felső szemhéj alatt, a halántéki oldalon elhelyezkedő könnymirigyekből származik. A szemhéjszéli mirigyek kis mennyiségben olajos “adalékanyagot” termelnek, amely megóvja a könnyet a gyors elpárolgástól. Emellett a könnytermelésben részt vesz a kötőhártya is. A könny antitestekben és enzimekben gazdag, így a fertőzésektől is védi a szemet. Enyhén sós oldat, akár a vér, ezt érezheti, aki a könnyeit nyeli. Nemcsak az arcon lepergő, lenyalt könnycseppek kerülhetnek a szájüregbe és a garatba. A termelődött könny a belső szemzugban gyűlik össze, innen az alsó és felső szemhéjszéleken nyíló könnypontokon át a könnycsatornácskákba, majd a közös könnyvezetékbe jut, amely végül az orrba vezeti a folyadékot. Az orrüregből az a garatba folyik és lenyeljük. A sűrű pislogás a könnypontok felé tereli a könnyet, amelyek szelepszerűen működve szinte kiszippantják a szemrésből a felesleges folyadékot. Ha egy romantikus filmet nézve meghatódunk, sűrűn pislogni kezdünk, szipogunk, és nyeljük a könnyeinket, így próbálva palástolni restelt gyöngeségünket.
A közös könnyvezeték alsó harmadában található egy billentyű, amely a könnyjárat szelepszerű működését segíti elő. A kisbabák egy részénél ez a billentyű nem nyílik meg a születés után közvetlenül, akár hónapokba is beletelhet, mire a baba ebben a tekintetben is “megérik”. A lezárt billentyű felett pang a könny, befertőződhet, és a szülők azt veszik észre, a gyermek szeme csipás, váladékos, a legnagyobb jókedv ellenére is mindig könnyes. Ha az említett billentyű az első 2-3 hónap folyamán nem nyílik meg magától, a gyermekszemész a könnycsatorna átfecskendezésével, tiszta folyadékkal történő átmosásával segíthet a problémán.
A szaruhártya
A szaruhártyát az ínhártya óraüvegszerűen fogadja be. Görbülete a körülötte lévő ínhártyánál kisebb, annál kissé domborúbb. Ezt jól láthatjuk, ha társunkat megkérjük, fordítsa oldalra a fejét, és így nézünk keresztül a szaruhártya csillogóan tiszta félgömbjén.
A szövet azért olyan tökéletesen átlátszó, mert a benne futó kötőszöveti rostok szigorú szabályos rendben helyezkednek el benne. A szaruhártya oxigén-ellátását nagyrészt a könnybe oldódó levegőből nyeri. Ezért fontos, hogy a könnyből mindig elegendő legyen, és az szabadon cserélődhessen a szaruhártya felszínén. Így már érthető, miért nem szabad mégoly kényelmes kontaktlencsénket sem állandóan viselnünk, elzárva ezzel a szaruhártyát a levegőtől.
Az ínhártya
Az ínhártya alig rugalmas, fehér szövet. Színét érszegénységén kívül tömöttsége, és a benne futó kötőszövetes rostok szabálytalan lefutása okozza. Ha vékonyabb, a rajta áttűnő érhártya miatt kékes árnyalatú. Kisbabáknál gyakrabban látjuk kissé kékesnek az ínhártyát, különösen az erősebben pigmentált népcsoportok gyermekeinél.
