Baba

Nagyon megváltoztam, mióta gyerekem lett

Csodálkozol magadon, és foglalkoztat, hogy szülőként miért vagy aggódós, érzelmes, vagy épp ellenkezőleg - kibújt belőled az anyatigris? Új szerepeddel új tulajdonságaid formálódtak ki. Fordítsd magad és a családod javára!
2021. Január 26.
Az új feladatok új tulajdonságokat hívnak elő (Fotó: Getty Images)

Zita nem szívesen mesél a barátnőjének arról, hogy mióta megszületett a kisbabája, milyen bizonytalan, aggodalmaskodó nő lett. Maga is csodálkozik, hová tűnt az a határozott, jó döntéskészségéről híres üzletasszony, akit a cégnél ismertek. Kezdetben az első hónapok ügyetlenkedéseire, a szülés utáni hormonhullámvasútra fogta a könnyeket, mert bizony azok is áradtak, vagy a síró baba mellett érzett tehetetlenségtől, vagy az elérzékenyüléstől, amikor az ágyikójában szundikáló piciben gyönyörködött.

Most már féléves a kicsi, és ő még mindig ellágyul, ha a gőgicsélését hallja, izgul, amikor a védőnő vagy a gyerekorvos megvizsgálja, és hetek óta halogatja az első kanalasok bevezetését. Ez az új énje meglepetés számára, nem örül neki igazán, el sem tudja képzelni, hogyan fog így ismét dolgozni majd.

Más élethelyzet, más feladatokkal

“Amikor az első gyerekünk megszületik, új élethelyzetbe kerülünk – mondja Szénási Kornélia pszichológus. – Nemcsak új feladatokkal szembesülünk, hanem egy teljesen új és immár életre szóló szerepbe lépünk. Még azoknak is új helyzet ez, akik egyébként rendelkeznek gyakorlattal, például bébiszitterek vagy gyerekorvosok, ám a szülői szerepkört most próbálják először. Ez egészen új kihívás, nem munka, hanem életfeladat. A szülővé válás ugyanolyan személyiségfejlődési szakasz lehet, mint például a serdülőkor, új készségek kimunkálásra késztet.

Az új élethelyzet a maga új feladataival új tulajdonságokat hív elő belőlünk. Az már más kérdés, ki hogyan értékeli ezeket. Amit bizonyos területen előnytelennek ítélünk meg, máshol éppen hasznos lehet. Ha teret adunk ezeknek, gazdagodhatunk is általuk. A szülői működésmód személyiségünk másik oldalát mutatja meg saját magunknak is, most ezzel dolgozunk, az eddig megszokottól eltérő terepen más tulajdonságok bizonyulnak hasznosnak.”

Új oldalunkat ismerjük meg

“Világéletemben nyúl voltam, kerültem az összeütközést, inkább meglapultam a békesség kedvéért” – meséli Heni. – Igaz, olykor kárát láttam annak, ha nem álltam ki magamért, mégis csak akkor vettem a bátorságot a szembehelyezkedésre, amikor a kislányom érdekében kellett szólnom a bölcsiben. Nem hagyhattam, hogy csak azért kerüljön hátrányba, mert nincs, aki szól az érdekében. Ki képviselné az érdekeit, ha nem az anyja? Mivel határozottan, de azért szelíden szóltam a gondozónőnek, azonnal elfogadták a kérésemet. Ezen okulva aztán később egyre tudatosabban figyeltem arra, hogy nyusziságból ne fogadjam el a méltánytalan helyzeteket.””Nemcsak a hormonok okozzák azt a nagy változást, amit sokan éreznek akár már a várandósság alatt vagy a szülést követő hónapokban – folytatja a pszichológus. – A várandósság alatt a tudatos és a tudattalan közötti határ fellazul, és felenged a tudattalanból olyan belső tartalmakat, amelyeket eddig nem ismertünk, és nem munkáltunk ki. Fokozottan érzi ezt például az az üzleti világban jól érvényesülő nő, aki a szüléshez is egyfajta feladatként, elvégzendő projektként áll hozzá, és megtapasztalja, hogy ez másként működik. Nem lehet saját teljesítményként felfogni, ám ha hagyjuk, hogy előbújjon, megszülessen bennünk ez a másik, eddig rejtett oldalunk, akkor lehetőségünk van ennek a kimunkálására is, ez egy fejlődési út lehet.

Veszteség lenne, ha ezt kihagynánk csak azért, mert először idegenkedünk tőle. A szülői szerepünkben egyébként idővel, több gyerek menedzselése mellett olyan készségekre teszünk szert, amelyeket a munkában vagy az élet más területén is kamatoztathatunk majd, például megtanulunk priorizálni, irányítani, jó szervezők leszünk, és nő a mentális terhelhetőségünk. Az sem hátrány, hogy empatikusabbak, figyelmesebbek leszünk másokkal.”Szakértő: Szénási Kornélia pszichológus, szülő-csecsemő kooperatív tanácsadó, Perinatus Alapítvány