Baba

Alkotásból vállalkozás – három inspiráló anyasztori

Mára egyáltalán nem ritka, hogy édesanyák úgy döntenek, vállalkozásba kezdenek, és kisgyermekeik mellől megvalósítják egy régi vagy új ötletüket, vagy egy, már korábban is űzött hobbira, tevékenységre építenek egy vállalkozást.
2021. Április 08.
Alkotika szett Izer-Barna Györgyitől

Egy vállalkozást elindítani senkinek sem könnyű, édesanyaként, gyermeknevelés mellett pedig még nehezebb kihívásnak tűnik. Hogyan lehet az anyaság mellett belekezdeni egy ötlet megvalósításába? Miből lehet motivációt, erőt meríteni az elinduláshoz, és ahhoz, hogy kitartsunk a nehézségek ellenére is?

Erről három inspiráló vállalkozó édesanyát kérdeztünk, akik mindannyian kézműves termékek készítésével foglalkoznak. Megosztották velünk, mi adta az ötletet a vállalkozásuk elindításához, hogyan lett vállalkozásuk gyermekeik mellett, és hogy mit tanácsolnak azoknak az édesanyáknak, akik maguk is fontolgatnak egy hasonló lépést.

“Az egyéni, rugalmas időbeosztás nagy előny is”

Alkotásból vállalkozás - három inspiráló anyasztori

Izer-Barna Györgyi kétgyermekes édesanya, aki novemberben indította el Alkotika nevű vállalkozását: egyedi tervezésű pelenkázó táskák, neszesszerek, kiegészítők készítésével foglalkozik, amelyek az átlagtól eltérően nem gyerekmintásak, sokkal inkább nőiesek, így később nem kerülnek törvényszerűen a szekrény mélyére.

Az alkotáshoz az anyává válás, az új élethelyzet adta meg számára az inspirációt. “Az alkotás mindig is az életem része volt, a varrás a gyermekeim születésével került jobban előtérbe. Az első várandósságom alatt már a kisbabámnak kezdtem el varrni, majd minden korszak újabb inspirációt adott” – mesélte Izer-Barna Györgyi. Kialakította a saját stílusát, ami picit elegáns, színekben, mintákban visszafogottabb és nem gyerekmintás textilekből készül, hanem textilbőrből és dekorvászonból, a vonalvezetésük pedig letisztult.

Györgyit kérdeztük arról is, mi segített a vállalkozása elindulásánál. “Úgy érzem az általam megalkotott stílus hiánypótló. Ez, hogy valami egyedit adhatok, mindig is inspirált és elég biztatást és pozitív visszajelzést kaptam, hogy vágjak bele, valósítsam meg rég dédelgetett álmom” – fogalmazott.

“Persze kisgyermekes édesanyaként nem olyan egyszerű egy vállalkozást elindítani” – mondta el. “A kezdeti nehézségek most is aktuálisak, hiszen a gyerekek itthon vannak és nagy kihívást jelent mellettük a munka. Férjem maximális támogatása mellett is nehéz most az idővel jól gazdálkodni. Viszont az egyéni, rugalmas időbeosztás nagy előny is, hiszen úgy tudom alakítani, hogy a gyermekeimmel minél több időt tudjak tölteni, vagy például, hogy nyugodtabbak legyenek a reggelek, és nem kell hajnalban kelniük és korán oviba indulni” – magyarázta, és hozzátette, hogy ezeket az időket általában este pótolja be, akkor ül még vissza a varrógép mellé.

Gyermekei születésével azt érezte, hogy egy más dimenzió nyílt meg, és rájött, hogy több dologra képes, több erő és kitartás van benne, mint korábban gondolta. “Hiszen ezek mind erőt és kitartást próbáló időszakok – főleg az első hónapokban, amikor keveset alszik az édesanya, új dolgokkal kell megküzdenie, új problémák jelentkeznek -, de ezek mind erősítettek is. Csak biztatni tudom az édesanyákat, hogy olyan dologra fordítsák ezeket a felszabadult új energiákat, ami feltölti őket – még ha az csak napi fél óra is, de róluk szóljon. Kezdjenek új dolgokba, próbálják ki magukat. Ki tudja, milyen új utak nyílnak így meg, talán egy új vállalkozás!” – tanácsolta.

“Nagyon jó érzés minden alkotó számára, ha megtalálja azt a réteget, akik értékelik a munkáját”

Alkotásból vállalkozás - három inspiráló anyasztori

Vizsi Diána horgolt tárolók, táskák és sapkák készítésével foglalkozik. Termékei először még hobbiból készültek, majd 2018 augusztusában hozta létre a vállalkozás Facebook-oldalát. “Mindig is horgoltam és kötöttem, de amikor a gyermekeim megszülettek, ezek egyre inkább előtérbe kerültek, nekik készítettem horgolt és kötött dolgokat először” – mesélt az indulásról Diána.

Elmondta azt is, hogy a vállalkozás gondolata akkor kezdett formálódni, amikor egyre többen dicsérték a dolgokat, amiket a gyerekeknek készített. Elkezdett hagyományos kézműves technikákkal dolgozni, amelyeket valamennyire modernizált, hogy a termékek tudjanak illeszkedni a mostani enteriőrbe, így jutott el a saját alkotói stílusához.

“Nem volt eleinte tudatos a vállalkozás, pláne az a része, hogy hogyan építem a márkát. A család és a barátok is azt látták, hogy itthon elhorgolgatok a kicsi mellett – nem úgy tekintettek rá, mintha ez munka lenne” – magyarázta a vállalkozó édesanya. A vállalkozás részéhez, a könyveléshez, a marketinghez, a brandinghez, a közösségi média posztok írásához ekkor még nem értett, mégis kitartóan készítette a horgolt tárolókat és a posztokat is Facebookra és Instagramra. “Nézegettem mások oldalait, és marketinges oldalakat is, hogy hogyan kell ezt jól csinálni. Próbáltam felszínen maradni.”