A szivárványhártya és a szembogár
A szem középső burkának szabad szemmel is jól látható része a szivárványhártya (latinul iris). Színét kizárólag a benne lévő pigment mennyisége, nem minősége dönti el. Ha az iris kötőszövetes rétegében sok pigment található, sötétbarna lesz a szem, ha pigmenttartalma kevesebb, kék vagy zöld szemet látunk. A nagyon kevés pigmenttel rendelkező, vagy pigmenthiányos emberek (albinók) szivárványhártyája rózsaszínű, mert pigment híján átlátszanak az azt átszövő vérerek. A szivárványhártya közepén lévő nyílás a szembogár. Latin neve pupilla, ami annyit tesz, “babácska”. Ez a kedves becézés arra a jelenségre utal, hogyha közelről valakinek a szemébe nézünk, saját, kicsiny tükörképünket látjuk annak fekete szembogarában. A pupilla nagyságát, vagyis a rajta keresztül bejutó fény mennyiségét finom izomzata szabályozza. Működése a fényképezőgép blendéjéhez hasonló. Erős napsütésben szembogarunk beszűkül, szürkületben pedig kitágul, hogy az ideghártyára mindig megfelelő mennyiségű fény jusson. A vakító fény ellen gyorsan kell védekezni, ezért a pupilla zárását végző izmok gyorsabban reagálnak, és jóval erősebbek, mint a nyitásért felelősek. A blende mozgékonysága kortól is függ. A kisgyermek pupillája gyorsabban és nagyobbra tágul, mint az idős emberé. Ez a “tágra nyílt” tekintet hozzátartozik a gyermekarc bájához.
A sugártest és a szemlencse
A sugártest a szivárványhártya mögött gyűrű alakban tapad a szem belső felszínén. Sűrű érhálózata termeli az iris előtt és mögött lévő csarnokvizet. A csarnokvíz a szivárványhártya mögül a pupillán keresztül áramlik előre, és az iris tövében elhelyezkedő kivezető csatornákon távozva kerül újra a véredényekbe. Ha a csarnokvíz elfolyása akadályozott, a szemben uralkodó belső nyomás megemelkedik. A magas szemnyomás a zöldhályog nevű betegség (latinul glaucoma) legjellemzőbb tünete, amely kezelés nélkül súlyos látásromlást okozhat.
A sugártest izomzatán rögzülnek a szemlencsét tartó, finom lencsefüggesztő rostok, amelyek a szemlencse tokján körkörösen tapadnak. A sugártest izomzatának megfeszülésétől vagy elernyedésétől függően a lencse kigömbölyödik (közelre nézéskor) vagy ellapul (ha a távolba tekintünk).
A lencse átlátszó, hagymalevél szerűen futó lencserostokból épül fel. Életünk végéig képződnek újabb és újabb rétegek, szemlencsénk – ha kis mértékben is – egész életünk során nő és tömörödik, átlátszósága csökken, kissé sárgás színűvé válik. Ha nem teljesen ismert okból kifolyólag a lencse teljesen elveszíti átlátszóságát, az állapotot szürke hályognak nevezzük. Méhen belüli fertőzés vagy genetikai rendellenesség folytán a szürke hályog újszülött korban is felléphet, és mielőbbi szemészeti vizsgálatot, korai műtétet igényel. Kifinomult műtéti technikával eltávolítják az elhomályosodott lencsét, amit tiszta műanyag lencsével pótolnak.
Az érhártya
Az érhártya (latinul choroidea) sűrű érhálózatával táplálja a szem belső idegrétegét. Ezen túl azonban más fontos feladatot is ellát. Sötét, kékesfekete festéket tartalmazó sejtek töltik ki az érhálózat közeit, amelyek nem engedik át a fényt, és nem is verik vissza. Így a szembe jutó fény az ideghártyán tökéletes képet alkothat fényveszteség és zavaró tükröződések nélkül.
Az üvegtest
A szemgolyó szemlencse mögötti terét egy kocsonyás állagú anyag, az üvegtest tölti ki. Az üvegtest 99%-a víz, a fennmaradó 1%-ot kollagén rostok és hialuronsav teszik ki, amelyek saját súlyuk többszörösének megfelelő vizet képesek megkötni. Az üvegtestet kívülről finom hártya borítja. Ez gyermekkorban több helyen szorosan tapad az ideghártyához, majd felnőttkorban az üvegtesti határhártya lassan leválik, összecsapódva régi orvosi nyelven a “repülő légy”-nek nevezett homályokat okozhatja.
A szem felépítése és működése II.
Kapcsolódó cikkek
