Baba

Amikor én még kislány voltam

A két Anna anya és lánya - ma már mindketten édesanyák. Kinek volt könnyebb? A válasz korántsem egyértelmű, bár az biztos, hogy a kényelem, amely körülveszi a fiatal családot, össze sem hasonlítható a szülők hajdani mindennapjaival.
2011. Július 11.

A nagyi

Mittich Nándorné Anna (57)

Foglalkozása: könyvelő volt, ma már nyugdíjas

Gyerekei: Anna (37), Nándi (30)

Az édesanya

Mittich Anna (37)

Foglalkozása: titkárnő, jelenleg gyeden van

Az édesapa

Tenger George (37) villamosmérnök

Gyerekük: Julianna (15 hónapos)

A nagyi húsz éves volt, amikor a lányát szülte, Anna viszont egészen 37 éves koráig várt az első babával. Más körülmények, más társadalmi közeg. Kérdéseinkkel azokra a különbségekre szerettünk volna rávilágítani, amely a mai anyákat megkülönbözteti vagy épp hasonlóvá teszi szüleik nemzedékéhez.

Hogyan fogadták a gyerekáldás hírét?

Nagyi: Örültünk a gyereknek, természetes volt, hogy ha egy lány férjhez megy, gyereke lesz. Így gondolták a szüleim, hat testvérem, sőt a munkatársaim is.

Anna: A szüleim már azt hitték, nálam nem számíthatnak unokára, azért nagy volt az öröm. Nem is beszélve a páromról és persze rólam!

Hogyan készült a szülésre?

Nagyi: Ha jól belegondolok, semmit sem tudtam a terhességről, csak azt, hogy kilenc hónapig tart, meg hogy hol fog előbújni a kisbaba. Az újságok alig írtak ilyesmiről, könyvet erről addig nem olvastam, talán a nővérem mesélt valamit.

Anna: Elolvastam egy-két cikket, pár könyvet is tanulmányoztam, de nem mondhatom, hogy bújtam volna a szakirodalmat ezzel kapcsolatban, inkább arra összpontosítottam, hogy lelkileg fel legyek készülve, befelé figyeljek a babára és magamra.

Miért pont akkor érkezett a trónörökös?

Nagyi: Semmiféle megfontolás nem vezérelt, húszévesen nem voltam még felkészülve a gyerek fogadására, de nem féltem a jövőtől. Tudtam, hogy a gyes letelte után visszavesznek a munkahelyemre, ezért nyugodt voltam.

Anna: Most találtunk egymásra a párommal, és úgy gondoltuk, ideje megállapodnunk. Babát mindketten szerettünk volna, ezért amikor eldöntöttük, késlekedés nélkül belevágtunk.

Amikor én még kislány voltam

Hogyan választottak nevet?

Nagyi: Egyik barátnőmmel elhatároztuk, hogy mindketten a Csilla nevet adjuk, ha kislányunk születik. A szülőszobán mégis Annát mondtam, mert mindkettőnk családjában az volt a szokás, hogy a gyerekek a szülők nevét kapják.

Anna: Egyszerű, dallamos, szép nevet akartunk, de semmiképpen sem a saját nevünket.

Mennyi ideig volt otthon a babával?

Nagyi: 1968-tól már volt gyes. Ezt akkor nagy vívmánynak éreztük, így a kor szelleméhez híven három teljes évig csak a kislányomé voltam.

Anna: Úgy tervezem, hogy kétéves koráig maradok otthon Júliával, de az sincs kizárva, hogy még tovább.

Kikre hallgattak a babagondozás, gyereknevelés kérdéseiben?

Nagyi: Volt a gyerekorvos, a védőnő, tőle tényleg sokat tanultam, és a „Spock”. A könyvet rongyosra olvastam. Most a lányom is forgatja, még ha nem is hallgat mindenben a jó öreg doktor bácsira.

Anna: A Kismama magazinból sokat tanultam, aztán meghallgattam anyukámat, a gyerekes ismerőseimet, és természetesen a gyerekorvos és a védőnő tanácsaira is figyeltem. A legbiztosabb információ igen gyakran a saját ösztönöm volt.

Mennyi ideig szoptatták a babát?

Nagyi: Ha jól emlékszem, hat hónapos koráig kapott Pannikám anyatejet, de két és fél hónaposan már adni kellett a gyümölcsöt, három hónaposan meg burgonyát.

Anna: A kislányom hét hónapos koráig csak anyatejet kapott, nem is nagyon volt kíváncsi addig más ételre. Utána már fokozatosan elkezdtem a hozzátáplálást, de még most is szoptatom napjában kétszer-háromszor.

Mibe pelenkáztak?

Nagyi: Textilpelenkát használtam műanyag, oldalt patentos bugyival. Eldobhatót még hírből sem ismertem, pedig egy-két szép babaholmit kaptunk a Németországban élő rokonoktól.

Anna: Eldobható pelenkát használunk. Miért, létezik más is?

Hogyan osztották be az időt?

Nagyi: Gyakorlatilag reggeltől estig a gyerek körül sertepertéltem, főztem, takarítottam, a pelenkát kézzel mostam, főztem, vasaltam. Csak annyi időm maradt, hogy a gyerekkel mindennap menjünk levegőre.

Anna: Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy rend legyen, tiszta legyen az otthonom, de sokkal fontosabb, hogy a kislányommal foglalkozhassak. Ez persze nem azt jelenti, hogy romokban áll a lakás, de előfordul, hogy halogatom a mosogatást vagy a kézi mosást, helyette inkább könyveket nézegetünk Júliával, vagy megyünk a játszótérre. Egyébként szinte mindennap főzök, vasalni ritkán szoktam, a mosógép pedig kimos helyettem.

Kik segítettek?

Nagyi: Segítségre nem számíthattam, hiszen az én szüleim nagyon távol éltek, a férjemnek korán meghalt az édesanyja. Csak a férjem nagynénje, akinél laktunk, tudott egyszer-egyszer vigyázni a kicsire, ha nagyon kellett. Tőle tanultam főzni is.

Anna: Amikor Júliával hazajöttünk a kórházból, anyukám az első napokban végig ott volt velünk, nagyon sokat segített a baba körüli teendőkben. De azóta is bármikor számíthatok a szüleim segítségére.

Miben segített az édesapa?

Nagyi: A férjem egész nap dolgozott, mire hazajött, minden készen volt. Csak vasárnap tudtunk közösen kimozdulni egy kicsit. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy ha a gyerek csak megnyikkant álmában, a férjem azonnal felpattant hozzá, pedig ő kelt hajnalban.

Anna: A párom sokat segít a házimunkában, szinte minden hétvégén ő takarít, gyakran vasal, a nagyobb bevásárlásokat is ő intézi, és amikor csak teheti, játszik, foglalkozik Júliával.

Milyen eszközök szolgálták a kényelmet?

Nagyi: Nagyjából mindenki ugyanolyan kocsiban tologatta a babáját, meg volt egy kölcsönzött mérlegünk. De porszívóról, mosógépről eleinte nem is álmodtunk.

Anna: Tökéletesen gépesített háztartásban élünk, enélkül el sem tudjuk képzelni az életünket.

Hol aludt a baba?

Nagyi: A saját ágyában, de mivel csak egy szobánk volt, velünk együtt. Az éjszakák olyan hidegek voltak a kis melléképületben, hogy egy szövetkabátomból varrtunk neki hálózsákot.

Anna: Júlia kezdettől fogva külön szobában alszik, de közel hozzánk, mert a szobák közötti ajtó nyitva van.

Forrás: Kismama magazin