Alkotásból vállalkozás - három inspiráló anyasztori

Vizsi Diána horgolt termékeket készít

Legkisebb gyermeke ekkor volt 1,5-2 éves, ő pedig arra fókuszált, hogy mire gyermeke óvodába megy, már valóban egyéni vállalkozóként tudjon dolgozni. “Egy multinál dolgoztam korábban, ezért is gondolkoztunk a férjemmel azon, hogy ha oda mennék vissza, amikor a kicsi elkezdi az ovit, akkor megint elkezdődnének az állandó betegségek, amik végigmennek a családon – a két nagyobb gyermekünk miatt ebben már volt tapasztalatunk. Arra jutottunk, hogy jobb lenne otthonról dolgoznom, így könnyebben megoldható a logisztika, egyszerűbben tudjuk hozni-vinni a gyerekeket, nap közben könnyebben tudok mozogni” – meséli Diána.

Amit ő még nagyon szeret, az a vásárlóktól érkező visszajelzés. “Nagyon jó érzés minden alkotó számára, ha megtalálja azt a réteget, akik értékelik a munkáját. A kézműves termékeknek van egy ára, amit nem mindenki ért, miért annyi. De szerencsére, ahogy látom, már megvan az a kör, az a réteg, akihez el tudok jutni.

A mai napig az a legnagyobb nehézség, hogy egyedül vagyok a vállalkozásban, ennek pedig vannak határai. Van két üzlet, ahol vannak a táskáimból és a tárolóimból is – de mivel kézzel készítem ezeket, a gyerekek mellett, a rendelésekben van egy határ, amennyit meg tudok csinálni” – mesélt a nehézségekről Diána.

De ennek ellenére nem szeretné, ha valaki bedolgozna a vállalkozásba, mert úgy gondolja, azzal éppen a termékek egyedi jellege veszne el. Amit pedig szintén nehézségnek tart, az a munka és a család között az egyensúly megtalálása. Érdemes felmérni, hogy ténylegesen lesz-e igény a vállalkozásra, hogy ne feleslegesen menjen bele az energia, pénz, és persze kell egy jó könyvelő is – hívta fel rá a figyelmet.

“Igen, gyermek mellett is meg lehet valósítani az álmokat”

Alkotásból vállalkozás - három inspiráló anyasztori

Halpern Anna jógaoktató, és emellett sújtás zsinór ékszerek készítésével is foglalkozik. Az ékszereket 2018-ban kezdte el készíteni, először még hobbiból. Aztán egyre többen érdeklődtek, hogy hol vásárolhatják meg az ékszereket, így felvették az ékszerkészítő tevékenységi kört a vállalkozásba.

“Már gyerekként éreztem, hogy én mindig kilógok a sorból és az a vágyam, hogy maradandót adhassak az embereknek, és, amikor rám gondolnak, akkor melegség öntse el a szívüket” – fogalmazott Anna. Elmondta, hogy a vállalkozás indításánál sokat segített neki, hogy azt megelőzően évekig egy könyvelőirodában dolgozott, és megtanulta az alapokat.

“Kihívások mindig is lesznek, emlékszem, hogy az elején erősítenem kellett a magamba vetett hitet, hogy igen, meg tudom csinálni. Merjek kilépni a megszokott dolgaimból és vágjak bele egy teljesen újba” – idézte fel. A vállalkozás előnyét ő abban látja, hogy a saját vágyát igyekszik megvalósítani, amit pedig a legjobban szeret benne, hogy önmaga lehet. De elmondta azt is, hogy mindig lesz nehézség is, mert így tudunk folyamatosan megújulni, fejlődni – ezt a fejlődést pedig kamatoztatni tudjuk a vállalkozásban.

A vállalkozása jövőjével kapcsolatban Halpern Anna elmondta, hogy a fő célja, hogy egyre több nő ismerje meg az Anne ékszereket. “Nagy álmom, hogy külföldre is kijussanak az ékszerek. De, ami legfőképp motivál, az egy olyan közösséget létrehozni, ahol a nők támogatják egymást, és örülnek egymás sikereinek”- mesélte el a terveit.

Alkotásból vállalkozás - három inspiráló anyasztori

Nyakék Halpern Annától

Halpern Annát is kérdeztük arról, milyen volt a gyermeknevelés mellett elindítani a vállalkozást. “A kisfiam nagy tanítóm számomra, egy tükör. Csanád születése után éreztem meg, hogy merre induljak, és mi az én valódi utam. Ahogy felismertem, hogy jógával szeretnék foglalkozni, jelentkeztem egy oktatói képzésre, amit sikeresen elvégeztem és egyből belevágtam a vállalkozói életbe. Nem volt egyszerű időszak, de hatalmasat fejlődött a személyiségem” – válaszolta.

“Merjenek lépni!” – tanácsolja a többi anyának Anna. “Merjenek kilépni a komfortzónájukból, mert akkor jönnek a csodák és ezek a csodák megszínesítik az életet. És, ha a Nő boldog, akkor a környezete is az. A Nő a katalizátor a családban, és, ha nem áll a helyén, akkor szétesik minden” – fogalmazott Halpern Anna. “Igen, gyermek mellett is meg lehet valósítani az álmokat, csak hinni kell önmagunkban. Egyre jobban azt látom, hogyha támogatjuk, segítjük egymást, akkor többre tudjuk vinni – tette hozzá -, egy támogató közösség hatalmasat tud lendíteni az egyénen.”