„Jesszusom, de igénytelen! Miért hagyta így el magát? Csak azért mert anya? Attól még hajat mosni lehetne…” „Nem tud felvenni egy normális gatyát?! Talán le kellene már fogyni… Elhanyagolja magát, aztán még ő van meglepődve, hogy megcsalja a férje.”
Nem, ezeket nem én találtam ki. Ezek a mondatok mind elhangzottak, és biztos vagyok benne, hogy ti is hallottátok már őket. Épp ezek miatt voltam borzasztóan megijedve a szülés után, nehogy rám is ez a sors várjon. Vajon sikerül majd visszafogynom? Fogok én még valaha úgy kinézni mint előtte? Vajon feszes marad a mellem? Lógni fog a hasam?
Azt megfogadtam, hogy oda fogok rá figyelni, hogy ne egy kinyúlt hálóingben várjam minden nap a férjem. De mi van azokkal a dolgokkal, amikre nincs ráhatásom?
Az első terhességem alatt 17 kilót híztam. Mikor kijöttem a kórházból, még volt rajtam vagy 15 kg felesleg. Persze az első pár hétben örültem, hogy élek, így elhatározás ide vagy oda, bevallom, én is egy kinyúlt pólóban toltam azokat a napokat, többnyire anyakonttyal a fejemen, ragacsosan az anyatejtől.
Aztán ahogy meggyógyult a császársebem, és egyre többet tudtam sétálni, elkezdtem jobban odafigyelni az öltözködésre. A kilók meglepően gyorsan szaladtak le rólam. Azok közé a szerencsések közé tartozom, akiket a szoptatás fogyasztott. Így öt hónap alatt nem csak a terhesség alatt felszedett kilókat, hanem még annál is jóval többet vesztettem a súlyomból.
Fél évvel a szülés után ott álltam bomba alakkal, kerek cickókkal, normálisan öltözve, decens sminkben, és mégsem voltam rendben a nőiességemmel.
Értitek ti ezt?
Mindenre fel voltam készülve, csak erre nem. Hogy minden olyan lesz mint előtte…, csak én nem.
Tudom, hogy rengeteg nő arról számol be, hogy a terhesség és a szülés által tud nőként kiteljesedni, de velem valamiért mégsem ez történt.
Várandósan sem éreztem már magam túl kívánatosnak.
Megváltozott a testem, megváltozott a szagom, a bőröm. Vizesedtem, és ettől más lett az arcom.
És a hormonok…, ó, azok a hormonok! Hangulatingadozás, sírás, zokogás, mérhetetlen boldogság, elérzékenyülés, libidócsökkenés, -emelkedés, majd -csökkenés, ki tudja hányszor…
Hát ez a szülés után is hasonlóan alakult. A lényeg, hogy a nőiességem háttérbe szorult. Valahogy már nem olyan voltam, mint előtte. A testemhez való viszonyom megváltozott. Már láttam, mennyi mindenre képes: egy babának otthont adni, táplálni, világra hozni, gyógyulni, tejet adni, de ezek a funkciók elnyomták a korábbiakat. Ezek közben valahogy nem akart csábítani, élvezkedni, magával foglalkozni. Csak a babával törődött minden porcikám. És azt hiszem ez hatott a kisugárzásomra is.
Eszembe sem jutott nőként létezni. Anya voltam kívül-belül. Az agyam napi 24 órában a babán járt, a testem őt szolgálta.
Hosszú idő, nagyon tudatos munka és egy türelmes, megértő partner kellett ahhoz, hogy újra szexinek tudjam érezni magam.
Hogy a testem ne a gyerekeké, hanem ismét az enyém legyen, de végül sikerült.
Tudom, sokan küzdenek ezzel a problémával, de valamiért erről sem szokás nyíltan beszélni. Mindenesetre tudd, ha így érzel, nem vagy egyedül!
Ha a probléma elhúzódna, gondot okoz neked vagy a kapcsolatotokban, feltétlenül konzultálj szakemberrel! Egy része ennek a folyamatnak teljesen normális, ezzel együtt lehet hormonális vagy lelki akadály is a háttérben, amivel muszáj foglalkozni. Ne söpörd a szőnyeg alá!
Egy csoda a női test. Bízz benne, szeresd, adj neki időt, foglalkozz vele, és higgy nekem: rendben lesz minden!
A szerző az Anyakivan vlog szerzője.
Kapcsolódó cikkek
