Szülőnek lenni…  

Amikor megszületett a kislányunk, Léna, nem éreztük, hogy jönne a „Most szülővé, anyává és apává váltál érzés”. Főleg azért nem, mert mi már a terhesség alatt azzá váltunk. Azzá, hiszen a 41 hétig  tartó hányás, a sok gyógyszer (progeszteron, Letrox), a félrediagnosztizált 12 hetes genetikai vizsgálat,  már azzá tett. Engem anyává, a férjemet pedig apává.  

Hallottam én a  jótanácsokat, hogy előtte aludd ki magad egy életre −; mert azt annyira könnyű egy állandóan a lépedet rugdosó 49 cm-es gyerekkel a pocakodban −, hogy az eddigi 32 éved, amit magaddal kettesben, (most  már 1 hónap szülőség után mondhatom), önzően magaddal kettesben éltél, háttérbe szorul; hogy majd  meglátod, már nem csak ketten lesztek ebben a házasságban; és hallottam én, a minden teljesen más lesz sablont is. De tényleg minden teljesen más lett.  

5:40 perc van. A kislányunk Léna 2:47 perckor kelt fel. Megetettem ciciből, megetettem  cumisüvegből, megbüfiztettem, újra megetettem a maradékkal, majd megint megbüfiztettem, ezután  tisztába tettem, majd kb. 30 percet énekeltem neki a “Hóban ébred, majd az ünnep” kezdetű  karácsonyi dalt az ágya mellett állva, mert nem fértem oda a székre a pólyájától, a plüss nyulától és a  takarójától, miközben simogattam a buksiját, és néztem őt elalvás közben.  

5 óra 43 perc van. Azt hiszem, megváltozott az életünk. Nemcsak azért, mert az ágyban fekve  azt hallgatom, miközben a mai napon, a pocakfájás miatt 3 órát gyerekünkkel sétálgató férjem  mellettem szuszog, hogy a szomszéd szobában lélegzik-e a gyerekem, hanem azért is, mert amikor arra  gondolok 5:52-kor, hogy mit jelent nekem az új családtagunk, el tudnám sírni magam.

Nemcsak a  szomszéd szobából szűrődő rettenetes zombi hangoktól, amik a lányunkból, Lénából áradnak; nemcsak  azért, mert az elmúlt 1 hónapban aludtam összesen 48 órát; és nemcsak azért, mert miközben itt  fekszem pánikolva, azon gondolkodom, hogy az újonnan vásárolt sterilizálót biztosan kihúztam-e a dugaljból (mert a biztonságtechnikai mérnöknek készülő férjem az este elmagyarázta, hogyan  gyulladhatunk fel és éghetünk szénné, ha ezt az egy mozdulatot nem teszem meg), hanem azért is, mert vele lett teljes a családunk. Amikor apa szakállába bújik a büfiztetéskor, amikor rám néz azokkal  a nagy szemeivel 2 óra sírás után, amikor pukizik, és a család úgy örül, mintha legalább a lottó 5-öst  nyertük volna meg.  

Bizony, 6:03 van, és én minden nehézség ellenére mosolyogva, elégedetten, kiteljesedve  fekszem az ágyban, miközben a férjem mellettem szuszog, a lányunk, a Léna pedig a szomszédban  zombi hangok kíséretében szundikál. Hát valami ilyesmi 1 hónap után szülőnek lenni.

Nyitókép: Getty Images (a kép illuszráció)

Kapcsolódó cikkek

Baba “A bűvös 3. hónap után beköszöntött a nyugalom”

Baba “Elhatároztam: nem érdekelnek a tanácsok, csak az ösztöneimre fogok hallgatni”

Baba „Az anyaságot nem adják ingyen, van egy apróbetűs rész is”

Baba „Nem sejtettem, mennyire magányos dolog eleinte az anyaság”

Baba „A nyálas gyerekpuszi lett a legfinomabb dolog a világon”

Baba „Igyekszem kitölteni azt a 19 napnyi űrt, amivel a közös életünk kezdődött”